Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-61

Az országgyűlés képviselőházának 61. ülése, 1935 november 20-án, szerdán. 159 oldalon,) Azok, akik a 15 perces .meghosszabbítást engedélyezik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház a meghoszszabbítást nem adta meg. (Felkiáltások a baloldalon: Hallatlan! — lllojalitás! — Rassay Károly: Győztek!) Farkasfalvi Farkas Géza: Nagyon köszönöm, t. Ház, hogy ilyen közérdekű ügyben nem méltóztattak hozzájárulni ahhoz, hogy alaposan indokolhassam interpellációmat! íJbr. Berg Miksa: Kellemetlen volna!) és így bizonyos ígéreteim alól felmentve érzem magamat. (Helyeslés a baloldalon. — Mozgás és zaj a jobboldalon.) T. Ház! Nem kívántam ebből a kérdésből politikai kérdést csinálni. Ezt mutatja az, hogy néhány héttel ezelőtt, hogy elkerülhessem az interpellációt, felkértem a miniszter urat arra, figyelje meg ezt a kérdést és előre rámutattam azokra a sulyus következményekre, hatásokra, amelyek a köztisztviselők lelkében azok függetlenségének lerombolása tekintetében fognak szülni és amellett rámutattam arra, hogy milyen igazságtalanság lesz egy olyan határozat, mint .amilyen hozatott. De nemcsak én szóltam a miniszter úrnak ebben a kérdésben-, hanem ugyanilyen értelemben szóltak a kormánynak nagyon előkelő pozícióban lévő aktív politikai exponensei is, olyanok, akik ezzel a tisztviselővel együtt szolgáltak éveken keresztül és ennélfogva a legjobban ismerték működését. Sőt nemcsak ezek szóltak, hanem egy nagy küldöttség akart feljönni Borsod vármegyéből a miniszterelnök úrhoz, amelyben benne voltak Nep. kerületi elnökök, (Mozgás.) felsőházi tagok, a gazdasági egyesület elnöke (Folytonos mozgás a baloldalon.) apátplébánosok, az ügyvédi kamara elnöke, a vármegye első virilistája, (vitéz Scheftsik György: Ki az!) Méltóztassék megnézni, nem szeretek neveket említeni, nagyon könnyű meggyőződni róla. Ha már nem méltóztatik többet engedni beszélni, legalább ezt méltóztassék csendben hallgatni, különben addig fogom mondani a beszédet, míg letelt az ádőm, azzal az érzéssel, hogy belém fojtották a szót. Rendben van, ez egyezik a mai rendszerrel, ez a mai stílus. (Zaj a jobboldalon. — Eckhardt Tibor: Űj stílus, de rossz stílus! Csurgói stílus! — Egy hang jobbfelöl: Elolvastuk már a liberális újságokban!) Több kisgazda is benne volt ebben a küldöttségben. (Folytonos zaj a jobboldalon. — Rassay Károly: Nem lojális dolog nem adni meghosszabbítást és nem hagyni beszélni!) T. Ház! Annakidején, amikor az új nyugdíjtörvényjavaslatot benyújtották, akkor annak illusztris előadója, az országos ügyvédszövetség elnöke, három szempontból tartotta szükségesnek ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelését. Ez a három szempont volt a nyugdíjteher csökkentése, a közigazgatás egyszerűsítése és az álláshalmozások megszüntetése. (Rupert Rezső: Ezt Pap József mondta?) Nem, ezt más mondta, az országos ügyvédszövetség elnöke, ö azután egyenkint ajánlotta elfogadásra a paragrafusokat és a 2. §-nál, amelyet a közvélemény akasztófa- vagy nyaktiló-paragrafusnak nevezett, a következő indokolást adta elő (olvassa): »Most jön azonban az ugrópont, a 2. bekezedés b) pontja..Ez az, amely az ellenzék részéről a bizottsági tárgyalás során is ennek az egész javaslatnak tengelyéül tekintetett. Ezt szószerint kell felolvasnom, mert kell, hogy a t. Képviselőház közvetlenül hallja, hogy mit tartalmaz ez a pont. Szabályszerű elbánás alá lehet tehát vonni azt: »aki a hivatalával járó feladat kifogástalan elvégzéséhez szükséges szakképzettség, szorgalom vagy egyéb fontos kellékek hiánya miatt szolgálatát a megkívánt mértékben nem dátja el.