Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-60
122 Az országgyűlés képviselőházának 6 és a központi szeszfőzdék intézményének mai rendszerét sem utálják sehol jobban, mint Zala megyében. De meg is van ennek a magyarázata. Zala bortermelő vidék, gyümölcstermelő vidék, a gyümölcs szempontjából valóságos Kánaánja az országnak. Ha ezt & vidéket nemesebb gyümölcsfajtákkal telepítenék be és a nagy koronájú, magastörzsű fákról áttérnének a modernebb, alacsonyabb gyümölcsfák kultuszára, . akkor Magyarországnak ^ leggazdagabb területe lenne, igazán Kánaánná változnék az a föld. Itt nagyon sok gyümölcs terem és a nép valahogyan nem fogyasztja kellő mennyiségben a gyümölcsöt, nem értékeli sokra, de meg ha fogyasztja is, akkor is rendkívül sok gyümölcse marad neki a fák alatt, amelyet, azelőtt, amíg a kisüstrendszer megvolt, szépen összegyűjtött, — pár hordó cefréje mindenkinek volt — a kisüstökön kifőzött és azután értékesítette a kitűnő, kisüstön főtt pálinkát. Ma a helyzet megváltozott. Amióta a központi szeszfőzdéket felállították, abban a vármegyében, amelyben 3—400 apró kis község van, a központi szeszfőzde olyan messze esik egyik-másik falutól, hogy egyáltalán nem érdemes a gazdának elfuvarozni azt. a ^ gyümölcshulladékot, azt a borseprőt. Egyáltalán nem érdemes a lovat befognia, nem érdemes 15—20 kilométerre elvinni a gyümölcshulladékot a központi szeszfőzdébe, ahol azonkívül, hogy drága pénzen odafuvarozta^, nagy Összeget kérnek annak feldolgozásáért,^ úgyhogy az ottani, zalai gazdának egyáltalán nem fizetődik ki a központi szeszfőzdék kultiválása. Erre mi történik? Miután az élet feltétlenül szembeszáll a helytelen intézkedésekkel és helytelen törvényekkel, Zalában az emberek nem akarnak elszokni a kisüsttől, de mivel a kisüstöket beszedték az egész országban, egész Zalában divatossá vált az, hogy az emberek mindenféle edényekből maguk csinálnak kisüstöket es főzik vígan a pálinkát. Némelyik bíró házában annyi edény van, hogy mikor az ember bemegy hozzá, azt hiszi, hogy fazekasnál jár. Azok az edények nem mások, mint azok, amelyeket a fináncok összeszedtek a hegyen, a pincékben. Mindenféle edények ezek, amelyekben az emberek főzik a kisüst helyett a maguk pálinkáját. Olyan mértékben elterjedt ott ennek a házi kisüstnek, tiltott kisüstnek a használata, hogy Zala megyében a büntetések maximuma a pénzügyminisztériumban szerzett információim szerint háromszor akkora, mint az egész országban együttvéve. Ezek a büntetések olyan súlyosak, hogy azokra azt mondani, hogy embertelenek, igazán olyan dolog, amelyet még erről az oldalról is meg kell tenni. Azok a büntetések, amelyeket a kisüstökkel szemben alkalmaznak, valóban embertelenek. Ezek a kisüstösök, akik ilyen tiltott főzésre vetemednek, olyan szörnyű büntetéseket fizetnek, amelyek földönfutóvá teszik a,?, ottani gazdákat, akik megtévednek. Az első büntetése annak a kisgazdának szeszkihágásért 500 pengő. De nemcsak szeszkihágásért büntetik meg 500^ pengőre, hanem kisüstnek tiltott használatáért törvényszék elé citálják, úgyhogy be kell mennie a városba, ügyvédet kell fogadnia, és a törvényszéken még 250—300 pengőre büntetik meg. Azt a szegény kisembert, azt az egy-két holdas gazdát tehát egy félrelépésért, azért, mert a maga gyümölcsét megfőzte, mert a maga gyümölcsét akarta nemzetgazdaságilag is értékesíteni, 7—800 pengő büntetéssel sújtja a