Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-29

Az országgyűlés képviselőházának ; gazdálkodásnak, minden esztendeje a védett birtokokkal való gazdálkodásnak, minden esztendeje az agrárolló kegyetlen fennállásának — és felsorolhatnám ínég tovább ezeket a szempontokat — végeredményben a magyar jövedelmek, a magyar vagyonok, a magyar értékek felesleges módon való elfecsérlését jelentette és kevesebb tartalék, kevesebb erő áll a nemzet rendelkezésére arra az időre, amikor egyszer komoly, intézményes, organikus és átfogó reformpolitikával fogja megoldani akarni a nemzet ezeket a kérdéseket. Az idő múlása azzal a veszedelemmel is jár, hogy előállhat olyan legyengült állapot, amikor már, hogy egy hasonlattal éljek, a beteg nem operálható. Az erőállapot fenntartása az operatív beavatkozásnak is előfeltételét képezi és a nemzet erőállapotának konzerválása legalább is olyan kormányzati feladat, amellyel szerintem még ennek a reformköltségnek egyáltalában nem nevezhető költségvetésnek keretén belül is^ az eddiginél sokkal intenzívebben és eredményesebben kellene a kormányzatnak foglalkoznia. A pénzügyminiszter úr a pénzügyi tárcánál mondott beszédében valószínűleg az ellenzékhez adresszálva, felhívta az országot arra, hogy tartózkodjék olyan javaslatoktól, olyan ígéretektől, amelyek a mai körülmények között meg nem valósíthatók. Mi a magunk részéről ezt a felszólítást nagyon szívesen és nagyon könnyen elfogadhatjuk, mert alapjában véve nem tettünk egyebet, — megsitilázlhatnám fordítva is — minthogy elfogadtuk azokat a gazdasági reformgondolatokat, amelyeket a miniszterelnök úr programmjába felvett. A különbség közöttünk csak ott van, hogy mi nem érjük be a szavakai, hanem komoly és eredményes cselekedeteket követelünk. És én már annak idején, a választások megindulásakor, miskolci beszédemben kifejeztem, hogy mi nemcsak, hogy nem akarunk fék lenni ezeknek a gazdasági reformoknak a megvalósításával szemben, hanem megfordítva, szívesen vállaljuk a motor szerepét. Teljes őszinteséggel megmondom: én ebben a Házban látom a lehetőségét annak, hogy ezeket a gazdasági reformokat meg lehet valósítani. Én igenis, ebben a többségben, amelyben a reformnemzedéknek, az új magyar generációnak igenis számos értékes tagja ül, látom é. hajlandóságot, a képességet, tovább megyek, látom az akaratot, hogy akarják ugyanazokat a reformokat, amelyeket mi is akarunk. Ma már nem lehet azt mondani, hogy a magyar parlament, vagy a többségi párt akadályozza a kormányt ebben a munkában. Minden felelősség egyedül és kizárólag a kormányzatot illeti, mert ez a parlament, mi is itt az ellenzéken, hajlandók vagyunk — Eassay Károly igen t. barátomnak a költségvetési vitában elmondott beszédét is éppen ezért nagy örömmel hallottam, mert azok az elvek, amelyeket ő kifejezésre juttatott, azt a készséget jelentik, hogy ő maga is hajlandó — ezeknek a reformoknak helyes irányba való megoldását elősegíteni. Ugyanezt látom gróf Bethlen István részéről is, aki maga is Nagykanizsán, de már régebben Debrecenben tartott beszédében is, leszögezte magát az agrárirányú reformpolitika mellett. Ez a párt az első perctől kezdve helyeselt ezeknek a gondolatoknak, helyeselt Gömbös Gyula miniszterelnök úrnak is, aki ugyanezeket a gondolatokat, mint politikai programmot napirendre tűzte. De amikor a költségvetés beterjesztetett es '9. ülése 1935 június 11-én, kedden. 437 feltárult előttünk az a keret, amelyen belül minden reformpolitikának mozognia kell, kiderült, hogy a stagnálásnak, a reformok tekintetében való teljes meddőségnek olyan költségvetése terjesztetett elénk, amelyen belül egy esztendő alatt valószínűleg semmiféle komolyabb reformot még megkísérelni, még megkezdeni sem lehetséges. A nemzeti egység szempontjából azonban ezekre a reformokra azért is szükség van, mert az ingó nagytőke a maga érdekszervezeteivel, a maga kiépített hadállásaival valóságos államot alkot az államban. Ez a nagytőke bank- és kartelhatalom nem rendeli magát alá a nemzeti egység gondolatának, hanem öncélú külön test^ módjára éli ebben az országban a maga életét és számos vonatkozásban — elég ha a záloglevelek körül folytatott legális és illegális üzletekre mutatok rá iÜgy van! a balközépen.) — ez a külön test nem is az általános egészséget előmozdító, hanem sok vonatkozásban az élősdi szerepének megfelelő funkciókat végez és a nemzeti egység kívánatos elvei és ideálja szempontjából itt kellene megkezdeni azt a reformmunkát, amelyre például mi, a ífc. kormányzatnak is — még bizalmatlanságunk mellett is — minden felhatalmazást hajlandók vagyunk megszavazni, ha konkréten és komolyan óhajt ebben a vonatkozásban megfelelő lépéseket előre tenni. Mi jól tudjuk, hogy ezt a hosszú évtizedek alatt kifejlődött bank- és kartelvilágot nem lehet máról-holnapra a nemzeti szempontok feltétlen tiszteletibentartására kényszeríteni. De megadhatjuk ' a kormányzatnak azokat a módozatokat, amelyek a kellő eszközöket és fegyvereket szolgáltatják arra, hogy rendet teremtsen — nemcsak törvényes, hanem erkölcsi rendet is — ebben a szerencsétlen kicsiny országban. De ehhez két kikötésünk lesz, ha rákerül a sor. Az egyik az, hogy ezeket a felhatalmazásokat soha, semmi körülmények között pártpolitikai célokra felhasználni ne lehessen, a másik pedig az, hogy időbelileg korlátozottak legyenek, vagyis a tényleges szükség tartamára álljanak csak fenn és a normális állapot azonnal helyreállíttassék, mihelyt ebben a vonatkozásban kényszerítő szükség már nem áll fenn. (Rupert Rezső: Nem kell semmiféle külön felhatalmazás! Törvény kell mindenre! — Halljuk! Halljuk!) T. Ház! A külpolitikai és gazdaságpolitikai problémák mellett egyforma fontossággal bír a nemzet jövője szempontjából a belpolitika is. Expanzív külpolitikát, eredményes külpolitikát csak akkor lehet végezni, ha ebben az országban a törvényes rend minden körülmények " között biztosítva van és ha itt olyan egészséges, a maga sorsát a maga akarata szerint intéző nemzeti társadalom áll, amely respektust parancsol kifelé és rendet tart minden körülmények között befelé. En a magyar belpolitika célkitűzését egyetlen mondatban tudom összefoglalni és ez az: a nemzeti önkormányzat becsületes megteremtése. Nemzeti önkormányzatra van szükségünk, t. Ház, mert ez a nemzeti önkormányzat számos vonatkozásban hiányos és egy régi világból ittmaradt, a multak történelmi és egyéb emlékeit magábafoglaló struktúrával, amely főleg a mai csonka ország testére már egyáltalában nem illik. Az 1867-ben megkötött kiegyezés konzekvenciái azok a belpolitikai elferdülések, amelyek akkor lehettek elkerülhetetlenek, hiszen egy folytonos kompromiszszum, az Ausztriával való együttélés által dik-