Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-36

Az országgyűlés képviselőházának 36. csületes vonatkozásban megvalósítja, vagy pedig azt a karitatív segélyezési összeget, amely nem elegendő a feltoluló jogos igények kielégítésére, kellő színvonalra felemeljél Bemélem, a feleletet a t. pénzügyminiszter úr meg fogja adni. De tovább is van. Elértéktelenedtek nemcsak a hadikölcsönök, hanem a folyószámla és takarékbetétek, az életbiztosítások, egymást követték a pénzlebélyegzések, a kényszerkölcsön, a különadók és az ínségadók, amelyek elsősorban mindig a kistőkéseket sújtották. Most pár példát kívánok még felhozni és ezzel végzem is felszólalásomat. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Odavesztek a katonatiszti házassági óvadékok, a koronajáradékok, az értékpapírok. Csak egy alapot említek, a színészeknek a nyugdíjalapját, 619.950 pengőt jegyeztek hadikölcsönkötvényben. Pár évvel ezelőtt még 12.000 pengőt kaptak évi segélyként, most pedig 500, mondd ötszáz pengő nyomorúságos segélyt kapnak és ebből 600 nyugdíjast és árvát kell ellátniok, nem nyugdíj, hanem kegy díj alakjában. Minden évben öt pengő esik egyegy kegydíjasnak. Aki tehát 30 évig szolgálta a niagyar nemzeti kultúrát, a magyar nemzeti színművészetet, az kap 150 pengőt. Itt van egy eklatáns példa: Géczy István, aki a »Gyimesi vadvirág«-ot szerzetté, 56 évi szolgálat után kap 200, mondd kétszáz pengőt. Az egyházak és más intézmények is nagy összegeket jegyeztek hadikölcsönben. Példaképpen csak a hódmezővásárhelyi református egyházat említem, amely 646.800 pengőt jegyzett és ma nem tudjuk fizetni a papokat, nem tudjuk fizetni a tanítókat, iskolafenntartási kötelezettségünk teljesítésénél áthághatatlan akadályok merülnek elébünk és segítség nincs sehonnan, de sehonnan. (Propper Sándor: A munkás rokkant-egylet 22 millió koronát vesztett!) Itt van, t. Ház, néhány levél. Nem kérnek mást a hadikölcsönkárosultak jelenleg, mint hogy folyósítsák nekik a már megszavazott segélyt. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ügy van!) A belügyminisztérium illetékes ügyosztálya — tartozom kijelenteni, mert számtalan esetben fordultam oda — nem nézi a protekcióhajhaszást, (Úgy van! Ügy van! jobb- és balfelől es a középen. — Farkas Elemér: Ez így van!) ha el is jár az ember. Becsülettel teljesíti azt, amit teljesíteni tud és amit teljesítenie kell. (Ugy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) De ahol nincs elegendő pénz, miből fizessenl Azt mondják ezek a szerencsétlen hadikölcsön-segélyezésre rászorultak, hogy a tárcaközi bizottság által megszavazott segélyösszegeket nem kapják meg, mert már régen elfogyott az 1934/35. költségvetési évre megszavazott hárommillió pengő. Azután ezt írják, —i a sok levél közül csak párat — hogy 40.000 újabb elszegényedett és kisjövedelmű hadikölcsöntulajdonos folyamodott segélyért. Hát mi lesz ezekkel? A 3 millió pengő — írják — nem elegendő az eddig jelentkezettek illőkép való segélyezésére sem. A már megszavazott segélyekre miért nem utalja ki a belügyminisztérium hadikölesönosztálya azt, amit... Elnök: A képviselő úr meghosszabbított beszédideje lejárt. Kun Béla: Hiszen folytathatnám ezt egészen az éjszakába nyúlólag, (Derültség.) még akkor sem tudnám kellőkép festeni és rajzolni azt a kiáltó nyomort, amely a hadikölcsönjegyzők soraiból ide felsír. (Felkiáltások a jobboldalon: Ismerjük ezeket! — Farkasfalvi ülése 1935 június 19-én, szerdán. 