Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-30

Az országgyűlés képviselőházának 3 resztül az ifjúság elhelyezkedésének a kérdését a megoldás felé vezethette volna. Amikor én ezt a négy pontot felsorakoztatom, teljesen távol áll tőlem, hogy azt állítsam, mintha ezeket a nagy kérdéseket a kormány tétlenül kezelte volna. Teljesen távol áll tőlem annak állítása is. mintha a kormány a maga részéről nem követett volna el mindent, ami az ő adottságai szerint megteendő volt. Sőt tovább megyek. Még azt sem veszem tagadásba, hogy ezeket a kérdéseket nem lehetett volna még rosszabbul kezelni. De mindennek ellenére azt kell mondanom, hogy ma arról beszélni, hogy a felhők elvonultak felőlünk, hogy ma már nem kell az erők legmesszebbmenő felfokozásával a kérdések megoldásán dolgoznunk, valóban könnyelműség. Azt hiszem, hogyha ma felállítanók a mérleget, amely azt a nagy eredményt tünteti fel, hogy: dacára a négy év óta tartó világválságnak, itt valóban politikai és társadalmi rendről- lehet beszélni, és hogy a termelés kohéziója még mindig fenntartható volt, — amit nagy eredménynek tartok, mert osztozom Shvoy képviselőtársam felfogásában, hogy nincsenek olyan nagy értékeink, hogy a meglévőket lekicsinyelnünk kellene — akkor is azt kell mondanom, hogy e mérleg felállításánál sokkal nagyobb tényezőként jött figyelembe úgy a társadalmi béke fenntartása, mint a gazdasági termelés folytonossága szempontjából a magyar nép példátlan nélkülöző ereje és türelme, — amit Shvoy képviselőtársam nálamnál sokkal színesebb szavakkal ecsetelt '— mint azok az intézkedések, amelyek ennek érdekében megtörténtek. De az a helyzet, amelybe a magyar közélet, a magyar társadalom, a magyar gazdasági élet és az egész magyar államháztartás 1931-ben került, nem kivételes helyzet volt Európában, hiszen a többi európai országokban is láttuk ezt a folyamatot és a többi országot is legalább olyan mértékben érintette az egész világot elöntő gazdasági válság, mint bennünket. Mégis sajnosán azt kell konstatálnunk, hogy számos más országgal szemben mi kisebb eredményeket tudunk felmutatni. Amikor ennek okait keresem, nem utolsó sorban abban látom a legfőbb magyarázatát, hogy addig, míg más parlamentáris alapon dolgozó nemzetek a veszéllyel szemben oninden pártpolitikai szempontot félretéve, egy igazi nemzeti összefogás formájában keresték a megoldást, nálunk még a gazdasági válság kimélyülése sem volt ok arra, hogy egy valóban nem pártpolitikai szempontokból, hanem az ország magasabb érdekeitől, mondhatnám, sok vonatkozásban létérdekeitől vezetett irány alakítsa ki a, nemzeti összefogás eszméjét. Amikor azt látjuk, hogy egy olyan nagy világhatalom, mint Anglia, ahol a parlamentarizmus adottságai — amelyekre mi oly büszkén hivatkozunk, hogy -azok a mienkhez hasonlóak — szintén egy nagy párt kormányzását tették volna lehetővé a válság kitörésekor, a pártkeretek szétbontásával kereste a megoldást, akkor nekünk ma már a számok tükrében irigykedve kell néznünk az r Angliában r elért eredményeket, amelyek ma már nem elméletekként, nem a szabad gazdálkodási rendszernek a kötött gazdálkodással való elméleti szembeállításaként jelentkeznek, hanem olyan nagy, az egész gazdasági világválságból kiemelkedő eredményeket ihoztak Anglia gazdasági élete számára, hogy a közelmúltban Chamberlain angol pénzügyminiszter joggal intézhetett felülése 1935 június 1%-en, szerdán. 