Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-60

118 Az országgyűlés képviselőházának 60 Drozdy Győző: T. Képviselőház! A bortörvényjavaslat vitája a vége felé közeledik. Meg kell állapítanom, hogy ennek a vitának a hangja egészen más, mint ahogy a viták általában megindulni szoktak. A túlsó oldalról ugyanis a vita megindulásakor egymásután hangoztatták és követelték a szónokok, hogy ezt a javaslatot a földmívelésügyi miniszter úr vonja vissza, most pedig a vita végefelé azt látjuk, hogy a túloldalon is akadt szónok, aki elfogadta a javaslatot, sőt akadt olyan igen t. felszólaló onnan is, aki a legnagyobb bizalmáról biztosította a javaslat kapcsán a földmívelésügyi miniszter urat. Örülök annak, hogy éppen az, aki legelőször hangoztatta, hogy ezt a javaslatot jó lesz minél hamarabb visszavonni, a vita végére megváltoztatja álláspontját és kijelenti a Ház színe előtt, hogy nem is olyan túlrossz ez a javaslat. En is azt hiszem, hogy ez a javaslat valóban nem rossz. Első és főhibájának azt tartották,'azt hozták fel, hogy ez mesrnt afféle kerettörvény, amely vo

1 faképpen nem mondja meg a lényegét annak, amire szükség volna s azonfelül mint politikumot fogták fel a javaslatot és a »kerettörvény« jelzővel akarták azt megbélyegezni. Nem kell annvira félni attól a vádtól, ha valamely törvényre azt mondják, hogy kerettörvény. A kerettörvény a szükséghez képest bővül ki. A modern törvény alkotás az egész világon efelé ia kodifikálás felé tendál. Az élet irama ma olyan gyors, olyan szédületes tempójú, hogy ma lehetetlen olyan törvényeket kontstruálni, amelyek állandóak maradnak. Az élet nem áll meg, mint a törvény, az élet rohan, maga mögött hagyja a törvény szakaszait, így azután összeütközésbe kerülj a törvény az élettel és

