Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-29

Az országgyűlés képviselőházának (hogy előnybe helyeztessenek azokkal szemben, akik nem voltak a fronton. (Felkiáltások a baloldalon: Es a titkos választójog?) Abban is egyetértünk, hogy valamennyien kívánjuk a titkos választójogot, csak a sorrendben van eltérés. (Derültség a baloldalon. — Dinnyés Lajos: A kormány az akadálya mindennek! — vitéz Bánsághy György: Mindenben egyetértünk!) Amennyire meg tudom érteni, hogy a kormány előzőleg kellemes gazdasági atmoszférát kíván teremteni, hogy több kenyeret adhasson, éppúgy meg tudom érteni, ha az ellenzéki szónokok a titkosságot sürgetik, mert hiszen a választási kudarcot valamire csak rá kell kenni. (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez az egyik, a második pedig az, hogy mindenben egyetértünk, és így csak kell valami, ami kidomborítsa az urak ellenzékieskedését, és ez a titkos választójog sürgetése. (Ellenmondások a bal- és szélsőbaloldalon.) A titkos választójogot Gömbös miniszterelnök úr és a kormány valószínűleg meg fogja valósítani. (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Valószínűleg f — Zaj.) Nem azt mondom, hogy mikor, hiszen én nem vagyok kormány, ezt nem tudhatom. En bizom abban, amit a kormány mondott, különösen amit a kormányfő mondott, aki mögött én 1919 óta jóban-rosszban állandóan kitartottam és aki engem — eltérőleg Eckhardt Tibor képviselő úrtól — nem csapott be sohasem, tehát nyugodtan bízom benne. (Derültség.) Méltóztassék megengedni, hogy e kis kilengés után, amelyet az igen t. ellenzék közbeszólásai váltottak ki belőlem, amely közbeszólásokra vonatkozólag Eckhardt Tibor képviselő úr igen-igen megbélyegző kijelentést tett, (Dulin Jenő: A jóindulatú közbeszólásokra nem!) most már rátérjek, mert különben — ahogyan Weltner képviselő úr mondotta — kibeszélem az időt, arra a kérdésre, amelyről elsősorban szólni akartam, és ez a sajtó kérdése. Nagyon jól tudom, hogy eléggé kényes kérdéshez nyúlok akkor, amikor a sajtóval kívánok foglalkozni. Noha meg vagyok győződve a sajtó igen-igen nagy hatalmáról és arról a hallatlan, utolérhetetlen feladatról, amelyet a sajtó dicséretes módon teljesít, különösen a hazafias gondolat ápolásával, elszakított véreink sérelmeinek feltárásával, a revízió kérdésének állandóan napirenden tartásával, továbbá mindazon nemzetnevelő, céltudatosan írt cikkeivel, amelyek mind a lelkek nemesítésére szolgálnak, mégis, különös figyelemmel arra a momentumra, amelyet itt a Képviselőházban észleltem, szükségesnek látom, hogy a sajtó problémájával foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk!) A költségvetés általános vitájánál azt tapasztaltuk, hogy elhúzódik a tárgyalás. (Br. Berg* Miksa: Ilyen gyorsan soha nem tárgyaltunk!) Per longum et latum mindenki elmondta a gondolatát s annak ellenére, 'hogy mások már háromszor ugyanazt elmondták, mégegyszer elismételték azért, hogy a kerületükben olvassák a napilapokból azt, hogy íme, a képviselő úr beváltja az ígéretét, mert amit nekünk odakinn igért, elmondta a Képviselőházban. Egyszer csak a riporter urak megunták a dolgot, kimentek a folyosóra és amikor a következő képviselő látta, hogy nincs senki az újságírók^ páholyában, három szó után elmondta az ő véleményét, azután nyugodtan leült. (Friedrich István: 15 év óta így van!) A sajtó tehát olyan nagy hatalom, hogy még a törvényhozókat is befolyásolni tudja a munkájukban. Éppen azért, mert én — joggal-e vagy jogtalanul — magam is köKÉPVISELŐHAZI NAPLÓ II. I. ülése 1935 június 11-én, kedden. 