Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-30

Az országgyűlés képviselőházának 30 milliók jöttek haza, akik ott azt a pusztítást, az emberi nyomor, a szenvedés és a nagy problémák mélységeit megpillantották. (Vázsonyi János: A négy és hat elemi a háború alatt!) Ez a helyzet, igen t. Ház, bizonyos vonatkozásban Magyarországon is. A magyar közönség felénk áradó tekintetéből ugyanezt lehet kiolvasni. Es amikor főleg az ellenzék részéről helytelenítem itt, hogy nyílt és világos állásfoglalás a mi programmunkkal szemben világnézleti alapon nem történt és nem jött létre, akkor ennek egyik okát abban találom meg, hogy az igen t. ellenzék nem fiatalodott úgy meg, mint a többségi párt. (Derültség és taps a jobboldalon és a középen. — Vázsonyi János: Az öregek taps ólnak!) Az ellenzéken ugyanazok a politikusok, ugyanazok az emberek ülnek, akik 15 esztendő óta ugyanitt Bethlen István gróf ellenzéke voltak s akik még mindig Bethlen István gróf ellenzékei a lelkük mélyén. (Ulain Ferenc: Ez igaz, teljesen igaz!) Amikor a régi rendszert szidják, azt hiszik, hogy most olyat fognak mondani, hogy mi azon borzasztóan felháborodunk. Pedig én ennek örülök, mert a múltra vonatkozólag én is ellenzéki vagyok; a mi ifjúságunk ugyanis a régi rendszertől nem kapott semmit. Legfeljebb azt kaptuk, hogy snájdig belügyminiszterek a mi egyesületeinket, amelyekben mi a nemzet, az emberiség és a társadalom nagy problémáiról^ vitatkoztunk, egyszerű rendelettel betiltották. Mi egyáltalában nem voltunk ennek a régi rendszernek a hívei, támaszai, még csak protegáltjai sem. Ezért Önök t. ellenzék, nyilt kapukat döngetnek igen sokszor, amikor felénkfordulva a múltra vonatkoztatva mondanak olyan dolgokat, amelyek a legtöbb esetben nekünk is tet- . szenek. Mi most nem azért vagyunk kormánypártiak s a magyar ifjúság nem azért állt Gömbös Gyula zászlaja mellé, hogy a régi rendszert folytassa, hanem azért állt e zászló alá, mert felelősséget, munkát akar vállalni _ a • magyar jövő építéséből, azt új utakra akarja állítani s a maga természetes erejénél fogva lassan, megfontoltan, de a célokat mindig szem előtt tartva akarja előbbrevinni, tovább lendíteni. (Buchinger Manó: Mi van a gyorsvonattal? Egyszerre meglassult? — Egy hang a jobboldalon: Maga lekésett!) T. Ház! Ismétlem, ezek a világnézeti szempontok hiányoztak nemcsak a költségvetési, hanem az appropriációs vitának az eddigi folyamán is. És ezért csupán politikumok merültek fel, amelyekre szerényen válaszolni kívánok. Először is előttem szólott Magyar Pál t. képviselő úr beszédével kívánok foglalkozni, aki azt mondotta, hogy a többség túlzottan meg van elégedve bizonyos elért eredményekkel és általában az ország helyzetével. Nem tudom, hogy a képviselő úr kikre gondolt, de ez a megállapítása a lényeknek nem egészen felel meg, mert mi igenis, nem úgy fogjuk fel a kormánypártiságot, hogy mindent dicsérünk. Ez részünkről nem a mindenbe való belenyugvást jelenti, hanem igenis magunk óhajtjuk megállapítani az ország, a társadalom és a gazdasági élet helyzetének legszigorúbb diagnózisát, hogy ebből kiindulva igyekezzünk és tudjunk is az országnak használni s az ország sorsán lendíteni. Ennélfogva mi nem vagyunk megelégedve az eddigi eredményekkel. Azonban a szemünkre vetni, hogy mi vagyunk a hatalom és a többség, amikor az ide bekerült , ülése 1935 június 12-én, szerdán. 