Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-68

Az országgyűlés képviselőházának 68. módja és az az irány, amelyben ezt a törvényjavaslatot és az egyes felmerült (kérdéseket a képviselő urak kezelték, szintén két kategóriára osztható. Az egyik az, hogy pártkülönbség nélkül tárgyi alapon állva, áthatva attól a gondolattól, hogy közérdekből segítsenek, kezelték innen és túl ezeket a kérdéseket, néha éles, de objektív kritika alapján. Voltak azonban olyan felszólalások is, — és ezekre válaszomban nem fogok kitérni — amelyekben olyan beállítottsága volt a magyar közegészségügyi kérdéseknek, azt mondhatnám, olyan kákán csomókeresés, hogy azokkal nem fogok foglalkozni. (Farkas István: Nem akarja megoldani a csomót a miniszter úr!) Megnyugtató jelenségnek tartom azt a körülményt, amelyet az előbb említettem, hogy az elhangzott felszólalások a Statisztikai Hivatal és a Közegészségügyi Intézet által gyűjtött anyag és statisztika alapján állottak. Miért tartom ezt a körülményt megnyugtatónak? Mert ez a körülmény diagnózist jelent. Es mindenesetre nagyon megnyugtató mindenki számára az, hogy a diagnózis megállapítsa abszolúte helyes; a betegről tudunk mindent. (Ügy van! Ügy van!) Tudjuk, 'hogy mely vonatkozások azok, amelyekben állapota már javulóban van, tudjuk, hogy hol nem tudtunk eredményt elérni, egyszóval ismerjük a kórképet ennek következtében megvan a bázis ahhoz, hogy a további lépéséket a gyógyulás felé megtehessük. Meg akarom jegyezni a diagnózisnál még azt is, hogy ezt a diagnózist nem én és nem ma, s az arra hivatott faktorok nem most állapították azt meg. Eá akarok mutatni arra, hogy kitűnő elődöm, Keresztes-Fischer volt belügyminiszter úr és kiváló egészségügyi munkatársa, Selholtz államtitkár úr voltak azok, akik hosszú évek munkájával, nagy szaktudással megalapozták annak a lehetőségét, hogy a diagnózis megcsinálható legyen. A második kérdés, amely a gyógyulás felé vezet az, nogy helyes-e az a választott metódus, módszer, amellyel ezt a beteget gyógyítani akarjuk. Ez sem vitás kérdés. Hogy mi a tennivaló, hogy mire kell törekednünk, az nem vitás sem orvosi körökben, sem politikai körökben, illetve a Képviselőház különféle oUdlalain. A harmadik és a legfontosabb kérdés az, hogy a helyes diagnózis és a helyes gyógyító eljárás megállapítása után milyen tempóban és hogyan tudunk előrejutni és a beteg segítségére sietni, vagyis a helyes gyógymód keresztülvitelére rendelkezünk-e a szükséges garan piákkal. Véleményem szerint nagy vonásokban négy ilyen garanciára van szükségünk és ezt a négy garanciát kell majd megvizsgálni, hogy az mennyiben áll rendelkezésünkre. Elsőként említem a megfelelő felkészültségű orvosi kart. A második a közegészségügyi kérdések iránt érzett általáraos érdeklődés, amelynek alapja a fajszeretet: a magyarság szeretete. (Helyeslés.) A harmadik az, hogy mindannak a keresztülvitelére, amire ezen a téren szükség van, áll-e, vagy állhat-e rendelkezésünkre egy megfelelő organizáció, amely a kivitelezést eszközli. A negyedik pedig a nervus rerum, a pénz kérdése. (Malasits Géza: Van az, csak nem erre a célra! — Farkas István: Ez az első!) T. Ház! Kétségtelen, hogy a nervus rerumöt. a pénzt tulajdonképpen először kellett volna mondanom. Azonban ezen a területen nekünk adottságokkal kell számolnunk, és ezért nagyon sok olyat, amit a rendelkezésünkre álló pénzösszegek csekély volta ellenére meg kell ülése 1935 december 3-án, kedden. 