Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-69

Az országgyűlés képviselőházának 69. ülése 1935 december hó k-én, szerdán. 359 ter, a világon mindenki intézkedik közegészségügyi orvosi kérdésekben, egymástól teljesen függetlenül, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök közbeszól.) De igen. Méltóztassék megengedni,, itt a Házban elhangzott: nincs egyesítve az egészségügyi közigazgatás. Lehet, hogy más valaki szólt közbe. A miniszter úr között és közöttem nincs differencia, mert hiszen egyet akarunk, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Közöttünk van!) Lehet, hogy a honvédelmi miniszter úr között és közöttem van differencia ebben a kérdésben; különösen, ha a törvényjavaslatot nézem, akkor van nagyon erős differencia. Erre esetleg később térek rá, mert most nem akaróin a t. Ház figyelmét ezzel feleslegesen igénybe venni. Arra akarok rámutatni,, hogy a miniszter úr maga is ilyen hibába esett, mert kifogásolja ezt. Méltóztassék megengedni, én a betegbiztosító intézeteket eminenter egészségügyi intézményeknek tartom. Tulajdonképpen egészségügyi . intézmények, mert mind az orvosi munkán, az orvosi szolgáltatásokon épülnek fel. Az, hogy e mellett táppénzt is adnak, tulajdonképpen'semmi más, mint, hogy díjkifizető hivatal gyanánt is szerepelnek,, mint ahogyan a közkórházakban a gondnoki hivatal számvevősége intézi el az ilyen kifizetéseket. Ezeket az egészségügyi intézeteket is egy kézben kellene egyesíteni. (Peyer Károly: Nagyon helyes!) Akkor lehetne egészségügyi prevenciót csinálni, akkor lehetne az Oti.-nak azokat^ az elgondolásait, amelyeket a prevenció kérdésében talán az autonómia is ki tud munkálni, valamint azokat, amelyeket a hivatalos irányítás be tud terelni egy magtárba, — hogy így fejezzem ki magam — kamatoztatni a nemzet, az összeség érdekében. Akkor nem történnék meg az, hogy külön intézkedik a Stefánia,, külön intézkedik az Oti., külön intézkedik a, közigazgatás, külön intézkedik a Közegészségügyi Intézet. Ma már, hála Istennek, ez egy kézbe került, de végeredményben mégis helyes volna egységes közegészségügyi igazgatást teremteni. Ha már népjóléti minisztérium nincs, akkor a belügyminiszter kezében kellene egyesíteni, a belügyminisztériumban pedig mindezeket az agendákat az egészségügyi államtitkárnak alárendelni, hogy egy fej gondolkozzék helyesen és irányítsa ezeket az ügyeket az ország érdekében. Ha ezt nem jól teszi, tudjuk megtenni a kifogásainkat,, de ha száz embert kell felelősségre vonni, akkor nem tudunk kit felelőssé tenni, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Helyes!) Nagyon örülök, hogy az igen t. miniszterelnök úr helyeselj nekem ebben a kérdésben. En a, magam részéről ezt a megoldást tartanám a leghelyesebbnek és a legcélravezetőbbnek. Ez volna az igazi közegészségügyi racionalizálás. (Peyer Károly: Nem szabad személyek hiúságára tekintettel lenni!) Nekem is ez a nézetem ebben a kérdésben, legyen erről meggyőződve a t. képviselő úr, mert, itt a személy nem játszhatik szerepet, csak az ügy. Ez az ügy pedig ma a sok magyar problémája. Mert ebben a csonka hazában sem tudunk megmaradni, ha nem lesz^ sok magyar és azok a közegészségügyi problémák,, amelyek a gyermekhalandóságra, valamint az általános halálozási statisztikára és egyebekre vonatkoznak, mind azt invoválják, hogy sok magyart termeljünk, akik ezeken a trianoni határokon belül nem bírnak megmaradni és talán szétszakítják azokat a mesterséges