Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-22

Az országgyűlés képviselőházának 22. kalmazott milyen foglalkozást, milyen állást töltött he. Ha magasabb rangban, vagy állásban volt, vagy több földje vagy jobbanmenő üzlete volt, akkor magasabb járadékot szabtak. meg az özvegy számára, abból indulva ki, hogy ez az özvegy többet vesztett a családfőben, inant annak az özvegye, akinek kevesebb vagyona volt. Igaz, hogy ma ezen már túlvagyunk, de valahogy még ez a szellem uralkodik a régi hadiözvegyi járadék megállapításánál, amit én teljesen abszurdnak és antiszociálisnak tekintek. Hiszen, ha egy tisztviselő meghal, özvegyénél sohasem azt nézik, hogy férje milyen vagyont hagyott hátra, hogy férje milyen anyagi körülmények között élt. A hadiözvegyeknél elsősorban erkölcsi kötelesség ezeket a szempontokat háttérbe szorítani, hiszen mindenki egyformán vesztette el a férjét, tehát mindenkinek egyformán kell megadni a hadiözvegyi járadékot, még pedig a magasabb fokot. Az a negyedévi 30 pengő ma a falun óriási összeget jelent- Miután azonban az utóbbi időhen azt láttuk, hogy erősen redukálták ezeknek az özvegyeknek járadékát, arra kérem! az igen t. honvédelmi miniszter urat, méltóztassék gondoskodni arról, — ha már ebben a költségvetési évben nem, a jövő évben — hogy a hadiözvegyek járadékai feltétlenül felemeltessenek. Második kérésem az érempótdíjra vonatkozik. Objektíven meg kell állapítanom, hogy a tavalyi költségvetés volt az első, amely lehetővé tette, — és a jelenlegi honvédelmi miniszter úr érdeme iaz — hogy az érempótdíjakat bizonyos vonatkozásban már folyósítják. En azonban a bátorságot valahogyan nem tudom osztályozni. Sokszor a szerencse dolga az, hogy valaki egyszer vagy kétszer kapta meg* azt a nagyezüstöt. Igaz, hogy ennek financiális háttere van, de amint voltam bátor említeni, most a Hősök Napjának hangulatában vagyunk, a múlt vasárnap hajtottuk meg zászlónkat a hősök emléke előtt. Tegnap a miniszterelnök úr azt mondotta, hogy kicsinyes szempontokat ne vigyünk bele nagy problémákba. Kicsinyes szempont az, hogy valaki kétszer vagy egyszer kapta meg a nagyezüstöt és hogy csak az előbbi kap érempótdíjat. Különösen a falun nagy számmal van az olyan földmíves és kisparos, akinek ebben a rémes helyzetben ez a pár pengő nagyon jól esik. Mindig azt hallom a szociális és nemzeti jelentőségű problémáknál, hogy ma feltétlenül takarékoskodni kell, mert súlyos gazdasági helyzetben van a nemzet. Ilyen kérdésben az a felfogásom, hogy éppen akkor, mikor súlyos helyzetben van az ország társadalma, kell ezeknek a hóna alá nyúlni, mert amikor jobb volt a gazdasági helyzet, ezek sem futottak az érempótdíjuk után. Ha a miniszterelnök úr azt kérdezné, vájjon honnan vegyük erre a pénzt, — hiszen elsősorban pénzkérdés az egész —- miután látom, hogy inkább agrárius érzelmű képviselőtársaim vannak jelen, talán hangosabban is meg lehet mondani: (Derültség.) a társulati adónak 50%-os pótlékolásából. (Helyeslés balfelöl.) 15 millió pengő van beállítva társulatiadóbevételként. Ennek 50%-ps pótlékolása hét és félmillió pengőt jelent. Nem hiszem, hogy ebbe belehalnának. Ha lehet arra a nyomorult kisemberre kicsiny kis házikója után, ha abból egy szobát kiad, inségadót kivetni, akkor lehet a társulatiadót is pótlékolni. Ezzel a hét és félmillió pengővel meg lehetne oldani egy másik kérdést is, amely ugyan ülése' 1935 május 28-án, kedden. 