135 Farkas Géza: Nagyon helyes, hogy idehozza! — Csikvándi Ernő: Nem vagyunk ellene!) Mindenesetre elvárom a t. pénzügyminiszter úrtól, hogy megfelelő választ ad nemcsak nekem, hanem az ország közvéleményének is, amely joggal várja a méltó miniszteri választ. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Elnök: A pénzügyminiszter úr kíván szólni. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: T. Képviselőház! (Halljuk!- Halljuk!) Ismerve interpelláló képviselőtársamat, s az ő komolyságát, nem tételezhetem fel, hogy ezt a kérdést különösen annak erkölcsi részét, azt az elismerést, amellyel a hadikölcsönjegyzőknek tartozunk, nyugtalanság keltésére, vagy pártpolitikai célra akarná kisajátítani. (Ügy van! Ügy van! — Farkasfalvi Farkas Géza: Nem is akarja!) Ez a része a kérdésnek érzelmi és erkölcsi kérdés; van azután egy anyagi oldala, amely több részre oszlik. Az egyik a szoros értelemben vett valorizáció, a másik a karitatív segítés, a harmadik és döntő pedig az, hogy honnan vegyük a fedezetet, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és ezzel kapcsolatos az, hogy elérkezett-e az ideje, vagy most van-e itt ebben a költségvetésben, amelyet a napokban tárgyaltunk le, a fedezet és lehetőség eme kéréseknek a teljesítésére! Ha ebből a szempontból nézzük a dolgot és ha méltóztatnak megengedni, hogy a múltkori erre vonatkozó felszólalásomat szó szerint idézzem, akkor — azt hiszem — félreértésről van szó, legalább is tárgyilagosan mérlegelve, semmiféle nyugtalansági folyamat megindulására alapot az én szavaim nem szolgáltathattak. (Ügy van! Ügy van!) Mert én mit mondottam? Azt mondottam, hogy: Erről a költségvetésről tárgyalunk most. A legkülönbözőbb igényeket emelik ezzel a költségvetéssel szemben. Az egyik igény az, hogy szállítsam le az adókat és a másik igény az, hogy emeljem fel ezeket, azokat meg amazokat a kiadásokat. Ezért csakis erre a költségvetésre szorítkozva azt mondottam, hogy a világháború óta 17 vagy 18 év telt el; közben voltak költségvetések, amelyek nem deficittel, hanem sokszázmilliós bevételi felesleggel zárultak. (Ügy van! Ügy van! Jobbfelől.) Akkor a hadikölcsönt nem valorizáltuk. Kritikát nem

1 fűztem hozzá, csak egy kérdést tettem fel: lehet-e tőlem és ettől a költségvetéstől a mai időpontban, egy közbejött világválság és egy rettenetes agrárválság közepette egy teljesen, katasztrofálisan leromlott agrárnívó mellett rögtöni hatállyal követelni a hadikölcsönök valorizációját? (Lang Lénárd: Csak segélyekről van szó!) Erre mondottam szórói-szóra azt, amit — azt hiszem — minden jóhiszemű magyar ember alá fog írni (olvassa): »Nem időszerű most a hadikölcsönök valorizációjáról beszélni. Ez olyan kérdés, amely szóba jöhet, ha a rendezésnek gazdasági és pénzügyi előfeltételei megvannak, de nem lehet ennek a rendezését úgy odaállítani, hogy máról holnapra meg tudjuk oldani 76 milliós deficit és 1800 millió pengőt meghaladó állami eladósodás mellett. Józanul kell beszélnünk, józanul kell ígérnünk és azt,^ amit józanul ígérünk, meg kell tartanunk és pedig záros, rövid határidőn belül.« Ebből a mentalitásból kiindulva, amely a lelkemből ered és amelyen nem tudok változtatni, — akár tetszik, akár nem — ki kell jelentenem, hogy én józanul nem ígérhetem meg azt, hogy ebben a költségvetésben a hadikölcsö20*