339 csinálni, el kell érni kevesebb pénzzel, vagy el kell érni pénz nélkül is. Amint mondottam, elsősorban megfelelő orvosi karra van szükség. Az összes elhangzott felszólalások — hogy úgy mondjam — bókot, komplimentet foglaltak magukban a magyar orvosi kar felé. Megállapították tárgyilagosan annak közismert európai nívóját, sőt többet mondok: azt hiszem, hogy a magyar orvosi kainívója magasabb és teljesítményei nagyobbak^ mint nagyoai sok európai állam orvosi karáé, amely államok nálunk kedvezőbb helyzetben vannak. (Úgy van! Ügy van!) Viszont ezeken az általános megállapításokon túlmenőleg, amelyekhez én a magam részéről a legmelegebben és a legőszintébb meggyőződésből csatlakozom, a részletek tárgyalásánál, midőn arról volt szó, hogy az orvosi kar a maga munkájával ezt a kerettörvénytként szereplő kamarai javaslatot hbgyan fogja kitölteni, elhangzottak olyan képtelen felszólalások az orvosi karral kapcsolatban, amelyek azt már egy egészen nívótlan társadalmi rendnek tüntették fel. Olyan aggodalmak hangzottak el, amelyeket én — őszintén megmondom ' — ennek a törvényjavaslatnak a tervezésénél a magam részéről nem is vettem számításba, mint lehetőséget, mert sokkal magasabbra tartottam és tartom az orvosi kar nívóját, semhogy egy egész csomó kérdést, amelyek itt kifogás tárgyát képezték, ne tudnék a legnagyobb nyugalommal az ő lelkiismeretükre és elbírálásukra bízni. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) En az orvosi kar helyzetét a magyar közegészségügy egyik centrális problémájának tartom és ezt a kamarai javaslatot, amely egy házat épít a magyar orvosi rendnek, azért tartom alkalmasnak, mert meggyőződésem és hitem, hogy annak alapján szervesebben, rendszeresebben, kényelmesebben és célravezetőbben fogják tudni szolgálni a magyar közegészségügyet. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Ennek a javaslatnak nem az volt a célja, hogy kenyér javaslat legyen., Ez nem kenyérjavaslat, hanem egy organizációs javaslat, egy olyan javaslat, amely az orvosi rend öszszefogását jelenti és azt jelenti, hogy a felmerülő kérdéseket, amelyeket nekik elsősorban maguk között kell tisztázniok, tisztázzák és^ a kormánynál egységesen fellépve mindenféle vonatkozásban érvényesítség azt a felfogást, amely a magyar közegészségügy és az orvosi rend érdekében szükséges. Itt kitérek néhány problémára, amelyek kívül esnek ugyan az orvosi rendtartás törvényjavaslatán, amelyekről azonban nemcsak sok szó hangzott el itt a vita folyamán, hanem amelyek az orvosi renddel kapcsolatban állandó témát jelentenek. Nem térnetek ki ezekre a kérdésekre hosszadalmasan, de — hogy úgy mondjam — sürgönystílusban érinteni fogom őket, már csak azért is, mert súlyt helyezek arra, hogy mind az orvosi kar, mind pedig az arra hivatott kormányzati faktorok foglalkozzanak ezekkel a kérdésekkel. Itt van a telítettség kérdése. Különféle oldalról történt ennek megvilágítása. Kilencezer körül van a magyar orvosok létszáma. Telítettséget jelent-e ma ez. a szám? (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem!) Nem jelentene ez ma telítettséget akkor, 'ha ennek a kilencezer orvosnak az elosztása arányos és az ország lakossága szükségleteinek megfelelő lenne. Egészségtelen állapotot jelent a jelenlegi helyzet,