Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-44

266 Az országgyűlés képviselőházának -4-4. arra, hogy a bíráskodás jóságát előmozdítsa és biztosítsa a bírói függetlenség nagy alkot­mányjogi elvét, tisztelettel kérem,, méltóztas­sék a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás anyagául elfogadni. (Éljenzés és taps jobb felől és a középen.) Elnök: Dulin Jenő képviselő urat illeti a szó. Dulin Jenő: T. Képviselőház! A bírák és ügyészek fegyelmi felelősségéről szóló tör­vényjavaslat, amelyet az előadó úr előbb is­mertetni méltóztatott, immár másodszor van a, törvényhozás előtt. Emlékezetes az az általá­nos felháborodás, az éles kritikáknak és heves támadásoknak az a valóságos fergetege, amely ennek a javaslatnak eredeti szövegét annak idején fogadta, amikor az nyilvánosságra ke rült, nem csupán az országgyűlés tagjai kö­zött, nem csupán a jogászi társadalomban, ha­nem bátran mondhatom, hogy az egész nem­zeti társadalomban is. Politikusok, publicis­ták, szaktudósok, ügyvédek, élükön az ország kiváló bíráival, vehemens támadást intéztek és folytattak, hogy ennek a javaslatnak tör­vényerőre emelkedését megakadályozzák. A Felsőházban a javaslat olyan erős ellenzésre talált, hogy a kormány végül is kénytelen volt azt visszavonni. (Lázár Andor igazság­ügyminiszter: Teljes tévedés!) Az az ellenállás, amelyet a javaslattal szemben az egész ország közvéleménye tanúsí­tott; szerény véleményem szerint abban találja gyökerét, hogy a társadalom ösztönösen meg­érezte azt, hogy ennek a törvényjavaslatnak egyes rendelkezései egyik legfőbb alkotmány­biztosítékunk, a fundamentum regnorum, a bírói függetlenségnek mindenkép megvédendő oszlopa ellen intézett támadást jelentenek. Most, amikor ez a javaslat másodszor fekszik itt a törvényhozás előtt, azt hiszem, hogy is­mét ez a fő alkotmányjogi szempont lehelt az, amelynek világánál meg kell néznünk azokat a homályos részeket, amelyek annak idején azt a nagy ellenhatást kiváltották, mert ab­ban az esetben, ha ez a javaslat ma is tartal­maz olyan rendelkezéseket, amelyek a bírói függetlenséget veszélyeztetik, ha ennek a ve­szélynek sötét szelleme ismét kísért, akkor ez nemcsak egyszerű belegázolás lenne a magyar jogrendbe, hanem annál sokkal több: az, egész magyar jogrendszer megmérgezése. A jogrend­szerbe való belegázolást az egészséges, ép ré­szek valahogy csak kibírják, azonban a meg­mérgezés az egész szervezetet elsorvasztja. A bírói függetlenség és az igazságszolgál­tatás egymástól elválaszthatatlan két fogalom; az egyikkel természetesen bukik ~a másik. Ilyen katasztrofális bukást azonban ez a pusztán csak erkölcsi erőkre támaszkodni képes meg­csonkított országban semmi körülmények kö­zött nem bírna el. Sajnálattal kell megállapí­tanunk azt, hogy a most előterjesztett szöve­gezés ismét csak méhében viseli azt a vesze­delmet, amely kihatásaiban, horderejében messze felülszárnyalja azoknak az előnyöknek értékét, amelyeket az imént az előadó úr rész­létezni szíves volt. Hogy a törvényjavaslattal részleteiben is foglalkozhassam, megállapítom, hogy az két részre oszlik. Az egyik rész a tulajdonképpeni fegyelmi felelősség kérdését tárgyazza, a má­sik attól teljesen függetlenül és ez az utóbbi a veszedelmesebb rész, a bírói áthelyezhetőség és a nyugdíjazás kérdésével foglalkozik. T. Ház! Nem tudom elsősorban megérteni azt, hogy miért volt szükség erre a törvén y­ülése 1935 október 15-én, kedden. javaslatra