pénzügyi hatóság. '. ülése 1935 november 19-én, kedden. Kérdezem: szabad-e azt a kisembert földönfutóvá tenni? Mert ma, ha egy 1, 2, 5 holdas gazdát 7—800 pengő büntetéssel sújtok, az kénytelen vándorbotot ^ venni a kezébe, kénytelen otthagyni a községét, kénytelen engedni, hogy a birtokát elárverezzék. Mit büntetnek még a mai világban ennyire? Semmit a világon. Bármilyen bűnt követ e] valaki, ilyen arányban nem büntetik. Valóságos vagyonelkobzás az, ami itt történik a kisüstösökkel. hogy 7—800 pengőre »büntetik meg őket,^ hiszen kénytelenek földjeiket eladni. Számos esetet tudok, amikor nem tudta máskép kifizetni a gazda azt a büntetést, csak úgy, hogy a földjét áruba bocsátotta. Miután pedig még így isem lehet őket leszoktatni erről, ma már úgy játsszák ki a pénzügyi hatóságokat, hogy olyan emberekkel főzetik meg a maguk gyümölcshulladékát és borseprőjét, akiken nem lehet behajtani. Fogadnak egy cigányt, egy koldust, vagy egy szegény embert, odaadják neki a gyümölcshulladékot, az kiviszi a hegyek közé, holmi partokba beépíti a maga^szerszámját és ott főzi meg a gyümölcshulladékot. Amikor a finánc megfogja, nem bánja, leüli azt a 8—10 napot, amelyet rászabnak. Kákényszerítették ezekkel az embertelen büntetésekkel a népet arra, hogy a törvény kijátszását ilyen fokig vigyék keresztül. Ha nincs is itt az igen t. pénzügyminiszter úr, kérve kérem a földmívelésügyi miniszter urat, hogy változtassák meg a kisüst használatának ezt a rendszerét és a központi szeszfőzdék rendszerének kiépítésével teremtsenek olyan helyzetet, hogy ne veszszenek kárba a nemzet milliói. Ha a központi szeszfőzdék intézményét kiépítenék olyanformán, hogy minden községben adnának egyegy ilyen központi szeszfőzdét és nem várnák meg azt, míg ott valaki vállalkozik, hanem talán hozzákötnék más gazdasági előnyökhöz, talán adnák valakinek, aki valamit kér és azt mondnak neki, hogy: megadjuk neked, de csak akkor, ha csinálsz a községedben egy ilyen szeszfőzdét, akkor már közelebb hoznánk az élethez ezt az intézményt és már meg tudnánk menteni^ nagyon sokat ebből a gyümölcshulladékból és így talán jobban el tudná felejteni a nép azt a sokat kigúnyolt és kikacagott kisüstöt. Botrányos volt az a helyzet, amelyet a kisüsttel kapcsolatban tapasztaltunk ebben a Házban 16 esztendővel ezelőtt. Amikor kimondtuk ezt a szót, a szeszkartel ébredező frontjáról valósággal kikacagtak, kigúnyoltak bennünket és nem vették számításba, hogy mennyi nehéz millió pusztul el a miagyar hegyeken, nem törődtek azzal, hogy az a rengeteg gyümölcshulladék, amely ottmarad a magyar szőlősgazdák fái alatt, voltaképpen nagy nemzeti kár Hiszem, hogy a központi szeszfőzdék kiépítésével és a régi rendszernek a megjavításával olcsóbban főznék ki a kisemberek bevitt áruját és hogy a kormányzat lehetővé fogja tenni azt, hogy ebben a kérdésben megnyugvás álljon elő és az a nagy nemzetgazdasági előny, amely a gvümölesnek szesszé való kifőzésében jelentkezik, élvezhető is legyen. Különösen szomorú az említett jelenség akkor, amikor azt látjuk, liogy az ipari szeszgyárak feldolgoznak szesznek burgonyát, rozsot, kukoricát, sőt még cukrot is. A szegény gyermeknek nincs cukra, de a szeszkartel és az ipari szeszfőzdék kapnak szeszfőzésre cukrot is. Ellenben nem dolgozzuk fel és a földön hagyjuk rothadni azt a gyümölcsmennyiséget, amely Istennek nagy ajándéka és amelyet halálos vé-