Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-31

556 Az országgyűlés képviselőházának 31. latban legyen szabad reflektálnom a miniszterelnök úr beszédére, aki azt állította, — és ebben én is teljesen egyetértek vele — hogy az államok kapcsolatában dőlnek el a külpolitikai és az állami főkérdések is. Ezt az igazságot a magam részéről szintén elfogadom, de nem teljes egészében, mert az államok közötti viszonylatban, ha van elszánt kormányzó akarat, még oly kis állam is tudja csendben, kéz alatt csend" ben folytatni a maga politikáját, ha nem is a nagy nyilvánosság előtt, ha nem is a világ felé fordulva hangoztatva erőteljes szólamokat. Ebben igazat adok a miniszterelnök úrnak, de egyúttal kénytelen vagyok megállapítani azt is, hogy ha ez az igazság fennáll, akkor az a másik mondat, amelyet a miniszterelnök úr a nemzeti királyságról mondott és amely ezzel az állásfoglalással ellentétes, nem is lehet a miniszterelnök úr hivatalos véleménye, csak privát véleménye. Ez előtt természetesen teljes tisztelettel meghajlok, mert elfogadok minden privát véleményt, amely morális, amely indokolható, amely ellen elvi szempontból kifogást emelni nem lehet. Hangsúlyozom ellenben azt, hogy éppen logikai sorrend alapján, ha az államok kapcsolatában és súrlódásában dőlnek el a kialakuló államfenségi és a királykérdés és ha ez volt a köz- és főszempont, akkor a nemzeti királyságról kifejezett vélemény a miniszterelnök úrnak csak magánvéleménye^ lehetett. Külügyi helyzetünk, hogy úgy fejezzem ki magamat, egy sajkához, dióhéjhoz hasonlít, amely a körülöttünk lévő nagyállamok hatalmi törekvéseinek hullámhegyei között hol jobbra, hol balra téríthető el a maga útjától; a hullámhegyek, a hullámverések következtében hol az egyik, hol a másik part felé verődünk. De minél súlyosabb egy ilyen kis állam helyzete, annál inkább szükséges, hogy a sajkának legyen egy céltudatos kormányosa, aki mégiscsak irányt ad neki és nem engedi azt a sajkát bárhol és bármikor kikötni. Ennek folytán külpolitikai és állampolitikai, államkapcsolati szempontból éppen azt akarom kiemelni, hogy igenis, lennie kell egy belső irányvonalnak, amelyet a nemzeti érdekeknek megfelelően kell megválasztani. A mélyen t. miniszterelnök úr privát véleménye, amelyről az előbb említést tettem, igen tiszteletreméltó, hangsúlyoznom kell azonban azt, hogy nemzeti királyság lesz akkor is, ha nem magyar király ül a trónon. Nem akceptálom ugyanis azt, hogy Nagy Lajos, Róbert Károly, a mi legnagyobb királyaink, nem nemzeti királyok lettek volna, mert bizony azok voltak. Az a történelem, amely ezt megtagadja, amely ezeknek a nagyságát nem akceptálja, leszerepelt és a'magyar történelem világviszonylatban elvesztené talán legnagyobb jelentőségét, ha ezeket és más külföldi nagy királyokat nem akceptáljuk és nem tiszteljük, amint azt megérdemelték. A külügyben két fő irányt tudunk megkülönböztetni. Az egyik főirány, hogy úgy fejezzem ki magamat, két birodalomnak, két Reichnek .