Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-22

84 Az országgyűlés képviselőházának í országokon, is, amikor megkezdődött és kiterjedt az egyes népek életében is, amikor ez a fejlődési áramlat eljutott magába a habsburgi osztrák-magyar monarchia keretébe is, akkor a Habsburgok birodalmának gyengülése önként következett ebből a gazdasági fejlődésből. Utalok arra, hogy a magyar függetlenségi törekvéseknek, a 48-as harcoknak szerény, igénytelen ítéletem szerint igenis alapvető indoka abban volt, hogy a magyar nemzet a maga gazdasági erőinek kifejlődését a habsburgi birodalom, a habsburgi monarchia keretében nem látta kellően biztosítottnak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Kossuthéknak és a későbbi magyar függetlenségi törekvéseknek egyik erős indoka volt ez. Ugyanígy hazizájárúlt Csehország ipari kapitalista fejlődése ahhoz, hogy a Habsburg-monarchia belülről lazuljon, gyengüljön és végül a felbomlás, a szétfeszítés állapotába jusson. Ezért nekünk igénytelen felfogásunk az, hogy amikor 1914től 1918-ig >a tragikus események menete megindult, majd befejeződött, akkor itt voltaképpen csak egy 150 esztendős fejlődés peesételtetett ínég,, amely történelmileg teljesen megérlelődött. 1918-tól máig (Tury Béla: Tovább fejlődtünk!) a Habsburg-ellenes tendenciák nagyrészt ezekből az általam vázolt okokból nem gyengültek, és az ellenállás ezekből a fejlődési okokból ma is ugyanolyan erős, sőt talán erősebb volt, úgyhogy azt kell mondanom, hogy ami a magyar népet illeti, a magyar népnek nem érdeke az, hogy aa 1918-ban ítéletre megérett per újrafelvételének éppen a Habsburgokra vonatkozó része járjon sikerrel. Ez a I magyar népnek nem kívánsága, érdeke, a magyar nép életérdekei egészen mást kívánnak (Magyar Pál: Nem mindenki van ezen a véleményen!) Ennyit a Habsburg-kérdésről. Ezek után méltóztassék megengedni, hogy . egészen röviden egy-két megjegyzést tehessek I a kormány általános külpolitikai tevékenységére és elgondolására vonatkozóan. Voltam bátor ebben a Házban már többször annak az .igénytelen véleményemnek kifejezést adni, hogy a magyar külpolitika általában hibás elgondolása és általában hibás körben mozog. Amikor a Gömbös-kormány hivatalba lépett, a miniszterelnök úr igen gyakran hangsúlyozta, hogy ő a külpolitikában az úgynevezett szabadkéz politikáját követi s erre a szabadkéz politikájára törekszik. Ebben félig-meddig meg lehetett nyugodni, mégpedig azért, mert ' fel lehetett tételezni, hogy ez a formula, amelyet Gömbös miniszterelnök úr akkor alkalmazott, halvány felismerése annak a ténynek, bogy egy legyengült és kicsi ország számára legjobb külpolitika az, ha mindenekelőtt tartózkodik az úgynevezett nagyhatalmi szövetkezesi politikától és annak szövevényeitől. Ma óriási tétekben megy a játék, óriási a kockázata annak a játéknak, amelyet egyes világhatalmak játszanak. Egy kicsiny ország szempontjából az a helyzet, hogy amikor nagy tételekben megy a harc és játék, s ő ezekben a játékokban angazsmánt vállal, akkor ő sokkal többet kockáztat, mint amennyit nyerhet, Ezért gondolom én sajnálatosnak azt, hogy aránylag rövid idő alatt a Gömbös-kormánynak az a hangoztatott külpolitikája, mely szerint ő a szabadkéz politikáját követi és arra törekszik, oda fejlődött, hogy ma viszont az úgynevezett római hármas egyezményt jelöli meg a kormány az ő politikája alapjául és tartalmául. T. Ház! Az úgynevezett római hármas pak2. ülése 1935 május 28-án, kedden. tum a magyar hivatalos külpolitika olaszbarátkozásán alapszik. Köztudomású, hogy ez az, olaszbarátkozás olyan időkből datálódik, ami- I kor Olaszországot a világpolitikában és az | európai politikában egy par excellence revíziós \ erőnek lehetett tekinteni, amikor általában az volt a felfogás, hogy Olaszország a revíziós po