falakat, amelyeket körénk vontak ellenségeink. Azt hiszem, ebben a kérdésben feltétlenül megegyezünk. T. Ház! A magam részéről csak annyit kívánnék leszögezni, hogy mindezek a problémák áthatják az egész orvosi társadalmat. Erről a miniszterelnök úrnak volt alkalma meggyőződni 1933 januárjában, amikor az Országos Orv osszö vétség kongresszusa alkalmával — éppen a nemzeti munkaterv kapósán — nemcsak ebbeli készségét jelentette ki, hanem kész javaslatokkal is. jött a kormányzat elé, amelyeken keresztül a közegészségügyi probléma megoldásához a maga munkáját, a maga készségét felajánlotta. Ezt a készséget az orvosi kamarán keresztül talán könnyebben tudnók kamatoztatni s ezért feltétlenül helyesnek tartom a magam részéről, hogy a kormány iaz orvosi kamara kérdésével a t. Ház elé jött. T. Ház! Kénytelen vagyok azonban egyik t. képviselőtársam r felszólalására reflektálni. Egyik t. képviselőtársam tudniillik azt mondotta és egy cikkben is alludált arra, hogy az orvosi munkát tulajdoniképpen nélkülözni is lehetne, és arról heszélt, hogy a csatornázás, a kultúra, az építkezés, a közigazgatási intézkedések minden orvosi beavatkozás nélkül csökkentették a megbetegedések számát. Mindössze csak annyit kívánok leszögezni ebben a kérdésben, hogy a csatornázás^ a közegészségügy, a kultúra s a jó közegészségügyi igazgatás mind csak azután jött létre, hogy kurativ orvosok szegődtek a prevenció szolgálatába. A gyógyító orvosok munkája nélkül prevenciót csinálni nem Jehet. Az volt azonban a hiba eddig Magyarországom, hogy a preventív munkát ingyen kívánták az orvosoktól s nagyon Örülök, hogy a mélyen t. belügyminiszter úr leszegezte abbeli álláspontját, hogy a preventív munkát honorálni kívánja és ezeket az orvosokat függetleníteni kívánja a kurativ munkától, vagyis, hogy csak előtanulmány után — ^ közigazgatási nyelven szólva, külszolgálat után — kívánja a» orvosokat alkalmazni és beállítani a közigazgatási prevenciós szolgálatába. Hiszen, ha az egész közigazgatásban ezt így hajtanák végre, akkor sok probléma gyorsabban volna megoldható! Nem akarom senki munkáját sem lebecsülni, tisztelettel^ vagyok a tisztviselőtársadalom és a tisiztviselőkar iránt, de méltóztassanak megengedni, mindig többet lát az, aki alulról jön és aki a szegényebb néprétegek problémáival foglalkozik; ez, amikor magasabb fórumon intézőbatalom kerül a kezébe, több megértéssel s radikális intézkedéssel mer hozzányúlni ezeknek a problémáknak a megoldásához és nem lesznek, olyan gátlásai, mint amilyen gátlások r nagyon soksizor ma is vannak a tisztviselőknél. T. Ház! A magam részéről a törvényjavaslatot el is fogadom, — kifogásaimat majd a részleteknél kívánom kifejteni — méltóztassanak azonban megengedni, hogy felhasználjam az alkalmat és feleljek egyik felszólalt t. képviselőtársamnak a fogtechnikus-kérdésben. Ezt a kérdést meglehetősen jól ismerem,, már csak azért is, mert ennek a problémának miniszteri biztosa voltam, ennek a problémának megoldásával bízattam meg és az akkori miniszter úrral, teljesen harmonikusan oldottam meg annakidején ezt a kérdést. 1919-ben kiadott rendeletem azt involválta, amit a miniszter úr tegnap elmondott, hogy tiltsuk el mindazokat, akik illegitim módon nyúlnak hozzá a fogtechnikusiparhoz, de viszont adjuk meg a fogtechnikusok és az orvosok megélhetését. Furcsának j találom azonban, hogy olyan képviselőtárj saim siettek védelmére a javaslatnak,, — különösen Eber Antal t. képviselőtársam — akik az