Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.
Ülésnapok - 1935-35
Az országgyűlés képviselőházának 3 irodalmunk tehát nem közvetlenül érintkezhetik a külfölddel s annak nagyobb, vagy kisebb sikerei a magyar írón és a magyar tudóson kívül még egy másik tényezőtől: a fordítótól is függnek. Ezzel szemben vannak a magyar művészeteknek olyan ágai, amelyek formanyelve egészen európai és amelyek nincsenek lekötve abba a szűk nyelvhatár-bilincsbe, amelyben tudományunk és irodalmunk van, hanem amelyek önmagukban minden fordító és közvetítő nélkül is érvényesülhetnek, s ez a zene- és képzőművészetünk. Hogy minket, magyarokat, a zenénkről ismernek egész Európában, hogy minket, magyarokat, képzőművészeti alkotásaink révén nagy képzőművészeink nevével kapcsolatban mindenütt ismernek, annak éppen ez a sajátos és szerencsés körülmény az okozója. Hogy egy nevet mondjak, Liszt Ferencet a zeneművészet terén, hogy egy másik nevet mondjak, Munkácsyt a képzőművészet terén minden közvetítő nélkül mindenütt egész Európában, sőt az egész művelt világon, a kontinensen túl is ismerik. Azt hiszem tehát, hogy egyezményeinkben talán fokozottabb súlyt kellett volna, vagy kellene helyezni arra, hogy zeneművészetünknek és képzőművészetünknek európai megjelenését minden erővel előmozdítsuk. A képzőművészetek terén végtelenül fontosnak tartom külföldi kiállításoknak minél sűrűbben való megrendezését. A magyar faj művészeti propagandája, művészeti kultúrájának bemutatása egyik legnagyobb emelője. Amit a politika vagy a diplomácia elrontott, azt a művészet terén még mindig helyre lehet hozni. A magyar nemzet megbecsülését helyre lehet állítani akkor is, ha Trianonban meg is aláztak bennünket; a >mai viszonyok között legtöbbször nem a diplomácia, nem a politika, hanem az irodalom és a művészet fegyvereivel sok mindent helyrehozhatunk. Egy külföldi képzőművészeti kiállításhoz természetesen rendkívül nehéz az anyag megválasztása, de fontos, hogy ez az anyag mindig a magyar nemzeti művészet egyetemét jellemezze, hogy mindig olyan keresztmetszetet mutasson, amely a magyar nemzeti művészet minden irányát feltünteti. Nagyon helyesnek tartanám, ha a miniszter úr ilyen kiállítási anyagot összeállítana és azt^ vándorkiállítás formájában körülj aratná Európában és ha lehetővé tenné, hogy azt, ami kint elkelt, ugyanaz a művész pótolhassa, hogy így állandó, értékes és a magyar nemzet képzőművészetét reprezentáló kiállítás járná be ezeket az országokat, így mindig elsőrangú és változatos munkákkal találkozhatnánk. Ezek az egyezmények azonban bizonyos kötelezettségekkel is járnak, hiszen olyasmikre kötelezik a magyar kormányt, amikre nézve a költségvetésben nem igen találunk fedezetet. Feltétlenül szükséges tehát, hogy a jövő évi (költségvetésben, az ezekben az egyezményekben vállalt kötelezettségek teljesítésére # szükséges anyagi eszközök is rendelkezésre álljanak. En azt látom, hogy különösen a művészetek támogatása, külföldi kiállítások rendezése terén a költségvetés ezidőszerint rendkívül szűkmarkúan van dotálva. Ha azt akarjuk, hogy ez az egyezmény ne maradjon írott malaszt; ha azt akarjuk, hogy a kormánynak módjában legyen minden külföldi meghívásnak eleget tenni s hogy legyen módja mindenüvé, ahova hívják, a magyar művészetet reprezentatív formában kiküldeni, akkor a szükséges összegekről a 5. ülése 1935 június 18-án> kedden. 