! miután ezt a közgazdasági élet el nem tűrheti, kénytelenek vagyunk ezeket a. törvényeket napról-napra módosítani. íme, itt van a bortörvény, mely egy évtized alatt háromszor került a képviselőház elé. Ez bizonyítja a legjobban, hogy egy szabatosan és részletesen kodifikált törvény is közgazdasági vonatkozású témánál nem mindig szerencsés. Sokkal szerencsésebb az a törvénykodifikálás, amit a mostaninál is látunk, mely módot ad ahhoz, hogy az életnek és a közgazdasági szükségletnek megfelelően bármikor lehessen módosítani egy-egy rendelettel is, vagy ha már a rendeleti módosításra mégsem volna lehetőség, akkor novelláris játon, vagy egyszakaszos javaslattal hidaljuk át az összeütközési felületeket. Nagyon örülünk annak, hogy ennél a javaslatnál a vita vege felé ennyire lecsillapultak a kedélyek és már-már alig látunk valami nagy ellentétet a két oldal felfogása között. Ha a nüanszokról akarok beszélni, az előttem szólott t. képviselőtársam felszólalására reflektálva nem hagyhatom szó nélkül az ő megjegyzését a saját termésű borok kimérésére vonatkozólag, hogy a termelők a maguk borának kimérésével nem teljesítenek olyan közgazdasági feladatot, mely dicséretreméltó volna és velük szembeállította az igen t. képviselő úr a vendéglősipart. Véleményem szerint a termelői borkimérés és a vendéglősök ügye nagyon kevéssé kapcsolható össze. A termelői borkimérések valóban szociális intézkedések, hogy azok a szegény kistermelők, akiknek pincéit nem látogatja meg talán esztendőszámra sem egy-egy kereskedő, akik a maguk szőlőhegyein termett borocskájukat eladni nem tudják, abba a helyzetbe jussanak, hogy saját termésű boraikat elvihessék a városokba, a ülése 1935 november 19-én, kedden. közeli falvakba és ott maguk mérhessék ki. Ez olyan természetű kívánság, mint ahogyan a gazda is a maga portékáját elviheti a piacra s maga adhatja el bárkinek a saját termését. Éppen ilyen érdeke annak a bortermelőnek is, hogy eladhassa a sajátmaga termésű borát. (Müller Antal: Csak nem a saját termésű boraikat árusítják!) Igen t. képviselőtársam, ezek csak a saját termésű boraikat adhatják el, annál is inkább, mert annyira látogatják őket a hatóságok, a pénzügyőrség, hogy én kételkedem abban, hogy más borait is ki tudnák mérni. Először is szabatosan be kell igazolniok nekik, hogy mekkora szőlőjük, mennyi boruk van és csak miután igazolták, azután kapják meg a pénzügy igazgatóságtól az engedélyt annak kimérésére. Éppen ellenkezőleg, fel kellene karolni a saját termésű borok kimérését úgy, amint azt külföldön látjuk. Meg kell állapítanom, hogy a világon mindenütt látni borpincéket, ahol saját termelésű boraikat mérik és sokkal sűrűbben látni, mint itt és mindenütt nagyon bevált ez az intézmény, aminthogy nálunk is bevált. Méltóztassék megkóstolni a vendéglői borokat és a saját termésű borkimérések borait és akkor megméltóztatik állapítani, hogy az utóbbiak olcsóbb, sokkal tisztább, sokkal megbízhatóbb és sokkal jobb bort adnak, mint amilyent a különféle kocsmákban vagy vendéglőkben mérnek ki. Elismerés illeti a magyar vendéglősi és kocsmárosi kart; általánosítani nem lehet etekintetben, mert hiszen a borhamisítás nem olyan nagyfokú Magyarországon, hogy amiatt különösen kellene panaszkodni. Aki külföldön járt és kóstolta az ottani borokat, az már tudja, mert megállapíthatta azt, hogy bizony külföldön a bor- és szeszhamisítás sokkal nagyobb méreteket öltött, mint Magyarországon. Tisztelettel kell tehát megállapítanunk, hogy a vendéglős- és kocsmárosipar etekintetben a legpuritánabb elveket vallja és követi, ellenben nem lehet velük szembeállítani azokat a kistermelőket, akiknek ez egzisztenciális érdekük és akikkel szemben szociális követelés, hogy sajátmaguk adhassák el termésüket. Éppen ellenkezőleg, meg kellene könnyíteni ezt a módszert, meg kellene könnyíteni azzal, hogy némileg olcsóbbá kellene tenni ennek kiváltási lehetőségét. Vannak például szegény bortermelőgazdák, akiknek 10—15—20 hektoliter boruk van ós akik el akarnak jutni valamelyik városba, de borukat eladni nem tudják- Ezek között akad olyan, akinek valamelyik családtagja, vagy akár ő maga szívesen beállana egy kis pincébe kimérni literenkint azt a bort. De hogy ezt tehesse, húsz pengőt kell nyomban lefizetnie a pénzügyigazgatóságnál az egyik engedélyért, 5 pengő rá a bélyegköltség, 1 pengő a másik fizetni való, úgyhogy 26 pengőn alul néhány liter bor darusítását nem kezdheti meg. Véleményünk tehát az, hogy meg kellene könnyíteni ezeknek a termelő-gazdáknak saját termésű boraiknak minél könnyebben való kimérhetését. A^ rohanó gazdasági élet számos olyan kérdést^ és problémát vetett fel, amelyek szükségessé teszik, hogy a földmívelésügyi kormányzat a bortörvényjavaslattal a képviselőház elé lépjen. Különösen fokozódott a kívánság aziránt, hogy a borok jellegzetességét az évjáratoktól függetlenítsék és állandósítsák. Lehetetlen az, hogy a magyar borpiacon ne kapják mindig a külföldi vásárlók ugyanazt a típusú