67 nem tartozik szorosan a honvédelmi tárca gondoskodása körébe, de közeláll hozzá és ëz a hadviselt földhözjutottak ügye. Minthogy az illető érdekeltek hadviseltek, úgy érzem, elsősorban a honvédelmi miniszter úrnak kellene különösen hónuk alá nyúlni. A miniszterelnök úrnak méltóztatik nézni, hogyan jutok ehhez a kérdéshez itt a honvédelmi tárcánál, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: De lehet! Jogos!) Voltam bátor ebben a kérdésben hoszszabb tanulmányt végezni és megállapítottam, hogy a vagyonváltságföldekből, összesen 300.000 hold megváltott földből, 180.000 hadviselt ember részesedik, ami körülbelül 500.000 embert jelent. Négy taggal számítva egy családot, kétmillió magyar emberről van szó, akiknek családfője hősi halott, rokkant, vagy mint hadviselt résztvett a háborúban. Mi történt? Ezeknek a nyomorultaknak — másképpen nem nevezhetem őket — azon a kis nadrágszíj-vékonyságú egy vagy másfél holdnyi földön^ vagy házhelyen ahelyett, hogy ma élni tudnának, el kell pusztulniuk, mert olyan magas az annuitás, — amelyet ugyan egyelőre nem kell fizetniök — de meg a bérleti összeg is, hogy nálunk, Sopron megyében például sokkal magasabb, mint a magánkézből való bérlet. Ismernünk kell, falun milyen gondolkodás nyomul előtérbe. Itt nyilvánul meg ennek az állapotnak társadalompolitikai, de társadalometikai kihatása is. Vannak egyesek, akik akár a háborúsban, akár a forradalmak alatt nem magyar emberhez, méltóan viselkedtek: ezek földben nem részesültek. Most, amikor látják ezeknek a nyomorultaknak vergődését, szinte eat mondják: aki a háborúban résztvett, azt sújtották földdel, ott van nyakig adósságokban, hátralékokkal vergődik, míg az, aki nem kapott földet, vígan van, mert nincs eladósodva. (Rupert Rezső: Földhözsuj-: tottak, nem földhözjuttatottak !) Igen t. Ház! Tavaly — bocsánat a kifejezésért — ötödször vágtam a pénzügyminiszter úr fejéhez ezt a kérdést, mert úgy éreztem, hogy nem látja ennek a dolognak lényegét* hogy itt kétmillió falusi emberről van szó. Úgy éreztem, hogy a volt pénzügyminiszter úr a falut legfeljebb a vonat ablakából látja és nem tudja átérezni, mit jelent az, ha valakit, aki négy évig a frontokon küzdött, kimozdítanak földecskéjéből, amelyet kapott és megfosztanak tehénkéjétől s nem tudja, hogy ez milyen erkölcsi rombolást okoz. Nem is veszem tőle eat rossznéven, hiszen itt élt a fővárosban és a Nemzeti Bank ablakából nézte a világot. (Fábián Béla: A harctéren is volt!) Annál szomorúbb, hogy nem vette ezt észre és mindig financiális problémát csinált a kérdésből. A társulati adó 50%-os pótlékolásával ezt is el tudom intézni. A pénzügyminiszter úr azt mondta tavaly, hogy 8 millió pengő az, amit azon a címen, hogy gyufapénz. stb., ki kell fizetnie az államnak. Ha csak felére engedik le ezeknek a földhözjuttatottaknak járulékait, azzal két célt érnek el. Először is, a keveset megfizetik — a sokat azonban egyáltalában nem — s így az állam bevételhez jut. A másik dolog, hogy most, a telepítés előestéjén, nagyon furcsán és rosszul hat, amikor kitelepítenek földjükből régi frontharcosokat, mert a mai^ nyomorult világban nem tudják megfizetni járulékaikat. A hâzhelyesek is mind hadviselt emberek. Valamikor a kis Faksz.-kölesönt, az évi 110 pengőt egy jól hízott disznóból ki tudták fizetni. Ma háromból sem tudják.