Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.
Ülésnapok - 1935-43
260 Az országgyűlés képviselőházának eleget, amikor Návay Lajos szobrára a kegyeletes emlékezés jeléül koszorút küldöttem és annak elhelyezésére vitéz Bobory György alelnök urat kértem fel, ott megjelent képviselőtársaim élén. A Ház a bejelentést tudomásul veszd. T. Képviselőház! Hazánk első és legősibb egyeteme a Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem alapításának 300-ik évfordulóját f. évi szeptember hó 27-én ünnepelte Magyarország Kormányzója, a magyar közélet és az egész tudományos világ képviselőinek jelenlétében, az Országház kupolatermében. Az ünnepségen a Ház június 4-iki ülésén kapott megbízatásnak megfelelően megjelentem s felszólalásomban a magyar törvényhozás hálás elismerését tolmácsoltam nemzeti művelődésünk és előhaladásunk három évszázados védbástyája iránt. Ösi Alma Materünk jubiláris évfordulója nemcsak hazánknak, hanem az egész tudományos világnak »ünnepe volt ,s az emberi művelődésnek a világ csaknem minden kultúrállamából érkezett képviselőivel megismertette a magyar életet, a magyar élni akarást, s annak mai súlyos küzdelmei ellenére is az egyetemes kultúra fejlődésének ható vitathatatlan értékeit. Tudomásul szolgál. T. Ház! Köztudomásúvá ivált, hogy a Főméltóságú Kormányzóné úgy, mint a múlt években is, kiterjeszti gondosságát és figyelmét a magyar élet támogatásra szoruló azon rétegeire, akiknek gondjain enyhíteni a magyar társadalom tehetősebb részének elemi kötelessége. Indíttatva érzem magam, hogy erre a Ház tagjainak figyelmét nyomatékosan felhívjam s egyúttal bejelentem, hogy a Ház tagjai hozzájárulásának mérvére nézve később fogok javaslatot tenni. Bemutatom a t. Házinak az eleki választókerületben időközi választáson megválasztott Reibel Mihály képviselő úr megbízólevelét. (Éljenzés a baloldalon) A megbízólevelet a Ház megvizsgálás és jelentéstétel céljából kiadja az állandó igazolóbizottságnak. Bemutatom a t. Háznak Sándor Pál képviselő úr levelét, amelyiben betegségére való tekintettel december hó (végéig szabadságidő engedélyezését kéri. Méltóztatnak a kért szabadságot megadni? (Igen!) A Ház a kért szabadságot megadja. Bemutatom a m. kir. közigazgatásig bíróság végzését, amellyel a Szabó Gyula és társai részéről a Budapest székesfőváros III. (déli) választókerületében f. évi április hó 6-ikán és 7-én megtartott képviselőválasztás ellen beadott panaszt visszautasítja. Bemutatom továblbá a m. kir. közigazgatási bíróság háromrendbeli ítéletét, amelyekkel a debreceni választókerületben folyó évi április 3-án és 4-én megtartott országgyűlésig képviselőválasztás során megválasztott Lázár Andor, Györki Imre és gróf Festetics Sándor; a nyirbátori választókerületben f. évi március hó 31-én megtartott országgyűlési képviselőválasztás során megválasztott Thuránszky Pál és a Budapest székesfőváros III. (déli) választókerületiben f. évi április Író 6. és 7. napján megtartott országgyűlési képviselőválasztás Során megválasztott Usetty Béla, Pözel István, vitéz Tóth András, Petrovácz Gyula, Müller Antal, Szabó József, Farkas István, Buchinger Manó, Bródy Ernő és Magyar Pál képviselő US. ülése 1935 október lU-én } hétfőn. urak megválasztását énvénytelennek mondja ki. (Eckhardt Tibor: Éljen a bíróság! — Mozgás a jobboldalon.) A m. kir. közigazgatási bíróság ítéletei folytán megüresedett választókerületekben az új választások elrendelése iránt szükséges törvényes intézkedések megtétele végett a Képviselőháztól f. évi június hó 28-án kapott felhatalmazás alapján a belügyminiszter urat megkerestem. A Ház a bejelentéseket tudomásul veszi. Bemutatom a t. Háznak a m. kir. közigazgatási bíróság kétrendbeli végzését,^ amelyekben közli, hogy a közigazgatási bíróság f. évi augusztus 31-én, illetőleg október hó 11-én tartott üléseiben a vitéz Makray Lajos és Krúdy Ferenc képviselők megválasztása ellen beadott panaszok tárgyában az eljárást megszüntette. A Ház a bejelentéseket tudomás u rveszi és miután vitéz Makray Lajos, valamint Krúdy Ferenc képviselő urak megválasztása óta már 30 nap eltelt, őket végleg igazolt képviselőknek jelentem ki. Bemutatom a t. Háznak a m. kir. közigazgatási bíróság átiratát, amelyben tudatja, hogy a kápolnai választókerületben megválasztott Soltész János képviselő úr megválasztása ellen a közigazgatási bíróságnál panasizt nyújtottak be. Soltész János képviselő úr megbízólevele az állandó igazolóbizottságnál van, ezért a megválasztás ellen benyújtott panaszt megbízólevelével való együttes elbírálás céljából a Ház kiadja az állandó igazoló bizottságnak. Bemutatom a t. Háznak a miniszterelnök úr kétrendbeli átiratát, amelyekben tudatja, hogy a kormányzó úr ő főméltósága f. évi augusztus hó 1-én, illetőleg szeptember hó 4-én kelt legfelsőbb elhatározásaival Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter urat a kereskedelemügyi minisztérium vezetése alól felmentette és Őt iparügyi miniszterré kinevezte, Winchkler István kereskedelem- és közlekedésügyi államtitkár urat kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterré kinevezte. (Éljenzés.) A Ház, a bejelentést tudomásul veszi. Bemutatom a t. Háznak a miniszterelnök úr átiratát, amellyel a szent korona őrzési helyéül szolgáló páncélkamrának 1935. június hó 22-én történt felnyitásáról felvett jegyzőkönyv másolati példányát a Képviselőháznak megküldi. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Bemutatom a t. Háznak a miniszterelnök úr többrendbeli bejelentését, amelyekben tudatja, hogy a Budapesti Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem alapításának 300 évfordulójáról; a közoktatásügyi igazgatásról; az iparügyi, valamint a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterről; az 1935/36. évi állami költségvetésről; a gazdasági és hitelélet rendjének, továblbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról alkotott 1931 : XXVI. teikkben a minisztériumnak adott felhatalmazás további meghosszabbításáról; közmunkák céljaira állami kölcsön felvételéről; a Rákóczi Ferenc fejedelem emlékét megörökítő kétpengős ezüstérmék veréséről; továbbá a légvédelemről és végül a Kairóban 1934. évi március hó 20-án kelt »Egyetemes Postaszerződés« becikkelyezéséről szóló és az országgyűlés két Háza által alkotott törvények, mint az 1935. évi V—XIII. tcikkek az Országos Törvénytárban kihirdettettek. A Ház a bejelentést tudomásul veszi.