Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-39

Az országgyűlés képviselőházának 39. gyártól el nem választhat, ennek ellenére mégis vallásfelekezeti szempontok érvényesülnek a névmagyarosításnál. Az embereik nehezen akarják ezt elhinni, élnek tehát a jogszabályokban engedett lehetőségekkel, me vük megmagyarosítását kérik, költenek is rá, szaladgálnak ügyvédhez, (Zaj. — Elnök csenget.) más közbenjárókhoz, fizetnek érte és éveken át való küzdelem, törekvés, várakozás eredménye, mégis az, hogy névmagyarosításukat nem intézik el. Sőt az a szisztéma, hogy ha egy névmagyar osítási kérvény beérkezik, megnézik a belügyminisztériumban, — értesülésem szerint már a- kezelő személyzet utasítva van, hogy nézze meg — hogy a névmagyarosítást milyen vallású magyar ember kéri. Ha a, névmagyarosítást véletlenül zsidó vallású magyar állampolgár kéri, akikor nem kerül rendes útra, akkor nem intézik el gyorsan, úgy, mint a többi kérvényt, hanem bekerül az úgynevezett temetőszobába. A humor már így keresztelte el ezt a szobát. Értesülésem szerint utasítás van arra, hogy ezek a névmagyarosítási kérelmek a temetőszobába kerüljenek. Az a névmagyarosítást kérő állampolgár sokat szaladgál, mozgósítva a közbenjárók egész seregét, s bármennyire tisztességes, derék emberről, kitűnő jó magyarról van itt szó, mégis a legnagyobb nehézségek árán tudja csak elérni, hogy végre a temetőszobából a belügyminiszter elé kerül a kérvény döntésre. Sajnos, ahogy az eredmények mutatják, még aiz ilyen módon kivételesen, protekciósán elővett . kérvények közül is a legtöbbnek elutasítás a sorsa. (Zaj.) Rendesen az a stereotip indokolás, hogy az illető nem igazolta harctéri szolgálatát, vagy a nemzeti hadseregben való szolgálatát. De hogy mit jelent ez a stereotip argumentum, az kiviláglik abból, hogy sokan vannak olyanok, akik a háború befejezése idején még gyerekszámba mentek. Ha ilyenek kérik a névmagyarosítást, nem tudom, miféle jogon, miféle kegyetlenséggel lehet ezekre az emberekre egy ilyen indokolást alkalmazni, hogy a névmagyarosítást nem engedélyezik nekik, mert nem igazolták harctéri, vagy a nemzeti hadseregben teljesített szolgálatukat. Tudjuk, hogy ez nem azokon múlik, akiknek a kor elérése folytán a nemzeti hadsereg szolgálatába kellene jutniok, hanem azon, hogy nem hívják be őket. Mit tehet tehát az a fiatalember arról, hogy őt a nemzeti hadsereg szolgálatába nem hívják be? Hiszen igen sok évfolyam kimaradt, és az egyes évfolyamokból is igen sokan kimaradtak, mert tudjuk, hogy korlátozva van a hadsereg létszáma és a hadseregben nemcsak a zsidó vallású magyar ifjúság, hanem a keresztény magyar ifjúság nagy része sem tud elhelyezkedni. Ez tehát tökéletesen igazságtalan elbánás és eljárás azokkal szemben, akik azután felbiztatva a kormány által, de indíttatva a maguk belső hazafias érzésétől is, a minisztérium elé járulnak, hogy nevük magyarosítását engedélyezze. Nem tudom, mi lehet az akadálya annak, ha egy magyar ember meg akarja magyarosítani a nevét. Ez a kérelem természetes, ezt a haza érdekében, az ország érdekében, a magyar érzés szempontjából elő kellene mozdítani. Valósággal jutalmazni kellene azokat, akik magyar neveket igyekeznek felvenni, hogy itt az ország nagy egésze a nevében is azt mutassa, hogy itt nyolc és fél millió magyar él. Nem tudom, micsoda szempont vezeti itt a kormányt, hogy mégis felekezeti különbséget téve, a kérvényezők igen nagy számát elutasítja. Nem tudom ezt különöülése 1935 június 26-ÓM, szerdán. 