Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-61

148 Az országgyűlés képviselőházának 61. ülése, 1935 november 20-án, szerdán. A munkásság: nem áll egyedül ezen a téren. Ebben a tekintetben legyen szabad hivatkoznom Pest vármegye törvényhatóságának nyári közgyűlésére, amely szociáldemokrata indítványra egyhangúlag elfogadta a felirati javaslatot a kormányhoz a 40 órás munkaidő és a kötelező bérminimum végrehajtása tárgyában. Budapest székesfővárosnak többrendbeli felirata fekszik a képviselőház és a kormány előtt ugyanebben a tárgyban, ugyancsak szociáldemokrata indítványra. Azonkívül a városok kongresszusa, amelynek tagjai a különböző törvényhatósági és megyei varosok vezetői, polgármesterei, legutóbbi ülésén foglalkozott a kérdéssel és nem tudom hányadszor, de elvben újra elfogadta a 40 órás munkahét gondolatát, felírt a kormányhoz és a képviselőházhoz, hogy végre járuljon hozzá a kérdés megoldásához, próbálja azt rendezni. A genfi nemzetközi .munkaügyi konferencia elvben szintén elfogadta a 40 órás munkahetet és ajánlani fogja tagállamainak a 40 órás munkahét bevezetését. A magyar kormány hivatalos kiküldötte, tudomásom szerint, azzal érvelt a 40 órás munkaidő ellen,

(( hogy Magyarországon még a 48 órás munkaidő sincs kötelezően bevezetve, tehát túlságosan nagy volna az ugrás, nem lehet a 70—80 órás munkaidőről egyszerre átugrani a 40 órás .munkaidőre. Ebben van valami logika, de viszont ha sohasem valósítják meg a 48 órás munkaidőt, akkor mikor fogunk elérni a 40 órás munkaidőhöz, amely igazán szükséges és fontos, nemcsak munkásszempontból, hanem munkaadói szempontból és általános nemzeti, közgazdasági szempontból is. Hivatkozhatom arra is, hogy a textilipar egyik vezére, Szurday Nep-párti képviselő úr, egy legutóbbi textilipari megbeszélésen a 48 órás munkaidő bevezetése ellen nem emelt kifogást, sőt azt szükségesnek tartotta. En ugyan nem tudom, hogy a textil érdekeltség miért nem vezeti be a 48 órás munkaidőt, ha vezetője szükségesnek tartja, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) de ha feltétlenül állami kényszer kell nekik, akkor tessék ezt az állami kényszert alkalmazni, amely ebben az esetben nem is kénysizer, mert hiszen mindkét fél akarja, csak várják felülről a kormány intézkedését, hogy ezt megcselekedjék. (Farkas István: Egy kis zuhanyt arra a kartelre!) T. Képviselőház ! Látjuk tehát, hogy a munkaidő szabályozása és a minimális bérek megállapítása iránt az óhaj, a vágy, sőt a követelés egyértelmű, úgyszólván mindenki akarja, legalább is a 48 órás munkaidőt, úgylátszik, csak a kormány nem akarja. (Ellenmondások jobbfelől és a középen.) En nem tudóan megérteni, miért áll ellent a kormány következetesen, micsoda rejtett erők^ működnek itt közre, amelyek a kormány kezét lefogják, ha netalán a dolgozó emberek érdekében akarna egy becsületes reform irányába lendülni. Ha vannak ilyen titkos erők, ezekkel szemben mégis sokkal nagyobb érdek az, amely kockán forog a túlságosan hosszú munkaidővel és általában a rendezetlen munka- és bérviszonyokkal, úgyhogy ezeket az erőket még letörni is érdemes az ország dolgoizó népességének jóléte és a magyar ipar megmentése érdekében. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A minimális bérek megállapítását most már nemcsak a túlalacsony munkabérek indokolják, hanem — amint mondottam — az időközben beállott drágaság is. A kereskedelemügyi miniszter úr legutóbb nyilatkozott és nyilatkozatának az volt a veleje, hogy Magyarországon tulajdonképpen nincsen drágaság. Hát én elhiszem, hogy a vagyonos és jólszituált emberek számara nincsen drágaság, egy vagyonos, vagy jólszituált, vagy nagykereső embernek igazán tökéletesen mindegy, hogyha egy tojásért 7 fillért vagy 14 fillért ad a szakácsnéja, vagy ha a kenyér egynéhány fillérrel drágább vagy olcsóbb, mert hiszen a gazdag embernek is csak egy gyomra van, amint mondani szokás: egyszerre ő is csak egy rostélyost fogyaszthat. Tökéletesen mindegy ezeknek a gazr dag embereknek, hogy mammut jövedelmük két, három vagy öt ezrelekét adják-e ki a konyhára étkezésre, viszont a dolgozó népesség túlnyomó nagy részének háztartásában, költségvetésében az a drágaság, amely eddig beállott, igenis katasztrofálisan esik latba a mérlegen. A kereskedelemügyi miniszter úr azt mondja, hogy nincsen drágaság. Ezzel szemben az aritmetika azt mondja, hogy a legutóbbi hónapok alatt, úgyszólván a legutóbbi hetek alatt a disznózsír 56 százalékkal, a kenyér 24 százalékkal, a burgonya 166 százalékkal, a bab 120 százalékkal drágult meg és éppen a napokban értesült a szegény fogyasztóközönség arról, hogy a pékek, amint ők mondják: kényszerűségből kénytelenek voltak beszüntetni a 22 filléres olcsó kenyér árusítását. (Zaj.) Látjuk tehát, hogy az a megállapítás, amely szerint drágaság nincsen, legalább is optimisztikus megállapítás és olyan egyoldalú nézőpont ... Elnök: Kérem a képviselő urat. méltóztassék beszédét. befejezni. Propper Sándor: Öt perc meghosszabbítást kérek, (t el kiáltások: Megadjuk!) Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. Méltóztassék folytatni. Propper Sándor: Az a megállapítás, hogy drágaság nincsen, olyan egyoldalú meglátás, amely nem állja meg a helyét és amelyet bizony sem a mészáros, sem a pék, sem a piaci árus nem hajlandó akceptálni és a miniszter úr kijelentése alapján igazán nem hajlandó olcsóbban adni azt az árucikket, amelyet a fogyasztók ma már nem tudnak megfizetni. T. Képviselőház! A minimális munkabérek tárgyában még sokkal könnyebb a helyzetem, mert hiszen itt egy élő törvényre kell hivatkoznom és egy élő törvény végrehajtását kell kérnem a miniszter úrtól, illetőleg a kormánytól. Az 1932 : XIX. tc.-ről van szó, amely az 1928. évben Genfben megtartott nemzetközi munkaügyi egyetemes értekezlet által a legkisebb munkabérek megállapítására vonatkozó eljárások tárgyában tervezet alakjában elfogadott nemzetközi egyezmény becikkelyezésérői szól. A körmondalért nem én vagyok felelős, hanem a törvény szövegezője. (Zaj. — Elnök csenget.) Ezt a törvényt a régi öreg csáklyás-kormány és annak öreg csáklyás parlamentje becikkely ezte, de nem hajtotta végre és amikor jött a reformkorszak, az úgynevezett reformminisztérium és reformtöbbség, akkor azt hittük, hogy ezt a törvényt galoppban fogják végrehajtani, mert hiszen kész dolog, csak végre kellene hajtani, de ez nem történt meg, attól a nagyon kezdetleges, nagyon óvatos első lépéstől eltekintve, amelyről az asztalosiparral kapcsolatban szóltam. Ennek az 1932. évi XIX. te.-nek 7. szakasza a harmadik bekezdésben a következőket mondja (olvassa): »Későbben az egyezmény mindegyik tagra