Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-29

f 450 Az országgyűlés képviselőházának osztrák-magyar monarchiának, sem a kossuthi dunai konföderációnak elgondolásában, csak keresem, hogy azt a hivatást a Duna völgyében hogyan tölthetjük be, hogy a nyugathoz csatlakozzunk-e, hogy a nyugati kultúrában és a nyugati kormányzás alatt éljünk-e, amit a monarchia alatt mindig elértünk, bár nekünk sokat kellett alkotmányos szabadságunkért szenvednünk., Tudom, hogy a miniszterelnök úr közjogi álláspontja más, hogy gondolatai is mások. Ámde a miniszterelnök úr múltkor azt felelte nekem, bármennyire érzi a Habsburg-resturáció politikai koncepcióját, ezt a missziót nem tudja teljesíteni, mert ma nemzetek állnak nemzetekkel szemben, — mondotta — nem királyok, dinasztiák dinasztiákkal szemben. A nemzetek politikai, történelmi, gazdasági és kulturális kérdései azok, — és jól felfogott érdekük — amelyek a dolgokat irányítják. Teljesen igaz, de nincs-e benne a miniszterelnök úrnak ebben a gondolatában az, hogy akkor nincs is szükség királyra? Ez a királyság elvi álláspontjának elejtése. Nem úgy értem, hogy ő már elejtette, de gondolatában az van, hogy csak a nemzetek állnak nemzetekkel szemben, hát akkor miiért ragaszkodunk mi a királyság intézményeihez'? Ebben tehát látok valami ellentmondást, amikor a különben helyes megállapításait teszi. A király éppen azért kell, hogy egyrészt a belső viszonyokat konszolidálja — mint most is az államfő. Ezen az alapon majdnem azt lehetne mondani, hogy államfő sem kell, mert hiszen a minisztertanács és a minisztérium el tudná az ország dolgait intézni, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnöK; Nem!) Az alkotmány mindig keres egy szilárd fix pontot az államfőben, jelenleg kormányzó urunkban, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: A minisztérium elégtelen!) Ez csak ad abszurdum vivése a gondolatnak. Azt kívánom csak megállapítani^ hogy nem megoldás a miniszterelnök úr megállapítása. Azután kicsi az erőnk! Láthatjuk, hogy annak a dunai problémának megoldásához kevés a magunk ereje. Ha hozzá tudunk csatolni legalább érzületileg velünk érző más népeket, ez erőgyarapodás. Most jelent meg Kossuth Lajosról egy nagyon kitűnő életrajz. Kitűnő annyiban, hogy az ő szerepét, az ő működése lényegét talán egyetlen nagyar író sem fogta még így fel, nem is tudom elképzelni, hogy idegen író írja, de mindennek ellenére meg van írva. Azért hozom fel ezt a művet, mert Kossuthot azzal vádolták, hogy a nacionalizmust felébresztette elsősorban az illyrekkel szemben. Ez volt ugyanis az első etap. A történetírók ugyanis jól látják, hogy a nacionalizmus felébresztése annyit jelent, hogy aki a nacionalizmust felébreszti, az a másik nemzetiségben is felébreszti azt, tehát az egyik nacionalizmus éleszti a másikat és fokozza az ellentéteket. Mi ugyan kiseflbib nemzetek közt élünk, de itt is gondolhatok arra, hogy ahhoz, hogy az örökös harc megszűnjön vagy legalább is tompuljon, kell egy kiegyenlítő, a népek barátságos együttműködését is biztosító tényezőnek vagy kapocsnak lennie. Ennek látom én a magyar Szent Koronát, tamely századokon keresztül is az volt. T. Ház! Ezzel végeztem is a külpolitikai kérdéssel. Csak azt akartam hangsúlyozni, hogy legyünk tisztában azzal, hogy a mi egész