Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-64
Az országgyűlés képviselőházának 6*4. ülése 1935 november 26-án, kedden. 229 ment elé hozni és ezeket intézményesen gyökerükben kellene orvosolni. TTgy érzem igen t. Ház, hogy két dolog az, amelyhez feltétlenül kell pénz, feltétlenül kell anyagi eszköz, s még a legszélsőségesebb liberális-kapitalizmus sem fogja megtagadni tőlem az igazat, ha azt mondom, hogy az egészség és a kenyér minden becsületesen dolgozó ember számára kijár. Erre az országnak mai nyomorult és anyagilag lezüllött állapotában is feltétlenül fedezetet kell taláni. Igen t. Ház! Az Orvoskamarának — ha megvalósul — elsősorban egy általános közegészségügyi törvényjavaslat létesítését kell szorgalmaznia, de továbbmenőleg is vannak olyan követelimények, amelyekre már most vagyok bátor felhívni az igen t. Háznak és a belügyminiszter úrnak a figyelmét. Éppen a napokban tartotta kongresszusát Budapesten a Községi és Körorvosok Egyesülete. Ezen is bizony súlyos hangok hallatszottak a falu egészségvédelmével kapcsolatban és ezzel kapcsolatban én is csak örömmel tudom üdvözölni a belügyminiszter úrnak a falukra való kijárását, ill. kiszállását, — hogy hivatalos nyelven fejezzem ki magamat — mert tényleg csak így lehet megszerezni azokat a tapasztalatokat, amelyeket a zöldasztalnál soha neta lehet megismerni. Ezeknek az uraknak a hangjából is ki lehetett hallani az aggodalmat a falu népével szemben, ök úgy látják, hogy a falu egészségügyi problémáit egyesegyedül csak úgy lehet megoldani, ha maga az állam központilag veszi kezébe azoknak rendezését. Ma az autonómiavédelem korában élünk. En a politikai autonómiának legmesszebbmenő harcosa és legmesszebbmenő meggyőződéses híve vagyok, ilyen kérdésekben azonban, mint pl. az egészségügyi kérdések, a tanügyi kérdések, amelyek általános központi szervezettséget igényelnek, a központi igazgatásnak vagyok a híve, mert én, aki a falu életét ismerem, látom, hogy milyen szomorú dolgok jönnek létre abból, hogy a falusi tanácsoknak és képviselőtestületeknek kell dönteniök egy-egy orvosi vagy <tanítói állás betöltésénél. A végén az állás elnyerőjének, ahelyett, hogy kellőképpen el tudná látni a maga hivatását, hosszú évekig azon kell fáradoznia, hogy a civódások okozta seb éket begyógyítsa, hogy sok mindenféle félreértésnek elejét vegye- TTgy érzem, hogy a központi adminisztráció, vagy akár maga a vármegye főispánja, vagy alispánja sokkal objektivebben tudta megállapítani azt, hogy ki való a falu egészségügyi vezetésének élére, mint azok a — megengedem — jóhiszemű emberek, még akkor is, ha politikamentesen járnak el. Remélem ezért, hogy legalább is meg fogunk tudni közelíteni egyszer egy olyan ideális állapotot, amikor a vármegye vezetősége nem politikai szempontból, hanem mindig a szakszerűség szempontjából fogja az embereket a megfelelő helyre kiválogatni. Mi a törvényeket nem egy rövidlejáratú kormány számára hozzuk, hanem hozzuk a magyar lét számára és úgy érzem, el kell jönni annak az időnek, amikor olyan férfiak fognak az egyes vármegyék és közületek és a kormányzat élén is állni, akiket mindenféle más szempont félretételével mindenkor azokat a szempontokat fogják figyelembe venni, amelyek állások betöltésénél elsősorban figyelembe veendők. En igenis a közegészségügy államosítása mellett vagyok és úgy