201 sen ma megérteni, amikor a Kormányzó Űr ajkáról az országgyűlést megnyitó beszédben is elhangzott mindenkihez okulásul és figyelmeztetésük, hogy legkevésbbé a vallás lehet az, amely magyart a magyartól elválasztja. Én tehát a belügyminiszter úrtól megnyugtató választ kérek arra vonatkozóan, hpgy miképpen áll ez a kérdés, hogy csakugyan miért kezelik ezt a kérdést felekezeti szempontból. Mondja meg a t. belügyminiszter úr nyíltan, mi a felfogása, mennyiben igaz az a frázis, hogy a kormány szívesen látja a névmagyarósítási mozgalmat, és azt elő kívánja mozdítani, vagy pedig mondja meg őszintén, hogy egyes magyar állampolgárok számára, akik a zsidó valláshoz tartoznak, ez az út nincsen nyitva. Akkor legalább a magyar zsidó polgárság, megtartva a haza iránti eddigi hűséges érzését, nem fog fáradni azzal, és nem fog arra törekedni, hogy a névmagyarosításra költsön, vagy a névmagyarósítási eljárással fáradjon, hogy éveken keresztül törje és zúzza magát hiábavaló cél elérhetése érdekében. Mondja meg őszintén a belügyminiszter úr, hogy ez az álláspontja, akkor legalább a hazafiaknak zsidó vallású része tudni fogja^hogy mihez tartsa magát. (Malasits Géza: Már úgy is tudja!) De engedelmet kérek, ez mégsem megy, az a jogegyenlőség elveibe és a magyar felfogás tisztességérzésébe ütközik, hogy amikor valaki ilyenmódon is ki akarja mutatni a hazához, a magyarsághoz való tartozását, az azzal való közösséget, amikor hazafias szólamokkal azt írják elő, hogy ez kötelességük és ezt az intelmet meg akarják fogadni, amikor ezt a hazafias szolgálatot akarják teljesíteni, akkor orronütik őket. Nincsen arról szó, hogy történelmi neveket vagy az. úgynevezett védett neveket félteni lehessen. Hála Istennek, a magyar nyelv elég nagy szókinccsel rendelkezik ahhoz, hogy mindenki megtalálja a maga számára azt a nevét, amelyet szépnek, amelyet a maga számára kedvesnek tart és amely az ő individualitását minden tekintetben jelzi. Nem hibáztatom abban sem a kormányt, hogy a tömegesen előforduló neveket nem favorizálja. De ismétlem, ezer mód és alkalom van arra, hogy jó indulattal, jó tanácsokkal úgy intézzék el az ügyet, hogy ha a kért nevet nem is tudja engedélyezni a belügyminiszter, egy kis féloldalas határozatban közlik az illetővel, hogy ezt a nevet a miniszter úr igen nagy sajnálatára nem tudja engedélyezni, de ajánl bizonyos neveket, amelyek közül választani lehet. Mindenesetre kérem, vessen véget annak a lehetetlen állapotnak, amely a jogegyenlőségbe ütközik, amely sérti a becsületes magyar úri gondolkozásnak, a magyar nép felfogásának szempontjait is. Méltóztassék egyszer már végetvetni annak, hogy a jogegyenlőséget nálunk még ilyen esetben sem érvényesítik, amikor nincsen arról szó, hogy valakinek anyagi előnyöket adjunk, vagy • állást juttassunk, hanem csak arról van szó, hogy voltaképpen az az illető kérelmező tesz szolgálatot a hazájának, mert ime, dokumentálni akarja nevében is a vele való közösséget. Kérem a-t, miniszter urat, méltóztassék egyszer már ennek becsületesen véget vetni úgy, a hogyan a becsületes magyarok: ezt a kérdést 1914-ig kezelték, és méltóztassék a régi rendszert helyreállítani és megmenteni a polgárokat attól, hogy egyesek hiába fáradozzar nak. Ne méltóztassék arra az álláspontra helyezkedni,. hogy a magyar név adományozása külön kituntetésszámba megy. Nem így fogom