93 költségvetés keretében gondoskodni kell. Kultúránknak ez a bemutatása általános nemzeti érdek és a legéberebb figyelmet érdemli azok részéről, akik ezt a kultúrát irányítják. Nagyon fontos vigyáznunk arra, hogyha magánosok akarnak külföldön ilyen művészeti kiállítást rendezni, a ki viendő anyag előzetes bemutatása kötelező legyen, mert sokszor rendkívül silány anyaggal kompromittálják a magyar művészetet. Fontos, hogy a vándorügynökök tevékenységét rendkívül precízen ellenőriztessük külföldi • képviseleti szerveinkkel. (Fábián Béla: Idehaza is utána kellene nézni a képhamisítóknak. Annyi Munkácsy van, hogy... Harminc pengő egy Munkácsy!) Hiszen a nemzeti becsületet kezdik ki az ilyen lelkiismeretlen vándorügynökök. Meg kell győződni arról, vájjon bírnak-e ezek megfelelő erkölcsi és anyagi tőkével, mert rendkívül sok szegény művészünk vallotta már kárát annak, hogy vándorkiállításokon ügynökök révén bocsátották rendelkezésre az ő alkotásaikat. Botrányos bukások is voltak, amelyek nem az ügynököt, nem a vállalkozót, hanem a nemzetet érték, ezt pedig minden körülmények között el kell kerülni. Voltak ezek más téren is, nemcsak a képzőművészetek terén. Gondoljunk csak az olaszországi turnékra, amelyek egymásután a legkritikusab körülmények között kerültek vissza. Ilyenekkel szemben nem lehet elég óvatossággal eljárni és nagyon kérem a kultuszminiszter urat, hogy ezen a téren végre teremtsen rendet. Mi azt állítjuk, hogy van exportképes magyar művészet. Azok a kiállítások, amelyeket Londonban, Brüsszelben, sokszor Velencében és Kómában rendeztünk, bebizonyították, hogy a magyar képzőművészetnek van piaca a külföldön. Ennek következtében meg kell szervezni ezt az exportot, mert ez az export szintén külkereskedelmi mérlegünk javítására szolgál. Szeretném, ha ennek az exportnak megszervezésére egy hatalmas szervet állítana fel a mélyen t. kultuszminiszter úr. Rendkívül örülünk annak, hogy a külföldiek vendégkiállításainak rendezéséről is gon- . doskodik ez az egyezmény. A más államok által rendezett reprezentatív kiállítások elöl azonban el kell hárítani azokat a vexaturákat, amelyek ezeket a vámkezelés, az illetékkezelés és a vasúti szállítás terén sújtják. Mert reciprocitást csak akkor kaphatunk külföldön, ha mi a magunk részéről ezekkel a külföldi kiállításokkal, különösen a reprezentatív nemzeti kiállításokkal szemben nem állunk fináncpolitikai magaslatra, hanem kultúrpolitikusok maradunk ezen a téren is és belátjuk azt, hogy az a parányi vagy pillanatnyi haszon, amelyet az ilyen anyagoknak elvámolása, illetékkel való megrovása és szállítása hozhat az államkincstárnak, össze sem mérhető avval a kulturális haszonnal, (amely az ilyen külföldi kiállítások anyagának ide való szállításával az országot éri. Végtelen örömmel várjuk az őszre beígért olasz képzőművészeti kiállítást, amely — reméljük —__ nemcsak a mai, hanem a klasszikus Olaszország műveit is be fogja mutatni azoknak, akiknek a mai időkben nincsen módjuk arra, hogy ezeket a klasszikus műveket a maguk klasszikus földjén tanulmányozhassák. Mélyen t. Képviselőházi Szeretném, ha a kulturális egyezményeken kívül a külföldiek számára magyar földön is rendeznénk képzőművészeti kiállításokat. Azt hiszem, mai idegenforgalmunk, amely már különösen bizonyos nemzeti ünnepeken és bizonyos nemzoti kiállí-