Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-69

Az országgyűlés képviselőházának 69. egyszer elmenni egy rendelőintézetbe. (Malasits Géza: Jöjjön el Győrbe!) Nem is kell Győrbe mennie, itt Budapesten lehet látni ilyent, még azt sem mondom a miniszter úrnak, menjen el egy olyan silány, rossz rendelőintézetbe,, mint amilyen például Óbudán a Pacsirtamező-utcai, hanem menjen el a Csengery-utcába és nézze meg azt, hogy abban az intézetben, ahol naponta 5—6000 beteg fordul meg, milyen vexatúrának van kitéve az orvos a betegek részéről, viszont a betegek milyen ellátásban részesülnek. Ha ezt látja az ember, akkor önkéntelenül feltolul benne az a gondolat, hogy talán mégis lehetne foglalkozni ezeknek a rendelőintézeteknek a leépítésével. Itt van tulajdonképpen a szabad orvosválasztás gondolatának egy nagyon helyes megoldása,, amikor a beteget nem kényszerítjük ilyen rendelőintézetbe, hogy ott keresse a maga gyógyulását. A harmadik dolog, amire rá kívánok mutatni, mint 'harmadik politikumra, bizonyos mértékben orvospolitikum, amely rosszul volt csoimagolva, de amely nekem, aki az orvosi társadalomban régóta élek, rögtön felkeltette a figyelmemet és ezért vagyok bátor erre a miniszter úr figyelmét is felhívni. Még tudniillik nincs késő, még lehet változtatni ezen, annak ellenére, hogy >a miniszter úr határozottan leszegezte álláspontját tegnap a helyi bizottságok kérdésében. En ezt súlyos költségtöbbletnek tartom a kamrák életében és ezt a költségtöbbletet minden körülmények között ki akarom emelni a javaslatból, mert ez a költségtöbblet a kamara nyugodt működését is lehetetlenné fogja tenni. Akik azt hiszik, hogy sikerülni fog akár pártpolitikai szempontból, akár más, orvospolitikai .szempontból az orvosi társadalmat a helyi 'bizottságokon keresztül (beszervezni, azok óriási tévedésben vannak, -mert az Országos Orvosszövetség a kamara mellett is fenn fog a jövőben állni. Ezt én előre megjósolom, mert más társadalmi szervezeteinknél is így van ez. Itt van az ügyvédek érdekképviselete, ez sóikkal korábban hivatott 'életre, mégis szükségesnek látták életrehívni az Ügyvédszövetséget, amely tulajdonképpen az ügyvédi kar gazdasági kérdéseivel foglalkozik. Ugyanígy van ez a mérnököknél is és így van más társadalmi osztályoknál, így van majdnem minden lateiner társadalmi osztálynál: mind szükségesnek látta gazdasági érdekeinek védelmére egy külön szabad társuláson alapuló szervezetet életrehívni. Ezek a szabad társuláson alapuló szervezetek vannak hivatva arra, hogy a gazdasági kérdéseket kimunkálják és hogy ezek kimunkálásával segítségére siessenek az illető kamarának. Tehát az orvosi kamara mellett úgyis meglesz még az Orvosszövetség is, ha tehát a nfiinászter úrnak valaki azért adta ezt a tanácsot, mert azt gondolta, hogy a helyi bizottságokban foigják ezeket a kérdéseket kimunkálni, akkor nagyon téved az illető, mert a helyi bizottságot .minden nagyobb városban követelni fogják azzal, hogy »ha nincs kamaránk

