Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-22
Az országgyűlés képviselőházának 2í nyérkereső férjet- Sajnos azonban, nálunk a társadalom nem mutatja azt ,a megértést, amit neki ezzel a súlyos kérdéssel szemben mutatni kellene, így kénytelen volt a törvényhozás beavatkozni, hogy ezek a rokkantak, ezek a hadiárvák valami módon mégis megélhetéshez,, valami módon elhelyezkedéshez, jussanak. A mai nehéz gazdasági helyzetben én is lehetetlennek tartom, hogy az illetmények» tovább emelkedjenek, hiszen az állam háztartása azokat a terheket sem igen bírja már, amelyek ránehezednek, de viszont én is azt tartom, hogy a lehetőség határain belül biztosítani kell a végrehajtási utasításban foglalt mindazoknak a jogoknak beteljesülését és azoknak az elhelyezkedési lehetőségeknek a kihasználását, amelyeket a végrehajtási utasítás a rokkantak és hadiözvegyek számára 'biztosít. Munkalehetőségeket kell teremteni ezeknek a szerencsétlen embereknek és hozzá kell őket juttatni ahhoz, olyan elhelyezkedési körben, aihol rokkantságuknál fogva ők is hasznos munkát tudnak végezni, és a társadalom és nemzet érdekében tovább tudnak dolgozni. Mélyen t. Ház! Van itt egy-két kérdés, amelyekkel egypár szóval foglalkozni szeretnék. Az egyik kérdés a felülvizsgálat kérdése. En mint orvos, nagyon jól tudom azt, hogy nagyon nehéz ma már valakiről megállapítani azt, hogy valakinek a 'betegsége a háborús fáradalmakkal, harctéri szolgálatokkal okozati összefüggésben van-e, vagy sem!. De én akárhányszor látok ma is súlyos sebesült embereket, akik elmulasztották annakidején a jelentkezést, talán azért, mert anyagi körülményeik akkor még olyanok voltak, hogy inem akarták az állam teljesítőképességét még jobban igénybe venni. Ezek az emberek esetleg azóta kerültek olyan viszonyok közé, hogy rá lennének utalva arra a kis támogatásra, amelyet az állam nekik nyújtani tud. Ezért megfontolandónak tartom, nem volna : e lehetséges esetleg a harctéri sérülések kapcsán létrejött rokkantságnál azoknak a rokkantaknak, akik a jelentkezést akkor elmulasztották, egy újabb határidőt kitűzni és őket ismét felülvizsgálat alá venni. (Helyeslés.) A másik dolog, amellyel foglalkozni akarok, az, hogy most is jelentkeznek időnként emberek, akiknek a betegsége az idők folyamán súlyosbodott és állapotuk romlott. Ezeket az embereket felülvizsgálatoknak vetik alá és azután a felülvizsgálatok eredményeként történik a minősítés és dől el, hogy történik-e náluk járadékemelés vagy nem. Méltóztassék elhinni, hogy az a végrehajtási utasítás olyan pontosan írja elő, hogy bizonyosfokú megbetegedésnél vagy sérülésnél hány százalék a rokkantság, hogy ott tévedést elkövetni nem is lehet. Mégis akárhányszor azt tapasztaljuk, hogy amikor az illetőt az orvosi megállapítás szerint súlyosabb sérülése révén magasabb százalékolás illetné meg, akkor ez a százalékolás odafenn az orvesi megállapítás ellenére leszállítódik és az illetőt újra csak annyira minősítik, amennyi megelőzőleg volt. Azt hiszem, ezen is lehetne változtatni olyan irányban, hogy ezek rokkantsági fokának eldöntésénél tisztán csak az orvosi lelet legyen irány adó és annak alapján történjék az a megállapítás, hogy az illető járadékát emelni kell-e vagy nem? Egy harmadik kérdés, amellyel foglalkozni akarok pár szóval, a rokkantruha, a formaruha kérdése. Ma, amikor a frontharcosoknak már megvan a formaruhájuk, semmi. ülése 1935 május 28-án, kedden. 