Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-60

110 Az országgyűlés képviselőházának 60. ülése 1935 november 19-én, kedden. alkotóagyú magyar mellett az öntöző magyar típusát is ideállította és ő, a nagy öntöző, kétmillió hektoliter bort akar a Dunába önteni. Görgey István és Knob igen t. képviselőtársaim felszólalása között én azt a logikai összefüggést látom, hogy Görgey igen t. képviselőtársam is annak a bizonyos kapitalizmusnak adott hangot, amely odáig megy, hogy amikor egyes országokban és világrészekben bizonyos közszükségleti cikkekben hiány van, akkor Braziliában a kávét, Amerikában a gabonát, stb. elpusztítja, a mi országunkban pedig akként akarja a bor árát megjavítani, hogy kétmillió hektolitert a Dunába önt. A nagy öntöző kalkulációját nem tudom megérteni, mert ő beszédében négymillió hektoliter feleslegről beszélt, holott a statisztikai kimutatások alapján ez a felesleg semmiképpen nem négymillió, hanem csak körülbelül kétmilli'' hektolitert tesz ki és ezt a kétmillió hektolitert más úton-módon lehetne értékesíteni. Szükséges lenne lehetővé tenni, hogy elsősorban a fogyasztás emelkedjék, másodsorban pedig — de szintén ezzel kapcsolatban — az intézkedéseket abban az irányban kellene megtenni, hogy olcsóbban tudjunk termelni, hogy azután olcsóbban tudjunk eladni is. A legnagyobb szőlőbirtokos-üzem felével, negyedrészével is megelégszik, mint haszonnal, — sőt az is elérhetetlen számára — mint amivel a szeszértékesítő részvénytársaság igen t, szónoka előbbi fejtegetéseiben nem elégedett meg. Görgey képviselőtársam tudniillik azt mondja, hogy Magyarországon négymillió hektoliter borfelesleg van és ez, tízfilléres alapárat véve, 40 millió pengőt tesz ki. Ebből 50%-ot, azaz kétmillió hektolitert bele akar önteni a Dunába és azt mondja, hogyha a felét megsemmisítik, — hogy egy krassz példával éljek — akkor 36—40 filléres árat sikerül P magyar szőlőtermelőknek elérni. Ez a 30—40 filléres ár azonban csak akkor állhatna elő, ha a spekulációnak is tág teret adnánk. Mert az én tudomásom szerint, ha négymillió hektoliterből kétmillió hektolitert méltóztatnék beleönteni a Dunába, mint hazánk nagy öntözője, akkor kétmillió hektoliter maradna és akkor matematikailag lehetetlen volna ezt a 30—40 filléres árat kihozni. (Görgey István: Éppen azt mondottam, hogy itt nem a matematika mérvadó^ képviselő úr!) Elolvastam beszédét. Azt méltóztatott mondani, hogy ez az intézkedés 30—40 fillérre emelné a bor árát. Ez csal azt jelentheti, hogy a spekulációt méltóztatott belekalkulálni, amely ilyen helyzetben egyszere előtörne és nem mondom, ideig-óráig fizetné ezeket az árakat, de később maga meg elégelné és lenyomná az árat. Borfeleslegünk elhelyezésénél elsősorban a belső fogyasztásra vagyunk utalva és azt kell emelnünk, mert mint az egész Házban egyöntetűen megállapítottuk, sajnos, exportlehetőségeink a bor terén nagyon szomorúan állnak és nagyon nagy akadályokba ütközik a bor exportja. Hallottunk különböző felszólalásokat és megjegyzéseket elsősorban abban az irányban, hogy a csemegeszőlő fogyasztását kellene emelni. Ez a pont az. ahol tényleg sokat lehetne elérni és különösen a nagyvárosok közelében lévő szőlőbirtokosoknak nagy bevételi forrása lehetne a csemegeszőlő nagyobb mértékben való fogyasztásából, örömmel látom, hogy Budapesten, Miskolcon, a különböző nagyobb városokban ott ülnek a kofák a