: litikának nemcsak a kezese, hanem voltaképpeni legfontosabb, legerősebb, legexponáltabb képviselője. Akkoriban ennek az olasz politikának éle Franciaország ellen irányult és át volt szőve erős német szimpátiákkal, német rokonszenvvel. Az olaszbarátkozási politikának és vele együtt természetesen ennek a hármas szövetkezésnek is ezek a szuppozíciói megszűntek. Ma túlzás nélkül azt lehet mondani, hogy az a politika, amelynek bázisa a római hármas paktum, illuzóriussá vált. Ma a helyzet az, hogy Olaszország Franciaországgal új viszonyba került, hogy úgy mondjam, Olaszország Franciaországgal a kielégített partnernek a viszonyába jutott. Német rokonszenvéről, ha röviden kellene megformulázni a választ, azt lehetne mondani, hogy Olaszország német rokonszenve volt és nincs. Ami a harmadik partnert, Ausztriát illeti, itt a helyzet az, hogy Ausztriában a demokratikus erők letiprása óta — ha pillanatnyilag a föld alatt, a fölszín alatt is — erős német csat1 lakozási mozgalom észlelhető és van meg. Ez az ' utóbbi akkord, azt hiszem a hármas paktumban csak disszonanciát jelenthet. A hármas paktumban résztvevő felek ügyét nem mozdítja elő és nem szolgálja. Ausztriáról igen sokat lehetne és kellene ebben az összefüggésben beszélni. Megelégszem annak megállapításával, hogy Ausztria ma olyan helyzetben van, hogy őt készfizető partnernek semmiféle ilyen szövetkezésben, koncertben tekinteni nem lehet. Egészen más volna a helyzet, ha a dolgok úgy alakulnának hogy Ausztriában valamiféle rendezés, változás, ennek a pillanatnyi anarchiának valamilyen megszüntetése következnék be. Nem mondom, t. Ház, hogy erre nincs kilátás, sőt, ellenkezőleg. Nem mindenki van azon a felfogáson, amelyet a miniszterelnök úr már egykét alkalommal hangoztatott, hogy Ausztriában a helyzet ma, sokkal jobb a mi szempontunkból, mint amilyen volt talán egy-két esztendővel ezelőtt.. Itt van a kezemben a Times-nek egy multévi novemberi nyilatkozata, amelyben azt olvassuk egyebek között (olvassa): »Égy függetlenített Ausztria indokolttá teszi azt a sürgős tanácsot, hogy Ausztria térjen vissza a, képviseleti, a reprezentatív kormány formára.« Majd pedig azt mondja: »Felelős körökben elismerik, hogy a februári szerencsétlenség'« — vagyis az osztrák demokrácia letiprása és vénbefojtása — »elkerülésére semmilyen ár nem lett volna túlságosan nagy.« Mélyen t. Ház! Amikor angol félhivatalos orgánumban, tehát angol vezető politikai körökben i« ilyen véleményeket hallunk, akkor azt hiszem, nem tekinthető helytállónak az a felfogás, ihogy a mai ausztriai állapot, ez az anarchikus, ez a »beteg

1 test« — állapot alkalmas volna arra, hogy mi valamelyes szövetkezési viszonyt építhessünk erre. Ebből a rövid megjegyzésemből oda konkludálhatok, hogy az a bázis feltétel, amely megvolt akkor, amikor az olaszbarát politikát inaugurálták, ma hiányzik. Arról, hogy a római hármas egyezmény gazdasági tekintetben nem vált be, most nem kívánok beszélni, mert alig pár nappal ezelőtt, az általános vita folyamán, erről is hallottunk itt adatszerűen alátámasz-