Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-65

268 Az országgyűlés képviselőházának 65. a földszintre nehezedik. A földszinten az első napokban az emberek még bent voltak a lakásokban. Ha 24 órán belül ki kell lakoltatni, akkor, mint igen t. képviselőtársam is említette, az első pillanatban nem lehet, csak provizóriumokkal dolgozni. így is történt. A provizórium kettős jellegű volt, egyrészt magán jószívűségből egyesek fölvettek egyes családokat lakásukba és másrészt a kilakoltatottak hirtelen olyan helyiségekbe helyeztettek el, amelyek éppen rendelkezésre álltak, amelyek tulajdonképpen a lakótelepen — mondjuk — közcélt szolgáltak. Megismétlem itt, — amit egyébként a kilakoltatottaknak is megmondták az arra illetékesek — hogy ez az intézkedés természetesen ideiglenes jellegű és csak első segítséget jelent. Azonkívül pedig természetes, hogy azonnal folyamatba tétettek azok az intézkedések, amelyek ezeknek a lakóknak végleges elhelyezését fogják megoldani, mert hiszen kétségtelen, hogy azon a helyen, ahová az első pillanatban őket ki kellett telepíteni, nem maradhatnak. A lakótelep tényleg állami tulajdon, a kommün alatt épült papírmasóvár, amely befejezte szolgálatképességét a jelen pillanatban. (Sulyok Dezső: Ausser Dienst!) Az is kétségtelen, hogy itt egy kettősség forog fenn, de nem a kérdés elintézése körül, mert a község — ebben az esetben Budapest székesfőváros — hivatott arra, hogy azokat, akiket kitelepítettek, elhelyezze. De nem akarom ezen a téren a vitának még csak látszatát sem kelteni, mert — hála Istennek — ebben a kérdésben a székesfővárossal mindkét részről való teljes megértés mellett eddig is a legnagyobb harmóniában tudtunk együtt dolgozni és biztosíthatom az igen t. Képviselőházat arról, hogy egyrészt azért, mert ez a lakótelep állami tulajdon és a lakók onnan kikerültek, másrészt azért, mert a székesfőváros kötelessége ezeket a lakókat elhelyezni, ebből a kérdésből probléma kerekedni nem fog. (Helyeslés a baloldalon,) Kétségtelen azonban, hogy igen komoly és nehéz probléma általában a kilakoltatások kérdése. És ehhez a problémához nem incidentaliter ebből az egy esetből nyúlok hozzá, mert április hó végén, amidőn személyesen megtekintettem a lakótelepeket, értekezletet hívtam össze és a székesfőváros igen megértő polgármesterével egy tanácskozás keretében megállapodtunk arravonatkozóan, hogy mik momentán azok a tennivalók, amelyek ezt a kérdést a gyökerében kell, hQgy megoldják. A Madarász-utcai /esetnél — tekintettel arra a körülményre, hogy ezek a tárgyalások most folyamatban vannak — nagy dolgokról van szó. Itt egy hárommilliós építkezésről van szó, de ennek részleteibe belemenni nem akarok. Kétségtelen, hogy à kilakoltatottak ügye, úgy ahogyan ma van, nem jelenthet végleges megoldást, viszont a megoldásnak olyannak kell lennie, amely nem fogja azt eredményezni, hogy túlkönnyen helyeztessenek el fizetés nélkül azok, akiknek kétségtelenül vannak nehézségeik, de akik még meg tudják fizetni lakbérüket és akiknek nem kell az utcára kerülniük. De azt a jószívűséget, azt a szociális szellemet, amelyet a székesfőváros a bajbajutottakkal szemben gyakorol, tömegesen ki akarják használni olyanok is, akik erre de facto egészen ráutalva nincsenek, ez tehát a közületek terheit növelné és csak nehezebbá I ülése 1935 november 27-én szerdán. tenné ennek az igen égető kérdésnek megoldását. T. Ház! Arra kérem tehát a t. Házat, méltóztassék tudomásul venni olyan értelemben, hogy a kilakoltatás a leghumánusabb és a legszociálisabb módon, a kényszerítő körülmények hatása alatt történt, hogy azt az időt, amelyet ezek az emberek és családjuk az ideiglenes helyen töltenek, olyan rövidre akarjuk szabni, amilyen rövidre lehet és hozzáteszem azt is, hogy a jövőre vonatkozóan olyan megoldást akarunk teremteni, amely —amennyire emberileg lehetséges — ezt a kérdést véglegesen szabályozza. Kérem válaszom szíves tudomásulvételét. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat a viszonválasz joga megilleti. Homonnay Tivadar: Igen t. Ház! Az igen t. belügyminiszter úr válasza engem teljes egészében kielégített és azt tudomásul is veszem, (Helyeslés jobb felöl.) mert hiszen méltóztatott kijelenteni, hogy gyorsan és megfelelően el méltóztatik helyezni a lehetőséghez képest mindezeket a saját hibájukon kívül kilakoltatottakat, akik ma hajlék nélkül vannak. Mégis méltóztassék megengedni, igen t. belügyminiszter úr, hogy egy-két refleksziót fűzhessek szíves válaszához. Magam sem kifogásoltam a hatóság eljárását, hanem helyeseltem, sőt tapintatosnak is deklaráltam, — akkor a miniszter úr mással volt itt elfoglalva — hiszen a rendőrség, a helyi gondnokság, a belügyi kormányzat és a főváros szinte vetekedett egymással abban, hogy minél gyorsabban segítsen azokon, akik a segítségre rászorultak. Ebben is egyetértünk, igen t. belügyminiszter úr. Arra is méltóztatott alludálni, hogy a főváros hivatott ezeknek a kilakoltatottaknak elhelyezésére. Tényleg a lakbérleti szabályzat és egyéb fennálló rendelkezések ezt kötelezővé teszik minden egyes község számára a lehetőség, illetőleg a teherviselő képesség határáig. Es a belügyminiszter úrnak szíves tudomására hozom ezzel kapcsolatban, hogy a székesfővárosnál 11.937 lakás van és ebből kislakás a székesfőváros tulajdonában 5844. A kislakásos telepen 2820 egyszobás lakás van, amelyért 15—20—25 pengőt fizetnek. Azért hozom, ezt fel, mert a miniszter úrnak teljesen igaza van abban, hogy az nem lehetséges, — magam sem gondolok arra — hogy akik tudnak fizetni, azok ne fizessenek. Magam is aláírtam már a polgármesterhez nem egy olyan kérvényt, amelyben azt kérték a kérvényezők, hogy ha lehet, helyezzék el őket azokban a házakban és lakásokban, amelyekért ellenértéket kell szolgáltatni, de ezeknek — amit méltóztatott ott kint látni — túlnyomórésze több mint 90 százaléka egy hónapban 10 pengőt nem látott és azon a telepen, ahol kint voltunk, az egész telepen nincs 20 pengő készpénz. Egyetértek a miniszter úrral, ha ezeket az Ínségeseket el méltóztatik helyezni. A szükséglakásos telepen — tovább^ mondom — 2033 lakás van. Mint bölcsen méltóztatik tudni, ezért 1-50—4 pengőt fizetnek, de ezeket sem veszi a főváros igénybe, mert annyiuk sincs, fenntartja azonban helyesen azt az elvet, hogy minden lakásért fizetni kelL A főváros ezenkívül bérházakban 1240 lakást bérel, ezekből szociális célt szolgál ezer lakás. A belügyi kormányzat részéről annak idején azt mondották. — ezt tudom, mint a ti-