503 kormánypárti képviselők fele egy pár héttel ezelőtt még azt sem tudta, hogy merre van a folyosó és hogy hol kell a padokban helyet foglalnia, ez igazán túlzás, amit az ellenzék nem várhat tőlünk. (Zaj. — Vázsonyi János: A másik fele!) Igen szép volt, amit Magyar Pál igen t. képviselőtársam az angol állapotokról és azokkal kapcsolatban a magyar állapotokkal való összehasonlításról mondott. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ezeknek a dolgoknak a realitását egyáltalában nem érzem. Nekem az a meggyőződésem, hogy ebben a teremben ezek alatt a nemes oszlopok alatt a háború előtt évtizedeken keresztül a Tiszák, az Andrássyak és az Apponyiak túlsókat vitatkoztak az angol liberalizmus nemes hagyományairól és ugyanakkor mi az angolokénál sokkal alacsonyabb nívójú népek alá kerültünk. Ne fussunk, t. képviselőtársaim, olyan ábrándok után, amelyeket mi nem fogunk soha utolérni s a magyar gazdasági, társadalmi és politikai helyzetet reálisan, egy középeurópai lényegbe beállítva lássuk és — ismétlem — ne fussunk olyan doktrínák után, amelyek nemcsak itt Magyarországon, hanem máshol a kontinensen, még nálunk boldogabb országokban sem tudtak megvalósulni. Magyar Pál képviselő úr a csehekkel vaió meg nem egyezés gazdasági hátrányaira hívta fel a figyelmet. Ezt, úgy hiszem, mindnyájan érezzük, akik itt a többségi oldalon ülünk. Meg keli azonban állapítanunk: semmi valószínűsége sincsen annak, hogy a mostani vagy az azelőtti kormány, avagy általában Magyarország lett volna hibás abban, hogy Magyarország a csehekkel nem tudott megegyezni, különösen amikor azt látjuk, hogy a csehek egy óriási szövetségi rendszerbe állottak bele az oroszokkal és a franciákkal együtt, amely szövetségi rendszernek létrejövését a hatalmas Anglia sem tudta vagy a jelen pillanatban nem akarta megakadályozni. Mi tebát igazán nem tehettünk semmit. A hadikölesönök valorizálását a többségi párt és mi, a többségi párt képviselői, feltétlenül megvalósítandónak tartjuk. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Helyeslés a baloldalon.) Furcsa ellenben, hogy éppen Bethlen István gróf hivatalos lapja az, amely szinte naponként cikkeket közöl arról, micsoda csúnya dolog, hogy a kormány nem valorizálja a kölcsönöket most, amikor 85 millió pengő az államháztartás deficitje, holott Bethlen István gróf kormányzása alatt nemhogy deficit nem volt, hanem felesleg volt és akkor mégsem valorizálták a hadiköles ön őket, hanem csatk a hadikölcsön-segélyezések rendszerét állították fel, (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) noha valószínű,, hogy akkor megvalósíthatták volna a valorizációt. (Gr. Festetics Domonkos: Megépítették Lillafüredet!) Ugyancsak válastzolnom kell arra a másik legnagyobb poli titkai témára, amely az appropriációs vita során felmerült és ez a választójognak, mint a 'kormányzat és az ellenzék közötti elválasztóponifanak a kérdése. Egyáltalában nem íudom helyeselni Eckhardt képviselő úrnak azt a felfogását, amelyet ő az új többséggel és általában ezzel az új rendszerrel szemben vall, amelyet mi képviselünk. Eckhardt Tibor képviselő úr ugyanis azt mondja, hogy amíg nincsen titkos választójog, addig nincsen bizalom,, viszont ő mindenkivel hajlandó összefogni a titkos választójog megvalósítására és ennek a választójognak ma egyetlen akadálya Gömbös Gyula miniszterelnök úr személye. Elő-