integritásunknak, revíziónknak és létünknek kérdései összefüggnek a dunavölgyi probléma29. ülése 1935 június 11-én, kedden. val és hogy tisztán a magyar integritásért vagy a magyarokon történt igazságtalanságért nem fognak a nagyhatalmak úgy megmozdulni, amint kellene és amint azt az igazság is megkövetelné. Ebben a nagyobb koncepcióban reálpolitika van. Amikor magyar politikát hirdetünk és a miniszterelnök úr mindig nagyon helyesen azt mondja, hogy ő nem csinál sem olasz politikát, sem német politikát, hanem magyar politikát — ennek a magyar politikának egy tengelykérdése, sőt a magyarság létkérdése van: a Dunavölgy rendezése.. T. Ház! Ha időm engedné, áttérnék fejtegetéseimben a háború idejére. Adatokkal megmutatnám, hogy ilyen nagyobb alakulatnak valamiképpen való megteremtése, fenntartása, vagy megalkotása volt a háborúban rés'ztvett hatalmaknak is a gondja. A háborús harcok között nem hiába szerepelt nagyon sokáig a Habsburg-monarchia felosztása. Nagyon jól tudjuk, hogy Masaryk, Benes és a többi urak mikor tudtak csak odáig jutni, hogy a háborús célok közé bevetették ezt a gondolatot. Ez a gondolat egyáltalában nem szerepelt nagyon sokáig azért, mert a francia és az angol nagyhatalom és más hatalmak nem akartak sem a szlávoknak, sem ia németeknek a Fekete-tengerig vagy Konstantinápolyig valahol utat biztosítani. Ez a gondolat tehát nem szerepelt. Most ha azoknak a béketárgyalásoknak az anyagát nézem, amelyekről tudomásunk van, ugyanazt látom. A világháborúban szereplő összes nagyságok mind írtak olyan memoirokat, amelyekben álláspontjukat lehetőleg igazolni akarják. De a mi szempontunkból ez nem fontos, hanem az a fontos, hogy ezekből a memoirokból retrospektive is azt látom, hogy minden békekötési kísérletnek, 1917-ben a Szentszéken keresztül történő kísérletnek, vagy a később történő ki serieteknek, Smuts tábornok kísérletének középpontjában is egy új monarchia létesítése állott, vagy tessék megnézni a^ Czerniin-féle jegyzéket, avagy a Revertera és Armand közötti béketárgyalásokat, végül Buriánt, vagy Andrássy Gyulát, aki igazán a szerencsétlenség órájában érkezett, amikor a nagyhatalmak felteszik a hármas kérdést, jelöljek meg, mi volna a monarchiának, illetőleg Magyarországnak az a megcsonkítása, amely mellett még megmaradhat és betöltheti szerepét politikailag és gazdaságilag. Ha valaki ezeknek a háború alatti tárgyalásoknak alaposan nekifekszik és ideje van ezek tanulmányozására, ebből megismerheti, hogy hogyan gondolkozott egész Európa erről a kérdésről. Különösen érdekes^ lesz, ha megemlítem Clemenceau bizalmasának felfogását, aki 1918-ban szeptember 6-án még azt mondja: Franciaország szimpátiával viseltetik Károly király iránt. Feltétlenül szükséges egy nagyobb államalakulat fenntartása a Duna völgyében és a dinasztia közreműködése nélkül elkerülhetetlen lesz. Maga Wilson is tagadta, hogy már az ő pontjaiban foglaltatott volna a Habsburg-monarchia felosztása, ö csak autonómiát akart adni a nemzetiségeknek, de később kiesett kezéből a

i

z egész vezetés, amint azt tudjuk. Az amerikai megfigyelő^ azt mondja (olvassa): »A középerópai kérdés kielégítő megoldása csakis a dunai monarchiához tartozó területek nagyrészének gazdasági és valamelyes politikai Összetartozása útján érhető el.« Vagy nézzük a cseheket. Ismerjük Kra-