75 féle akadályát nem látom annak, hogy a rokkantak is hozzájuthassanak ahhoz a ruhához, amely elvégre mutatja azt, hogy itt egy olyan emberről van szó, aki a hazával szemben megtette kötelességét. (Müller Antal: Volt is szó róla!) Erről volt is már szó és én szeretném hinni, hogy ez a kérdés rövidesen elintézés alá kerül. Azok az ellenvetések, amelyek felme- • rültek, hogy az illetők esetleg szegények és nem tudják azt a ruhát megcsináltatni, olyanok, hogy segítséggel, amit a csoportok nyújtanának ezeknek az embereknek, talán lehetséges volna ezt a nehézséget is áthidalni. Végeredményben a rokkantak annyira nemzeti alapon állanak, a maguk hazafiasságáról és becsületes magyar lelkéről annyiszor tettek már tanúbizonyságot, hogy véleményem szerint megérdemelnék azt, hogy külső kifejezést is kapjanak azokért az elszenvedett bajokért, amelyeken keresztülmentek. A negyedik dolog, amellyel egy pillanatig meg foglalkozni akarok, az, hogy a belügyminiszter úr a múlt esztendőben a rokkantgyüjtést nagyon helyesen betiltotta. De azóta még nem történt intézkedés aziránt, hogy az így elvesztett összegeket az egyes csoportok milyen úton-módon pótolják, mert a csoportok munkája kétségtelenül jelent bizonyosmérvű költségeket, hiszen a csoportok főfeladata ma szintén ezeknek a rokkant bajtársaknak és bajtársnőknek támogatásából kell, hogy álljon. Kívánatosnak tartanám, hogy ebben az irányban is valamiféle intézkedés történne, hogy ezek az ilyen módon elvesztett összegek milyen utón pótoltathatnának. Van még egy kérdés, amivel pár szóval foglalkozni akarok és pedig az, hogy szeretném, ha azok a rokkant tisztek, akik aktív szolgálatban vannak, akik rokkantság okából kerültek be a helyi alkalmazású tisztek második csoportjába, az előléptetésnél éppen olyan elbírálás alá kerülnének, mint azok, akik a csapatnál teljesítenek szolgálatot. Ugyanis a nem régen nyugállományba helyezett 1901, 1902 és 1903-as évfolyambeli tisztek között is voltak ilyen másodosztályba osztott tisztek, akik 35—40 hónapot töltöttek a harctéren és mint alezredesek mentek nyugdíjba, rnég a címet és a jelleget sem kapták meg. En úgy érzem, hogy a háború összes áldozataival szemben tartozunk annyival, hogy ha előnyöket nem is, de legalább hátrányt nem szabad, hogy jelentsen számunkra az, hogy ők egészségüket áldozták a hazáért. (Helyeslés.) A legfontosabb kérdést hagytam utoljára, a hadiözvegyek kérdését. Amint a költségvetési vitában mondott beszédemben már említettem, a hadiözvegyek vannak a legszomorúbb, a legnyomorúságosabb helyzetben, hiszen ezek a szegény asszonyok egyik napról a másikra vesztették el a kenyérkereső férjet, egyik napról a másikra szakadt reájuk a családfenntartás mindenféle gondja és ezek megőrlődtek ez alatt a 15—20 év alatt, ami eltelt azóta, amióta nekik a családfenntartásról gondoskodniok kell. Ezek nagy része ma már ott tart, hogy a mindennapi kenyeret nem tudja megkeresni, mert fizikailag megrokkant ezek alatt az idők alatt, amelyek felette elhaladtak. Az 5 pengő, amit havonta járadék fejéhen kapnak, olyan csekély összeg, hogy abból megélni egyáltalán nem tudnak. Ugy érzem, elsősorban ezekről kell gondoskodni, ezek megélhetését kell, ha lehet, elhelyezés útján biztosítani. Ügy érzem, hogy ha ezek sorsán javítás történik, ezzel nem csak a hadirokkantak és a hadiözvegyek sorsát