v adjanak helyi bizottságot«; a helyi bizottság ellentéteket fog kiváltani, a kamarában, harcok lesznek, akár orvospolitikai, akár más politikai küzdelmek fognak felvetődni, ezeket pedig én a kamarától nagyon szeretném távoltartani. En a kamarában magasabb fórumot látok, amely magasabb etikai szempontból volna hivatott az orvosi társadalom védelmét ellátni. Amint t mondottam, mégegyszer hangsúlyozni kívánom, 'hogy a miniszter úr elgondolása ezekben a kérdésekben és általában a kaülése 1935 december hó Jp-én, szerdán. 357 marat illetőleg határozottan jó, mert az alaphangot akkor ütötte meg, amikor azt mondotta, hogy harmonikus működést kíván kifejteni az orvosi társadalommal. Hogy ez tényleg meg is történt, arra bizonyítékul rá kell, hogy mutassak az adózás kérdésére. Hálával és köszönettel tartozik az orvosi társadalom azért,, hogy végre egyszer ezt a nehéz kérdést a miniszter úr a bürokrácia ellenére, megoldotta. Az bizonyos, hogy ebben a kérdésben igazán csak egy elhatározás kellett és — hogy úgy fejezzem ki magamat — bizonyos energikus követelése a problémának. Evek óta, talán azt mondhatnám, 10—12 év óta, mióta forgalmiadó-rendszer van, ez a kérdés állandóan^ előtérbe nyomul; ennek a kérdésnekmegoldását mindenki úgy tekinti, mint zálogát annak a jövőbeli harmonikus együttműködésnek, amelyet a miniszter úr ígért. A magam részéről szükségesnek tartom a kamarát — amint említettem is — és különösen szükségesnek tartom azért,, mert benne nemcsak fegyelmező hatóságott, nem csupán tagdíjbeszedő hivatalt és nem esetleges orvospolitikai ambíciók kielégítésére alkalmas fórumot látok, hanem benne tulajdonképpen az orvosok védelmét látom a kontárokkal szemben, az orvosi hivatás védelmét, az orvosi hivatás művészetének és megbecsülésének megvédését látom benne a kamarán kívül állókkal szemben, a kartársakkal^ szemben, valamint esetleg a hivatalos hatóságokkal szemben. Azonkívül az orvosi díjazás mértékének megállapításával lehetővé tétetik az, hogy a kamara megfeleljen azoknak a követelményeknek, amely követelmények irányában várakozással tekintünk feléje. T. Ház! Még egy kérdést szeretnék ide hozni; hiszen ezt a kérdést nagyon sok oldalról megvilágították,, nem akarok tehát az egész kérdés taglalásába belemenni. Rá szeretnék azonban mutatni arra, hogy itt van a tagdíjkérdés, amellyel szemben mindenki félelemmel viseltetik. En úgy érzem, hogy ez a félelem alapnélküli, mert az orvosi kamara a maga adminisztrációját meglehetősen olcsón fogja tudni lebonyolítani. Nem látok ott nagy tisztviselői kart és nagy tisztikart és nem látok olyan nagy adminisztrációs kötelezettséget, amelynek lebonyolítása nagy költségeket kívánna. Lehetségesnek tartom azonban, hogy a kamara esetleg magas tagdíjakkal álljon szemben. Ennek a magas tagdíjnak esete bekövetkezhetik akkor, ha valóra válnak azok a sajtóban is napvilágot látott közlemények, ame-. lyékben követelik azt,, hogy az orvosi kamara olvassza be a maga kebelébe a nyugdíjintézetet is. T. Ház! Az Országos Orvosszövetség, amely évek hoszú sora óta fenntartja nyugdíjintézetét, 1927-ben éppen a törvényhozás jóvoltából abba a rettenetes szituációba került, hogy amikor a balesetbiztosító intézetek átszervezése megtörtént, ajkkor az ott alkalmazott orvosok szerződése máról-holnapra felmondatott s egyszersmind a nyugdíjintézet felszámolását is kimondotta az 1927 : XXI. te. legutolsó szakasza. En sajnálattal állapítottam meg akkor is itt a Házban, hogy ez rengeteg kellemetlen helyzetet fog teremteni, amikor az orvosok ezreit hosszú évek után kénytelenek leszünk az utcára bocsátani és nem tudunlk részükre nyugdíjat biztosítani. Sikerült azonban annakidején a kormányzat közreműködésével, de különösen az orvosi társadalom áldozataival életrehívni egy új nyugdíjintézetet, amely nyűg-