Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-66

290 Az országgyűlés képviselőházának 66. ülése 1935 november 28-án, csütörtökön. ben lévő legújabb felterjesztése szerint mindössze 740 fogtechnikusról van szó. Mindezek ellenére éppen azért, mert egy eddig is tűrt állapotról van szó, mindenesetre méltányosnak tartom, hogy lehetővé tétessék egy átmenet a háborúban résztvett fogtechnikusoknak és a régóta gyakorlatot folytató fogtechnikusoknak újabb vizsgára bocsátása által. Mélyen t. Képviselőházi Ezekben kívántam az orvosi rendtartási törvényjavaslathoz hozzászólni. Azzal végzem be felszólalásomat, amivel kezdtem is, hogy én ebben az orvosi rendtartási javaslatban egy nagyon komoly törekvést látok az orvosi kar megsegítése érdekében, amelybe semmiféle politikumot belemagyarázni nem lehet, amelynek célja nem a megrendszabályozás, hanem az orvosi rendnek jobb helyzetbe való juttatása. És mert ez a javaslat így általában közérdeket szolgál, az érdekeltség óhajait is messzemenően honorálja és szerény nézetem szerint egy jobb időnek, egy fellendülésnek veti meg alapjait, a legnagyobb elismeréssel elfogadom a törvényjavaslatot nemcsak pártállásomnál fogva, hanem azért is, mert meggyőződésem, hogy ez a rendtartási javaslat a mai viszonyok közt a legjobb, amelyet a belügyminiszter úr a Ház asztalára tehetett. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Kenyeres János jegyző: Dinnyés Lajos ! ^ Dinnyés Lajos: T. Képviselőház! Előttem szólott igen t. képviselőtársam, amidőn egyrészt, — mint előrelátható volt — a javaslatnak csak jó oldalait nézte és angyali naívsággal, — engedelmet kérek a kifejezésért — csak a legjobbakat tételezte fel, ugyanakkor a halálharangot húzta meg a kritika létjogosultsága felett és azt mondotta beszédében, hogy nagyon nagy kár, hogy feleslegesen és mesterségesen kifogásokat hangoztatunk az előttünk fekvő törvényjavaslattal szemben. Ugyanakkor azonban előttem szólott t. képviselőtársam maga volt az, aki — horribile dictu — kritikát gyakorolt — elismerem, igen sok pontban nagyan helyesen — eme törvényjavaslat egyes rendelkezéseivel szemben. A kritikának, t. képviselőtársam, mindig volt létjogosultsága, sőt kellett is, hogy legyen, elsősorban pedig orvosi kérdésekben. Felhívom igen t. képviselőtársam figyelmét arra, hogy mielőtt az orvosi javaslathoz szólott volna, méltóztatott volna néhány pillantást vetni a lexikonba, vagy bármilyen orvostörténeti könyvbe és méltóztatott volna, felütni annak lapjait. Milyen nagy harcok és milyen éles kritikák voltak azok, amelyek serkentőleg hatottak akár nagynevű tudósaink búvárkodásaira, akár a nagy operatőr-orvosokra! Mélyen t. képviselőtársam, a kritika meghalása stagnálást, hanyatlást jelent. Ha nem lett volna kritika, és ha mi erről az oldalról a jelen törvényjavaslatra a kritika létjogosultságának folyományaképpen nem tettük volna meg ilyen tárgyilagosan észrevételeinket, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) akkor ott tartanánk ma is, ahol Galilei előtt tartottunk, amikor az volt a kormánypárti felfogás, hogy a föld egy tányér, (Derültség.) amelynek szélein más világ kezdődik. A kritikának, de különösen az ilyen tárgyilagos kritikának a létjogosultságát, mint amilyen az orvos javaslatot illetőleg erről az oldalról elhangzott, bizonyítja az, hogy nagyon sok ponton javíttatott ez a javaslat, ami a nélkül a kritika nélkül, amely erről az oldalról tárgyilagosan elhangzott, valószínűleg nem következett volna be. (Esztergályos János a jobboldal felé: Ha nem lett volna kritika, még a csáklyások többsége ülne ott! — Zaj.) T. képviselőtársam azt mondta az ügyvédnyomorról, hogy az ügyvédnyomor nagy, sőt nagyobb, mint az orvosnyomor. Teljesen tudatában vagyok annak és tisztában vagyok azzal, hogy tényleg nagy az ügyvédnyomor is, azonban az orvosnyomor még nagyobb. Méltóztassék tudomásul venni, hogy az orvosnak kezdettől fogva kötelessége ingyen és díjtalanul az^ első segélynyújtást megadni és ha azután már orvosi működéséért nem fizet a páciens, sok fórumhoz kell mennie, pörölnie kell azt a beteget. Minthogy azonban ez orvosi praxisát és_ működését nagyon hátráltatja, egy-két ügyvédi felszólításig még elmegy, de azután némán, összeszorított fogakkal éhezik és dolgozik tovább. Ëppen ezért, amikor a magyar orvosokról, a magyar egészségügynek e harcosairól és katonáiról beszélünk, elsősorban azt kell kidomborítanunk, — és a javaslatot én ebből a szempontból nézem — hogy milyen alapot ad ez a javaslat a magyar orvosoknak arra, hogy a magyar orvostársadalom a maga nemzet- és honmentő munkáját minél tökéletesebben, minél nagyobb odaadással tudja a közért továbbra is folytatni. Ne méltóztassék a magyar orvosi kart néhány nagynevű orvosprofesszor, vagy jólmenő praxissal rendelkező orvos élete és jövedelme után megítélni, hanem méltóztassék a magyar orvosok tömegét azoknak a helyzetén keresztül nézni, akik minden lehetőség és minden fix bázis nélkül, éhezve veszik meg műszereiket és mennek ki a falura, ahol petróleumlámpa mellett adnak életet az újszülöttnek, végzik el operációikat és látják el a beteg érdekében szükséges orvosi teendőket. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Amikor ebből a szempontból nézem a javaslatot, akkor szomorúan kell látnom benne, hogy csupán csak egy keretet ad. Egyrészt nem látom benne az orvosvédelmet, másrészt nem látom benne az anyagi bázist arra, hogy különösen a magyar falu egészségügye érdekében — pedig a magyar faluban van a magyar jövő — megadassék a lehetősége egy biztos exisztenciájú és anyagi gondoktól mentes orvostársadalom megteremtődésének. Szomorúan kell megállapítanom, hogy amikor mi itt a falu egészségügyéről beszélünk, — és ennek kapcsán hallottunk statisztikai adatokat, amelyek a magyar falu és a magyar vidék szomorú egészségügyi helyzetét tárták itt fel — akkor a pénzügyi hatóságok a legnagyobb meg nem értéssel akadályozzák meg azt, hogy párpengős fixfizetéses községi orvosi állások rendszeresítessenek falun, A tegnapi nap folyamán Festetics t. képviselőtársam közbeszólás formájában azt mondotta, hogy: »Szívesen látjuk a keresztény orvosokat a falun.« Ez egy orvoskérdés. Itt csak két szempont dominálhat: jó orvos vagy rossz orvos. Ebből a szempontból kell nézni a kérdést és nem szabad felekezeti szempontból nézni. Ezt az inszinuációt ezekből a padokból a magam részéről is a leghatározottabban viszszautasítom. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) De hiszen könnyű valakit arra biztatni, hogy jöjjön a falura orvosnak. Amikor ott megjelenik, neki elsősorban az a fontos, hogy rendelője és lakása legyen, amivel mindjárt megvan bizonyos minimális rezsije, költ-