497 hívást az angol polgársághoz, hogy: elérkeztünk ahhoz a,z időponthoz, amikor ismét bizakodók lehetünk és a boldogságra jogot tarthatunk. Milyen messze tartunk mi azoktól az állapotoktól! Ezeket az állapotokat nem jellemezhetjük az abszolút számok tükrében, hiszen egészen elhibázott dolog volna a gazdasági erőiben legyengített, a gazdasági válsággal mezőgazdasági jellegénél fogva vigasztalanabb helyzetbe sodort Magyarország helyzetét a hatalmas angol világbirodaloméval összehasonlítani, de annak igazolására, hogy a gazdasági bajokból való kijutás érdekében nem kell éppen a Eajniss képviselőtársam részéről olyan hatékonynak tartott egyeduralmi rendszer megvalósítására törekedni, hanem hogy a gazdasági szabadság érvényesülése milyen eredményeket hozhat egy nemzet számára, méltóztassék talán néhány tanulságos statisztikai adatot meghallgatni. Tanulságosak ezek az adatok abból a szempontból, hogy a szahadgazdálkcdás egynegyed évszázad alatt milyen hatalmas eredményeket^ tud egy nemzet életében produkálni, de tanulságosak azért is, hogy végre ne mindig ott keressük a követendő példát, a'hol rossz példák után megyünk, hanem ott, ahol az eredmények azt igazolják, hogy helyes úton haladhatunk. Anglia kispolgárai 1910-ben, tehát a békének abban az időszakában, amikor a gazdasági életet a világháború szele még nem érintette, 950 millió font megtakarított tőkével rendelkeztek. A háború ellenére, azoknak a nagy áldozatoknak és igazságos háborús adóknak ellenére, amelyeken az angol gazdasági élet keresztülment, 1934 végén 2650 millióra emelkedett a betétek összege. És hogy ez nem nagytőkék akkumulálásából adódik, igazolja az, hogy az egy-egy főre eső megtakarítás 1934-ben 22*5 fontot tett ki, tehát a hatalmas, milliárdokra menő összeggel szemben valóban nem nagy átlag, ami azt igazolja, hogy a szociális belátás a kapitalista gazdálkodás keretében is érvényesülhet, ha nem tilalmakkal, hanem a gazdasági erő kifejlődését lehetővé tevő rendszerrel dolgozik. Egy másik igen jellegzetes adat a kispolgári takarékosság másik területén, a biztosítások terén mutatkozik. Az előttem fekvő számadatok szerint 1910-ben 45 millió fontot fordított az angol polgárság évente biztosítási díjra, s ez a díj 1934-ig 125 millióra emelkedett. A nemzeti tőkéknek olyan ihat almás felszaporodása, felgyülemlése ez, amely érthetővé teszi az életszínvonalnak azt az emelkedését, amelyre mi csak irigykedve gondolhatunk. Nálunk a cukorfogyasztás az európai kultúrnemzetek közt az utolsó helyen áll, annak ellenére, hogy mezőgazdasági termelésünk a legolcsóbb cukor produkálására képesítene bennünket. Ha az életszínvonal jellemzésére a fényűzésnek számított teafogyasztást veszem, akkor irigykedve kell megállapítanom, hogy míg 1910-ben egyegy angol polgár teafogyasztása 6-5 fontot tett ki, ez 1934-ig 9 5 fontra em^kedett. A vajfogyasztás pedig, amely a magyar export szempontjából olyan fontos tétel, 10'5 fontról 21 fontra emelkedett. Olyan adatok ezek, amelyek a nálunk életminimumnak vett cikkeken felül jelentkeznek. És ha ezzel szemben most még csak azt vizsgálom, hogy az életszínvonal szempontjából mérvadó és irányadó egyik legfőbb szükséglet, a lakásszükséglet szempontjából hogyan alakul az angol polgár helyzete a magyar polgáréval szemben, akkor csak azt az adatot kell megemlítenem, hogy míg 1930-ban