és miért találták azt sürgősnek? A bírói fegyelmi felelősség kérdését az 1871. évi VIII. te. szabályozza. Ez egy alaptörvény, amely körülbelül hatvan esztendő óta tartal­mazza az összes vonatkozó anyagi és alaki jogszabályokat. Ez a törvény nem precizíroz ugyan olyan szabatosan és formásán a fe­gyelmi vétséget illetőleg, mint a most előter­jesztett törvényjavaslat, azonban a javaslat okos elaszticitását a kari érdeket és a kari tisztességet féltve óvó bírói kar mindenkor igen bölcs tartalommal töltötte ki. Minden­esetre megállapíthatjuk, hogy a hatvaneszten­dős fegyelmi törvény ellenére az ügyészi és a bírói testület mindenkor ragyogó példaadással szolgált és szolgál most is. Semmiféle szüksé­gét nem érezzük annak, hogy a bírói, illetve az ügyészi testületre vonatkozólag új fegyelmi szabályokat alkossunk. (Lázár Andor igazság­ügyminiszter: A bíróságok már másfél év­tizede állandóan sürgetik!) A bírói és az ügyészi kar sem tudás, sem rátermettség, sem szorgalom tekintetében egy vonallal sem áll alatta az úgynevezett nyugati művelt nemzetek nagytekintélyű bíráinak. A fegyelmi felelősséget tartalmazó új törvénynek hiánya tehát semmiféle észrevehető zavart nem okozott sem a bírói és az ügyészi kar rová­sára, még kevésbbé az igazságszolgáltatás ro­vására. A bírói tisztesség, a kari becsület hat­van esztendő előtt pontosan ugyanaz volt, mint ma. Ebben a tekintetben ennél a karnál fejlő­dés el sem képzelhető. Nem tudjuk megérteni, miért kellett ezt a javaslatot most előterjesz­teni, amikor hatvan esztendőn keresztül erre szükség nem volt, hatvan éven keresztül a bí­rói és ügyészi kar a legszebben és a legpélda­adóbban tudta teljesíteni a feladatát. A programmjának beváltásában amúgy is bizonyos restanciában lévő kormánynak _ bizo­nyára vannak olyan természetű törvényjavas­latai is, amelyek halogatást a közérdek szem­pontjából sokkal kevésbbé bírnak el, mint a bírói fegyelmi felelősségről szóló törvényjavas­lat. A legutóbb elhangzott miniszterelnöki ki­jelentés szerint 37 ilyen rendkívül sürgős és fontos reform van. Ezeknek a megalkotása két­ségtelenül huzamosabb időt vesz igénybe. Nem tudom megérteni, hogy az egyébként is drága időt miért nem fordítjuk annak a 37 sürgős reformnak megalkotására és miért foglalko­zunk a bírói fegyelmi kérdés rendezésével, amelyre — mint említettem — semmiféle kény­szerítő körülmény nem szorít bennünket. T. Ház! Eltekintve azonban a tartalmi ki­fogásolható s ágától, nagy hibája ennek a javas­latnak, — és etekintetben nem vagyok egy vé­leményen az igen t. előadó úrral — hogy ezt a kérdést nem rendezi kódexszerűen. Az előadó úr előadásában arra méltóztatott hivatkozni, hogy a javaslatnak egyik előnye, hogy a vo­natkozó jogszabályokat, mint egységes, át­tekinthető kódex összefoglalja. Ez, azt hiszem, tévedés, mert hiszen ez a törvényjavaslat az összes eddig fennálló törvényes rendelkezése­ket életben tartja, kivéve azoknak egyes ré­szeit, egyes szakaszait. Ezzel pedig csak növeli azt a nehézséget, amelyet mindenki észlel ak­kor, ha jogot keres, vagy pedig jogot akar al­kalmazni. (Mózes Sándor: Azt akarják, hogy senki se tudjon kiigazodni!) Ma már, sajnos, az a helyzet, hogy a sok novelláris törvény és a sok kiegészítő rendelkezés folytán, a tör­vényeknek, a paragrafusoknak itt-ott való ha­tályon kívül helyezésével olyan káosz, olyan dzsungel teremtődött, hogy abban eligazodni a

Next

/
Thumbnails
Contents