Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-46

Az országgyűlés képviselőházának 4.6. ü is állítom, hogy fog akadni olyan bíró, aki 1 engedi lelkiismeretét ettől a rendelkezéstől befolyásolni, de mindenesetre nehéz helyzetet idéz majd elő. A törvényhozásnak arra kell törekednie, hogy semmi olyan intézkedés ebben a most készülő törvényben ne legyen, amely a bírót olyan helyzetbe hozhatja, hogy a lelkiismereti kérdést ebben az esetben feltehesse önmagával szemben is. A szakaszt nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ka szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. Az igazságügyminiszter úr kíván szólni. Lázár Andor igazságügyminiszter: T. Képviselőház! Azért vagyok bátor ennél a szakasznál felszólalni, hogy Soltész igen t. képviselőtársam felszólalása ne keltsen valamiképpen téves képzeteket a Ház tagjai között. Egyáltalán nem arról van szó, amit igen t. képvi; selőtársam itt előadott, hanem arról, hogy á független fegyelmi bíróság által elrendelt fegyelmi tárgyalás eredményeképpen a bíróság fegyelmi büntetés kiszabása nélkül is kimondhatja az áthelyezést. Ez tehát nem a felügyeleti hatóságoknak valamely kényük-kedvük szerinti intézkedése, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) hanem a független fegyelmi bíróság intézkedése az általa már elrendelt fegyelmi eljárás során. Ehhez még csak azt akarom hozzáfűzni, hogy ismételten méltóztatott itt hivatkozni az Országos Bírói és Ügyészi Egyesületre és méltóztatott felolvasni — valószínűleg helyesen, kontrollálni nem tudom — egy előterjesztést, amelyet egy első előadói tervezetre^ vonatkozóan nyújtott be a Bírói és Ügyészi Egyesület. Nagyon sajnálom, hogy igen t. képviselőtársam nem volt itt a tegnapelőtti ülésen, ami; kor Wolff Károly t. képviselőtársam, a Bírói és Ügyészi Egyesület elnöke, a magas bíró tiszta lelkiismeretével, az államférfiú kötelességérzetével és bölcseségével kijelentette, egyesületi elnöki felelősségének teljes tudatában, hogy ezt a javaslatot úgy, amint az most itt a Ház előtt van, minden tekintetben megfelelőnek tartja és azt elfogadja. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A politikai és a bírói korrektségnek ezt a példáját, mint követendő példát állítom a képviselő urak elé is. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a 15. %-t elfogadni? (Igen!) A szakaszt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 16. §. Kérem a jegyző urat. Szíveskedjék a szakasz szövegét felolvasni. Szeder János jegyző (felolvassa a törvényjavaslat 16—26. §-ait, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül elfogad. — Olvassa a 27. §4). Elnök: Szólásra jelentkezett Horváth Zoltán képviselő úr. Horváth Zoltán: T. Ház! Már az általános vita során szóvátettem a 27. §. második bekezdését és vártam, hogy az igazságügyminiszter úr összefoglaló felszólalásában erre is reflektálni fog s aggályaimat eloszlatja. Az igazságügyminiszter úr azonban ezzel a szakasszal kapcsolatban előterjesztett észrevételeimre megjegyzést nem tett és különösen nem tett olyan m ear jegyzést, amely az én aggályaimat eliminálni alkalmas volna. T. Ház! Mi van a 27. §. második bekezdésében? A 27. §, általában az előzetes eljárásról intézkedik és ebben az előzetes eljárásban úgy érzem, hogy bizonyos jogfosztás van, szemben az érdemleges eljárással. Itt az előzetes eljárással kapcsolatban azt mondja a törvényjalése 1935 október 17-én, csütörtökön 309 vaslat, hogyha a fegyelmi bíróság a magánfél indítványára nem rendeli el a fegyelmi eljárást, erről a magánfelet értesíti és határozata ellen nincs helye jogorvoslatnak. Ez az előzetes eljárás a magánfél bevonása nélkül történik, tehát tisztán hivatali vagy felügyeleti vizsgálat, ahol a sértett magánfelet meg sem hallgatják; így az irat becsomózva oda kerül a fegyelmi bíróság elé ég a fegyelmi bíróság ilyenformán a sértettnek újabb megkérdezése nélkül hoz abban az ügyben döntést. Erre vonatkozólag a javaslat azt mondja, hogyha az eljárást megszüntették, egyszerűen értesítik a magánfelet és az ez ellen jogorvoslattal nem élhet. T. Ház! Ha már most megnézem ennek a szakasznak az indokolását, hogy mi vezette az igazságügyminiszter urat ennél, akkor azt látom, hogy két indokot hoz fel. Az egyik. az, hogy a sértett felet valóban ért jogsérelem ne maradjon a jogszabályoknak megfelelő elbírálás nélkül. Azt mondja: ez valóban egyéni sérelem legyen s miután az ügyészség és bíróság megbízható, tehát ebben a vonatkozásban valószínűleg nem éri sérelem. A másik indok pedig hivatkozik a gazdaságosságra; ugyanis gazdaságosnak tartja, hogy ne folytassanak hiábavaló eljárást, amikor a fegyelmi bíróság az előzetes eljárásában már úgy találta, hogy ez felesleges. De ha most egybevetem ezt a 27. §-t az érdemleges eljárásra vonatkozó 44. $-szal, akkor ezt a két érvet, amelyet az előzetes eljárással kapcsolatban felhoztak, hogy tudniillik ne adjunk a magánfélnek a megszüntető határozat ellen jogorvoslati lehetőséget, megcáfolva látom. Nekem Sokkal nagyobb megnyugvást szolgáltat az, ha érdemleges eljárásban, tehát kontradiktórms eljárás során a magánfél jelenlétében az ügyész meghallgatása és a tanúbizonyítás lefolytatása után a fegyelmi bíróság meghozza a maga elsőfokú ítéletét, ha pedig az ügyész, a közvádló úgy találja, hogy a tárgyalás anyaga szerint, a produkált bizonyítékok szerint nem fellebbez a felmentő ítélet ellen, ezen premisszák p ellenére a 44. §, szemben az előzetes eljárásra vonatkozó 27. § szál, fellebbezési jogot ad a magámfélnek. Én úgy érzem, igazságügyminiszter úr, hogy ha odáig méltóztatott elmenni, hogy a főtárgyalás lefolytatása után, tehát az ítélőbírónak s a közvádlónak a megnyugvása után még a sértett magánfélnek méltóztatik a felmentő ítélet ellen is fellebbezési jogot adni, akkor annál inkább meg kell ezt adni az előzetes eljárásban. Mi történik? Semmi sem történik, ha a sértettnek méltóztatik ezt megadni. Megapellálja a határozatot, mint ahogy a büntető perrendtartásban is történik — hiszen ennek a fegyelmi eljárásnak az alapja, amint méltóztatott erre az indokolásban hivatkozni, jórészt alappillére a büntető-perrendtartásban szabályozott eljárásnak — nem látom tehát helyesnek és jogrendszerünkkel összeegyeztethetőnek, hogy miért méltóztatott itt^ ilyen ellentétes álláspontot elfoglalni. Kérem az igazságügyminiszter urat, méltóztassék ebbeli felfogását revízió alá venni és itt a magánfélnek, illetőleg a sértettnek ugyanolyan lehetőséget adni a jogorvoslatra, mint ahogy a büntető perrendtartásban megvan a folyamodás joga. Amennyiben méltóztatik ezt akceptálni, akkor természetesen elfogadom, egyébként nem fogadom el a szakaszt. r Elnök: Az igazságügyminiszter úr kíván szólani.