« Ezzel a rendelkezéssel szemben történt^ a frontális, erős támadás, nem minden alap és nem minden jog nélkül. Bocsánatot kérek, nem minden alap és nem minden jog nélkül, mert — ismétlem — ha megvolna a szolgálati pragmatikánk és meg volna a független fegyelmi bíróságunk, akkor lehetne disputálni arról, hogy ez a vitás rész helyes-e vagy nem.« — »Bocsánatot kérek, én csak jóhiszeműleg tudok gondolkozni, igen t. uraim.« — Ne méltóztassék ezt sértésnek venni, én ^szószerint olvasok fel a naplóból; távol áll tőlem bárkinek a megsértése. En nem merek feltételezni sem hivatali főnökről, sem magyar miniszterről olyan alávalóságot, hogy — ismétlem — egy nyomorult tisztviselővel szemben politikai szempontokat vagy olyan szempontokat érvényesítsen, hogy azokkal az illető egész exisztenciáját tönkretegye^ Különben is a nyilvánosság, a sajtó ellenőrzése alatt vannak.« Ez az előadó úr beszéde, méltóztassék megnézni ki volt az előadó. T. Ház! Rátérek magára interpellációm anyagára. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) E 2. Ç alapján, amelyet mint mondom, a közvélemény akasztófa- vagy nyaktiló-paragrafusnak: nevez, hozta meg ebben az ügyben az eljáró hármas-bizottság határozatát, szószerint a következőképpen ( olvassa): »Titkos szavazással, egy ellenében két szavazattal kimondja, hogy a b) pontban meghatározott előfeltételeit a szabályszerű elbánás alá vonásnak fennforogni látja.« Határozatát a következő okokra alapítja (olvassa): »1. A becsatolt bírói ítélet másolata igazolja, hogy fegyelmileg és büntetőbíróság által is el lett ítélve.« T. Ház! Fegyelmileg egy negyedszázaddal ezelőtt ítélték el (Rupert Rezső: Ez alatt a gyilkosságok is elévülnek.) néhány akta késedelmes elintézéséért, teljesen ifjú, tapasztalatlan aljegyző korában, egy közismerten szigorú, nagyon pontos alispán idejében. Azt hiszem azonban, hogy ennek az esetnek az erkölcsi következményei ennyi idő alatt feltétlenül meg kellett, hogy szűnjenek, hiszen a vármegye törvényhatóságának a bizalma ezután vármegyei másodjegyzővé, majd főszolgabíróvá, azután pedig a vármegye főjegyzőjévé választotta. (Rassay Károly: Miniszter is lehet, akit fegyelmileg megbüntettek valaha.) Erre vagyok bátor utalni, amit méltóztatik mondani. A vármegyei tisztviselők hivatalos lapja, amely hangsúlyozom, távolról sem gyanúsítható meg azzal, hogy ellenzéki, ezen az eseten elmélkedve, a következőket mondja (olvassa.): »Tökéletes tisztviselő is belesodródhatok a legkisebb fegyelmi büntetésbe.« Kérdem akkor, miért ne sodródhatnék bele egy kezdő, fiatal, tapasztalatlan tisztviselő? Ami pedig azt a hangzatos kifejezést illeti, íhogy büntetőbíróilag is elítélték, ennek a következő a története. A vármegye bizonyos írógépeket javíttatott és a vállalkozó a kikötött új részek helyett régi részeket helyezett bele a gépbe. Amikor azután egy újabb esetben az államépítészeti hivatal neki, mint alispánhelyettesnek elreferálta, hogy újból ez a vállalkozó kapott megbízást a munkákra, akkor ő kifakadt, és a vármegye érdekét tartva szem előtt, azt mondotta, hogy aki a vármegyét egyszer megcsalta, azzal nem szabad többet dolgoztatni. (Helyeslés balfelől.) Nem is képzelte azt, hogy ez az írógépszerelő az előszobában a kulcs-