465 zéjük számítom magamat (Zaj a baloldalon.) — én attól nyugodtan beszélek, ha a sajtó nem is közli le másnap a beszédemet, mert én a parlamentnek beszélek és nem a kerületnek, mert akkor olyan kérdéssel foglalkoznám, amely a kerületemet érdekli (Dinnyés Lajos: Mi is a parlamentnek beszélünk!) — és mert tudatában vagyok a sajtó magasztos hivatásának s különös fontosságot tulajdonítok annak, hogy a sajtó tényleg és rátermettséggel szolgálja a magyar közügyeket és a nemzeti ügyet, szükségesnek látom, hogy ennek a sajtónak a parazitái onnan akár operatív úton is, eltávolíttassanak. (Egy hang a baloldalon: Dömping s aj tó! — Homonnay Tivadar: Halljuk a parazitákat!) A sajtórendészet terén már régóta tapasztalhatók bizonyos visszásságok, amelyek nem egyszer a sajtószabadság elveivel is összeütközésbe kerülnek. Éppen ezért szükségesnek látom, hogy még mielőtt a tervezett sajtótörvény vagy sajtónovella a Képviselőház elé kerül, illetőleg életbe lép, némely olyan visszásságra hívjam fel a belügyminiszter úr és általában a kormányzat figyelmét, amelyek szerintem inkább a rendészet körébe és ebben a formában inkább a belügyminiszter, mint a miniszterelnök hatáskörébe tartoznak (Zaj.) Az első, amire fel akarom hívni a parlament és általában képviselőtársaim figyelmét, az, hogy méltóztassanak ugyanazt a nézetet elfogadva, amelyet én önzetlenül és minden befofolyásmentesen itt elő kívánok adni, olyan komolysággal felfogni, amelyet nézetem^ szerint a sajtóban rejlő érték feltétlenül megérdemel. Elsősorban is gombamódra elszaporodott az úgynevezet zugsajtó. Valakinek nincs foglalkozása, egyet gondol, van ' összeköttetése valamelyik nyomdával és alapít egy lapot, akinek azonban nincs semmiféle vonatkozása és kapcsolata a tisztességes újságírói társadalommal. Attól teljesen távol álló egyének farizeus szólamokkal jogot vindikálnak maguknak ahhoz, hogy az erkölcsi purifikátorok képében irányítsák a közvéleményt és kritikát gyakoroljanak a jók és rosszak felett. Hasonlít ehhez azoknak a közgazdasági lapoknak a tömege, amelyek viszont nem az egyéni becsületben és nem a magánélet titkaiban turkálnak, hanem a közgazdasági vállalatoknak a szipolyozó^ és parazitái,' s amikor ezt teszik, mindig a sajtószabadságra hivatkoznak. (Zaj a középen. — Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) A második kategóriája ezeknek a visszaéléseknek a törvényszéki tárgyalásoknak közlése, amelyben ugyan látszólag az igazsághoz ragaszkodnak ezek a lapok, azonban egyes részeknek elhagyásával, más részeknek a kidomborításával egyeseknek magánbecsületében is olyan gyógyíthatatlan sebeket ütnek, amelyeket azután a törvényszéki tárgyaláson már jóvátenni nem lehet. Ugyanez azi eset a rendőri nyomozások körül. Nagyon sokszor előfordul, hogy az időelőtti közléssel rendőri nyomozásokat megakadályoztak, meghiúsítottak, esetleg teljesen lehetetlenné tettek. Az újságok mindig leközölték azt, amikor az ő híradásuk a nyomozásnak segítségére vált, s amikor előmozdította a nyomozást, de mindig elhallgatták — ez is természetes — amikor ők megakadályozták. Ugyanennél a kérdésnél fel kell hívnom az illetékesek figyelmét az apróhirdetési rovatokra, amelyekre nézve ma már nagyobb és komolyabb lapoknál is tapasztalható, hogy 67