tudom, hogy az igen t. belügyminiszter úrnak erre vonatkozólag szintén vannak tervei. Ma a közegészségügyi adminisztráció élén olyan férfiú áll, mint Johann Béla, aki hoszszú évtizedeket töltött el a magyar egészségügyi intézmények kiépítésében, aki európai hírű tudós, szakember, hideg koponyával gondolkozik s valószínűleg nem élharcosokat, hanem becsületes orvosokat akar odaállítani a falu egészségének védelmére. Az az érzésem, hogy amikor a közegészségügy államosítása mellett foglalok állást, tulajdonképpen a falu egészségvédelmének erősebb és mélyebb megalapozottsága érdekében emelek szót. Az •'orvosi kamarának ezeken túlmenőleg még egy olyan fontos problémakör lesz a feladata, amelyről nem igen hallottunk szót emelni, ez pedig az orvosi álláshalmozások kérdése. (Friedrich István: Olyan is van?) Itt azonban elsősorban tisztázni kell a fogalmakat. (Friedrich István: ÍHol van itt álláshalmozás 1 ? Nincs már régen! — Derültség.) Fiatal orvosok, akiknek már a családalapítás gondolatával kellene foglalkozniok, akik már 4—5 éve vannak a diploma birtokában, olyan hatalmas nagy mammutintézményeknél, mint az Oti., Mabi., vagy az Otba., még mindig 120 pengős gyakornoki állásokban tengődnek. (Csoór Lajos: Be sem tudnak jutni ilyen állásokba!) Aki bejutott, mint szerződéses gyakornok, vagy mint szerződéses alorvos, a nyugdíj minden lehetősége nélkül 120—150—175^ pengőért szolgálja azt az intézményt. (Kozma Miklós belügyminiszter: Napi két órai munka!) Igen t. belügyminiszter úr, én ezzel a kérdéssel behatóan foglalkoztam, az orvostársadalomnak úgy idősebb, mint fiatalabb generációjában számos barátom van és konkrét eseteket tudok felhozni, hogy délután három órától este nyolc óráig dolgoznak orvosok. Igen t. belügyminiszter úr, tessék megkérdezni Barla-Szabó főorvos urat, ő meg fogja tudni mondani, hogy az orvosgyakornokok között számosan délután három órától este nyolc óráig dolgoznak, délelőtt szaladgálnak kórházakba, hogy a szakorvosi képesítést megszerezzék, sokszor családos, 35—40 éves emberek mint gyakornokok vagy mint alorvosok dolgoznak 5—6 órát ezeknek az intézményeknek a szolgálatában 120 pengő mellett. 120 pengőből megélni, családot eltartani és ellátni teljesen képtelenség. Kénytelen tehát az illető úgyne : vezett közintézményeknél egy kis délelőtti foglalkozás után nézni, — ahogyan a belügyminiszter úr is mondotta — két órás foglalkozást elvállalni, ahol ismét 100—120 pengőt kap; és ha a jó Isten megsegíti, esetleg valahol, valamely más intézménynél tud esti elfoglaltságot is találni, ott is kap 80—100 pengőt és így 300 pengőre feltornázza a maga jövedelmét. Reggeltől késő estig szaladgál, dolgozik és munkálkodik és csak ennyi munkával képes ennyit megkeresni. ( Ha meg akarjuk szüntetni ezeket az állashalmozásokat, ahogyan meg is kellene szüntetni éppen a fiatalabb orvosgeneráció érdekében, hogy az is el tudjon helyezkedni, méltóztassék ezeket a fiatal orvosokat megfelelően dotálni, munkájukat megfelelően díjazni. Amikor az Oti. tud milliókat kölcsönadni mindenféle egyéb célra, akkor kell, hogy legyen anyagi fedezte arra is, hogy a kezdő orvosokat becsületesen, tisztességesen végzett munkájukért, becsületesen és tisztességesen meg is tudja fizetni. ,, , . ^ ,. ,r Most úgy hallom, hogy a Mabi.-nal ujabb orvosok felvételét akarják eszközölni s hogy 33*