összeölelkezése veszedelmét hozza reánk, amely jóformán magyar területen akarja végrehajtani a maga összeölelkezését, kézszorítását. Ez a két nagyhatalom két szempontból érdemel különös figyelmet. Megjegyzem előre is, hogy nem az egyes nemzetek ellen akarok felszólalni, ellenben fel kell szólalnom avval a szellemmel szemben, amely momentán uralja ezeket a népeket, mert ez a szellem reánk nézve felette veszedelmes; veszedelmes azért, mert ülése 1935 június 13-án, csütörtökön: expanzióra törekszik és az expanzió útvonalában mi állunk. Az a szláv tenger elegendő szláv elemet vél találni Magyarországon és az a nagy német törekvés elegendő német elemet talál Magyarországon ahhoz, hogy abba bekapcsolódjék. Ne higyjék, hogy csak korridort, csak egy átfutó államot akar, mert ez az irány éppen imperialista és mindent magába ölelő törekvésésénél fogva előbb-utóbb az ország felosztásához vezet. (Úgy van! Ügy van! balfelől.) Ez az az első irány, amelyről beszéltem. Az a másik irány, amelyről beszélni akarok, ugyanaz az irány, amelyet a miniszterelnök úr is kiemelt, amikor a római egyezségről beszélt. Ezzel az iránnyal, ezzel a felfogással én is a legteljesebb mértékben egyetértek. Miért? Nem elsősorban a legitimizmus kérdésével kapcsolatban, bár ad personan legitimista volnék, hanem éppen államkapcsolati szempontból, mert ezekkel az államokkal egy egészséges államkapcsolati lehetőséget látok. Az egészséges államkapcsolati lehetőség megvan például Olaszországgal azért, mert Olaszországnak itt a kontinensen több expanziós törekvése nincsen. Olaszország eljutott az Alpesek ormáig, elfoglalta a maga területét és ezzel most már az ő expanziós törekvése, amelyre sűrű népességénél fogva joga van, csak koloniális téren halad előre, amit mi teljes szimpátiával kísérhetünk mindazon jótétemények, mindazon jóakarat után, amellyel Olaszország velünk szemben viseltetik. Sajnálatos dolog, hogy Olaszországgal szemben mi sokáig mint ellenfelek harcban állottunk, ellenben a szövetségi kötelesség és hűség volt az, amely bennünket velük szembeállított és most azoknak a magyar vértanuknak sírjai, akik a Doberdón és az olasz hegyvidékeken nyugszanak, lélekben eleven kapcsolatot teremtenek az olasz nemzettel. A másik nemzet, amellyel nekünk évszázados kapcsolataink vannak, az osztrák nemzet. Az osztrák nemzet azért olyan alkalmas megint az újabb gazdasági és politikai kapcsolattok létesítésére, mert éppen ez a nemzet nem imperialista, távol áll az imperializmustól. Nem túlzott nacionalista, ettől is távol áll és mert fejlődése olyan egészséges fejlődés, amelyet mi önmagunknak is szívből kívánhatunk. Ha ma Nyugatról beszélünk, arról a Nyugatról, amelyről a történelemben Szekfű és Hóman kifejtették, hogy ahhoz tartozni nemzeti hivatásunk és hogy a magyarnak Nyugat felé kell orientálódni, akkor ma megállapíthatjuk, hogy ez" az eszme a legpregnánsabb an, a leghatározottabban az osztrák szövetségi államban jut kifejezésre. A külpolitikának az a feladata, hogy olyan szövetséges kapcsolatot teremtsen, amely kapcsolat megfelel annak a törekvésnek, hogy tartsuk magunkat távol az imperialista, a túlzott nacionalista államok hálózatától, ellenben olyan szövetségeseket keressünk, amelyek mellett békésen lehet megélni, amelyek nem felfalásra törekszenek, amelyeknek a maguk belső expanziója szempontjából nincsenek rejtett hatalmi törekvéseik, hanem amelyek maguk keresik föderalista* alapon azt a szövetségest, mellyel együtt Középeurópa helyzetét ismét tűrhetővé tudják alakítani. T. Házi Sok szó esett a dunavölgyi politikáról. Legyen szabad ehhez nekem is hozzászólnom. (Halljuk! Halljuk! bal felől.) A dunayölgyi politikában az a felfogásom, hogy nincs I igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy ne-