standjukon, a piacon, az utcasarkokon és árulják a szőlőt nagymennyiségben. Azelőtt soha nem remélt mértékben propagálják a szőlő fogyasztását, az bizonyos. A múltban is azt szerettem volna, hogy a földmívelésügyi minisztérium propagandája ne a borházakban merüljön ki, hanem ilyen dolgokkal foglalkozzék, amelyek a szőlő összetételét ismertetik, a szőlőnek dús vitamintartalmánál fogva éppen a serdülő gyermekeknél minél szélesebb rétegben való fogyasztását; propagálják írásban, képben és cselekedetekben, mert akkor olyan mennyiség értékesült volna már mint szőlő, amelyet mint olcsó bort vagy nem tudunk elhelyezni, vagy az elhelyezés körül igen nagy nehézségekkel állunk szemben. A borfogyasztási adó eltörlése is nagymértékben hozzájárulna a belső borfogyasztás növeléséhez, hiszen ezzel is csökkenteni lehet a mindenkori árat. A múlt ciklusban megindult egy akció, amelynek következtében 50%-kai leszállították a borfogyasztási adót. Félígéreteket volt szerencsém kapni a hivata^ los köröktől arra nézve, hogy a borfogyasztási adót teljes mértékben méltóztatnak eltörölni. Éppen az agrárlakosság szempontjából volna döntő jelentőségű, ha a borfogyasztási adót eltörölnék, mert ezzel a termelők a termelési költségnek nagy tételétől szabadulnának meg, olcsóbb lenne a bor, ennek következtében^ a fogyasztás is nagymértékben megnövekednék. A bor felfőzésével kapcsolatban felmerült az a kérdés, — az ipari szeszgyárakról volt szó és ezt nem méltóztatott megcáfolni — hogy 300 vagon exportcukrot akarnak az ipari szeszgyárak felfőzni, azt 10 filléres áron számítva. Ezt nem méltóztatott megcáfolni, pedig napokkal ezelőtt hallottuk ezt a kijelentést Csoór igen t. képviselőtársunk ajkáról. Itt van ugyanis a noha-bornak a kérdése, amely gyengébb minőségű, 9 fokon aluli bor. Azt hiszem, valamennyi képviselőtársam megkapta a zalai gazdáknak azt a memorandumát, amellyel JEL különböző törvényhatóságokhoz fordultak és amelyben kérték, hogy ennek az alacsony szeszfokú bornak ipari szesz céljaira való felfőzését engedélyezzék. Nem vagyok érdekelt fél ebben a kérdésben és így annál könnyebben beszélek róla. Bejártam a noha-termő területeket és. ennek alapján mondom, hogy nem szabad ezt a kérdést úgy felfogni, mint ahogy némelyek felfogták, amikor a noha-bomak tűzzel-vassal való kiirtását határozták el. A noha-szőlőnek tűzzel-vassal való kiirtását nem szabad keresztülvinni, mert köztudomású, hogy ia noha-termő szőlő igénytelen, alig kell permetezni, mint ahogy azokon a vidékeken mondják, magától terem. Miként a kecske a szegénységnek a jele, úgy a noha-sizőlő, laanely főként Göcsejben van in floribus, a nyomornak a jele, a nyomornak a kísérője. Ha tehát ennek a szőlőnek márólholnapra való átoltását vagy kiirtását akarnák, — ami nem is volna helyes — akkor valami úton-módon gondoskodni kellene ezeknek az embereknek a kárpótlásáról. Sokkal szociálisaibbnak tartanám, fha éppen ezeket a nohaborokat kegyeskednének az ipari szeszgyárak felfőzni cukor helyett. Ha ezt méltóztatott volna mondani, azt mondtam volna, hogy ez közcél s ez olyan érv, amelynek hehelyességét elismerem. Npim a mela«st, hanem az alacsonyabb fokú, különösen a noha-borokat tessék felfőzni. Méltóztatott volna azt mondani, hogy ezt akarják felvenni befőzésre a kontingensbe. Itt pedig nem is valami fantasztikus dologról van szó, hanem olyan érvről, amellyel minket, mezőgazdasági