Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-29
476 Az országgyűlés képviselőházán^ lyik csillagban. Én, nem is tudtam Martoni képviselőtársamat egyes elgondolásaiban követni, nem értettem meig előadásának egyes részeit. Die miután ő nagyszerű képet festett arról, hogy az agrárárak hogyan emelkednek, hogy az agiráradósságokat már mennyire rendezték, valósággal olyan képet festett, mintha mi már tényleg túl volnánk minden gondon, ezért én; befejezésül röviden csak azt akarom a t. Képviselőház figyelmébe ajjánlani, hogy nem ilyen rózsás a helyzet. Nézzék csak meg: pengőnk értékállandóságát már nagyon nehezen tudjuk tartani; hiszen a folyton megjelenő rendeletek ezt bőven megvilágítják. Külkereskedelmi mérlegünk majdnem passzív, fizetési mérlegünkről jobb nem is beszélni. Itt hajlottam a vita során, hogy legalább kétmillió testvérünk nyomorog megélhetés nélkül. Azt is hallottam, hivatott mezőgazdasági szakemberektől, hogy a magyar mezőgazdaság már nem rentábilis, hogy a magyar mezőgazdaságnak már nincs hozadéka. Költségvetésünk deficites, államadósságunk állandóan emelkedik. Engedelmet kérek, nemzeti jövedelmünknek a fele ma már közterhekre megy és ha a mai közterheket összehasonlítom az előbbi állapotokkal, akkor azt kell mondanom, 'hogy a mati közterhek tulajdonképpen a régiek dupláját jelentik a mai kereseti viszonyokhoz képest. Ha megnézzük szociális konstrukciónkat, ott sem látunk sok vigasztalót. Milyen kínos volt például a legutóbbi cukorreform, amikor rájöttek arra, hogy a magyar cukorgyárak túlsók cukrot gyártanak és dömpingáron sem tudják külföldön elhelyezni a cukrot. Mit csináltak tehát! Egy mezőgazdasági akciót csináltak; ez helyes: a magyar marha hízzon, jusson olcsó cukorhoz. Denaturalizálták, befestették és bebüdösítették a cukrot és így egy mezőgazdasági akció révén a hízóállat, nagyon helyesen, olcsó cukorhoz jutott, de ugyanakkor a szegény magyar földmívesasszony nem tud gyermekének cukrot vásárolni, mert a cukor drága. Isten őrizzen attól, hegy valaki ezzel lázítani akarjon, de tényleg szégyenletes és fájdalmas ez. Annak az állatnak, mivel exportra utalt mezőgazdasági ország vagyunk, tényleg szüksége van a cukorra, jusson hát olcsóbb cukorhoz, de ugyanakkor ennek a kérdésnek szociáletikai f oldalát megoldatlaniil hagyni és nem gondoskodni a szegény magyar nincstelen gyermekének cukorellátásáról, lehetetlen állapot. Hát az a gyermek nem tartozik bele a mezőgazdasági akció keretébe? (Horváth Zoltán: Hát a nemzeti egységbe?) Hát nekünk ezt a munkaerőt nem kell éppen olyan szeretettel tartanunk, tartalékolnunk a jövő számára, mint azt a hízóállatot? Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Friedrich István: Ha már itt tartok és a cukornál kell befejeznem, belekapcsolódom Weltner Jakab képviselőtársam beszédébe, aki egy pár adatot mondott el a nálunk lévő kereseti lehetőségekről. Én is feljegyeztem magamnak egy-két ilyen adatot, amikor a vidéken jártam és be is fejezem ezzel beszédemet. Vannak vidékek, ahol a női napszám 50—60 fillér. (Felkiáltások: Igaz!) Most tessék elgondolni, hogy annak a szegény asszonynak két és fél napig kell dolgoznia, amíg egy kiló cukrot tud vásárolni családjának. Más vidéken egy hétig dolgozik a napszámos, hogy