Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-31

562 Az országgyűlés képviselőházának SÍ ről az oldalról nem szűnünk meg folyton figyelmeztetni (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) a kormányzatot erre a tartozására, (Propper Sándor: Nem fognak nyugodtan emészteni!) erre a váltójára, amit az országnak prezentáltak, arra a tartozásra, amelyet nem csupán ettől a kormányzattól és ettől a kormányéinöktől reklamálunk, hanem reklamálunk azoktól is, akik már a háború alatt a magyar nép ellenállását, a választójog, a föld és a szociálpolitika hármas ígéretével akarták ébrentartani. Ebből a három ígéretből ma. még semmi sem volósult meg, pedig a dolgozók, az ország népe, az ország fenntartói és az ország koldus Örökösei úgy érzik már, hogy elég volt a várakozásból. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Bucninger Manó: Elég volt valóban!) Elég volt abból, hogy ezt

f az ' osztályt, a dolgozók osztályát könnyelműen és változatlanul még ma is quantité negligeable-ként kezelik és ha nézzük ü,

f Képviselőház tárgyalásait, a költségvetés tárgyalása alatt éppenúgy, mint a megajánlási vita alatt, akikor változatlanul látjuk velünk '.szemben ezt a magatartást a választójog kérdésében csakúgy, mánt a gazdasági és a szociális kérdésekben. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ügy a részletes, mint az általános tárgyalásnál, a nagyobb és 'a kisebb pírobiémák, a politikai és a gazdasági kérdések felvázolásánál, ezeken a padokon kívül nagyon-nagyon kevés szó esett az ország dolgozó népéről, a munkaerőről, arról a munkásseergről, amely pedig minden politikai és minden gazdasági történésnek magja, amelynek termelő munkáját és fogyasztóiképességét nem lehet elválasztani az eseményektől. Mégis, ha ezekről van szó, vagy ha elvétve szó esett róluk, csak mint valami problémának mellékágáról beszéltek róluk, csak mint valamely problémának: függvényéről emlékeztek meg róluk és még akkor is a sajnálkozásnak olyan hangján, amelyik nem a problémának fővonalába, hanem valamely oldalágába belehelyezve látja ezt a kérdést. Így azután a munkásságnak minden kérdése, életszínvonala, munkaereje, osztályjelentőségének elismertetésére irányuló követelései a kapitalista államszerkezet gondolatmenetébe beidegződötten nem jutottak hamarább szóhoz és nem kerültek hamarább sorra, csak a földnek, a gyárnak, a pénznek, a hatalomnak problémái után. igazolva azt a megállapításunkat, hogy az ember a kapitalista társadalomban nem cél, hanem csupán eszköz. (Buchinger Manó: Sajnos!) A megajánlás vitájában a politikai beszédek sorában egy széles rétegnek, a magánalkalmazottak rétegének problémájával akartam előállni, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) de ezeket a dolgokat előzetesen el kellett mondanom a ma elhangzottakkal szemben. A magánalkalmazottak problémájáról akartam beszélni, hogy a munkásosztálynak a szociáldemokrata képviselők által feldolgozott többi kérdése mellett ez a kérdés is kivetítődjék a nyilvánosság elé és a parlamenten keresztül követeljen magának figyelmet és megfelelő részt a kormány gondoskodásából. Itt mindjárt és elsősorban arra a bizonytalanságra kell rámutatnom, amely a magánalkalmazottak miniszteriális elhelyezkedésének, helyesebben hovatartozandóságának ügyében különösen az utóbbi hetek óta fennáll. Néhány héttel ezelőtt tárgyalta a képviselőház az új iparügyi minisztérium felállításának kerettörvényét, aminek következtében a kereskedelemügyi iminiszülése 1935 június 13-án, csütörtökön. ter feladatkörének egyik részét átveszi ez az új iparügyi minisztérium, azonban ezzel kapcsolatban semmiféle utalás nem történt arra, hogy az eddig a kereskedelmi minisztériumban elhelyezett és odatartozó alkalmazottak kérdései hova fognak kerülni. A mellőzés és a semmibevevés egészen szokatlan mértékének tartom azt, hogy ebben a kérdésben az alkalmazotti szervezeteket, elsősorban a legnagyobb és a legeredményesebb múltra visszatekintő szervezeteket nem kérdezték meg és csupán találgatásokra utaltak bennünket. Ha megmaradnak ezek a tömegek teljes egészükben akár az egyik, akár a másik minisztérium keretében, akkor a roszszul elhelyezett csoportok érdekeinek még annyi figyelmet sem fognak szentelni, mint amennyit eddig kaptak ezek a rétegek. Ha azonban széttagolják ezt a rendkívül sokágú réteget, akkor ez természetszerűen önmagában is csökkenti kezdeményező erejüket. . A szükséges jogalkotások előkészítésére szánt időt ki fogják tölteni a bürokratikus hatásköri összeütközések, amelyeknél elegendő rámutatni az oktatásügyi intézmények hasonló széttagoltságának következményeire annak bizonyítására, hogy az ilyen széttagoltságnak mindig az érdekeltek adják meg az árát. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Pedig a kezdeményezésnek — és ezt még a legcsontosabb bürokrata sem tagadhatja — mindig az érdekeltektől kell kiindulnia és vitathatatlan, hogy onnan indul ki minden esetben, mint ahogy a törvényalkotásnak természetes folyamata az, hogy kialakul az érdekelt rétegben a változás óhaja, vágya és szükséglete s ez azután közvéleményt teremt, amely saját^ erejéből a megvalósulás gyakorlati útjára lép, természetesen hézagosan és nem az egész réteget átfogóan, hiszen küzdeni kell az ellene szegülő magánérdekekkel. Végül azután ez az óhaj, ez a közvélemény a törvényelőkészítő adminisztráción keresztül törvényhozási tárggyá érik meg, ahol elnyeri a maga szankcióját. Az alkalmazott viszony lényegében egymáshoz hasonló rétegek szétbontása, tehát gyengíteni fogja azt a védekező erőt, amelyre . a mi körülményeink között állandóan szükségünk van a mi szociálpolitikai közvéleményünk végtelen elmaradottsága mellett. Hiszen az egyik reformnemzedékes képviselőtársam hangsúlyozta azt, amit ezekről a padokról számtalanszor megmondottunk, hogy Magyarországon szociálpolitikai műveltség és szociálpolitikai közvélemény nincsen. De még élénken emlékszünk Vass Józsefre is, aki azt mondotta, hogy szociálpolitika és szociáldemokrácia két különböző síkon mozgó fogalmak és ezt itt benn el kellett magyaráznia azoknak a képviselőtársainknak^ akik ezta két fogalmat állandóan összecserélték. Sajnos, ennek oka azután az, hogy a magyar uralkodó osztályok még merevebb elzárkózással élték a maguk külön életét, mint a kapitalista társadalom más államainak uralkodó osztályai. Az a magyar vezetőréteg, amely elhelyezkedett az állam törvényhozói, végrehajtó és igazságszolgáltatási testületeiben, a szociális kérdést átengedte a rendészet szerveinek és a szociálpolitikai problémát mindig arról az oldalról nézte, amelyről az egyre vakmerőbben dolgozó nagykapitalista érdekeltségek azt megmutatták neki. A miniszterelnök úr a múltkor azt mondotta, hogy igazi érdekképviselete csak a Gyosz.-nak van, csak az előzményeket nem mondotta el hozzá, vagyis azt, hogy egy ilyen hatalmas és erős érdekképviselet kialakulásához