egy mázsa szenet tudjon magának vásárolni. Ha pedig az a vidéki kisember, az a napszámos egy villamoskörtét 29. ülése 1935 június 11-én, kedden. akar magának vásárolni, akkor három napig kell dolgoznia. Szomorú állapotok ezek, amelyeken csak úgy lehet segíteni, ha a kormány teljes erővel hozzáfog a reformpolitika megvalósításához. Ha az elnök úr még jkét percig elnézéssel lenne, még kitérnék egy dologra, a Duna-konferenciára. Akartam még a külpolitikáról is beszélni, azonban ikifogytam az időből. A Dunakonferenciát, innen erről az oldaliról tíz éven át sürgettem és mindig úgy gondoltam, hogy a Duna-konferencia Genf égisze alatt fog összeülni. Most más a helyzet, most az iniciatívát Kóma kapta meg és talán Franciaország js résztvesz majd benne. Most én, aki tíz éven át azt hirdettem és prédikáltam sokszor vakmerően, hogy nekünk Közép-Európában egy gazdaságpolitikai modus vivendit kell találnunk, kérdezem befejezésül, hogy jobb most a Duna-konferencia asztalához leülni, amikor már Paris megtalálta Moszkvát, amikor a kisantant és Moszkva között is létrejön már a katonai szövetség, amikor létrejött a, Balkánblokk, amikor tényleg ennyire befellegzett felettünk a firnnamentum?! Sajnos, igazam volt, bár lehet, hogy a kormány Ikülpolitikája ebből a zsákutcából is ki fog vezetni bennnüket. Ellenzéki álláspontomnál fogva az appropriációs javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Kenyeres János jegyző: Rainiss Ferenc! Kainiss Ferenc: T. Ház! Friedrich István igen t. képviselő úr nagyon bölcs humorral elmondott beszédéiből igen sok megmaradhat emlékezietüi&betL, mert kétségtelen, hogy ebben a beszédben azok számára, akik a parlamenti életet most ikezdték iflfg, van valami nagyon keserű és nagyon megdöbbentő is a nevetés mögött. Keserű és megdöbbentő Oswald Spenglexnek az igazsága, aki azt írta, hogy a világháború óta mindig csak a pesszimistáknak volt igazuk. Ez igazolja Friedrich István képviselő urat is. Mindenki, azt hiszem, ellenzéken^ és kormánypárton egyaránt, szívesen venné, ha azokon a kérdéséken, amelyek bennünket egymástól elválasztanak, áthaladnánk és észrevennőík azo'kat a közös és óriási problémákat, amelyekről lassanként mind a két oldalon észrevesszük, hogy tényleg teljesen egyirányban, kritikánkban egy vonalon halad a beszédünk. Mindenlki mindkét oldalon szívesen venné, ha ez a furcsa átok, amely rajtunk van, hogy mindig csak a pesszimistáiknak van igazuk, valami úton-módon egyszer megtörne és az optimistáknak lenne a következő esztendőben igazuk, hiszen pesszimizmusból végeredményben évtizedeiken át meg nem élhetünk. Hiszen Friedrieh István igen t. képiviselőtársaim, aki életében csinált egy pár nagy dolgot, tudja, hogy lehet cselekedni, vannak lehetőségek a cselekvésre, a cselekvés 'kérdésében pedig ma ez az egész Ház ep:y, bírálatunk vonala egy, a magyar reformok elméleti elgondolása lényegében véve az összes oldalakon egy vonalon mozog. (Horváth Zoltán: Miért nem történik valami?) Ez a nagy és óriási kérdés, hogy miért nem történik meg, vagyis a problémák lényege 1 , a problémák mélysége az akarat, a cselekvés kérdése. A magam részéről annak az igen tisztes'ség'es és igen megfontolt véleménynek alapján, amelyet Eckhardt Tibor t. képviselőtársunk ma
