Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-28

Az országgyűlés képviselőházának ügyminiszter úr, de nem tudnak eligazodni a pénzügyminisztériumnak nagy gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező funkcionáriusai sem. Akár csak egy sötét erdő mélyén lenne az ember, ahol a lábát meg fogja a bozót, nem lehet a fáktól kilátni a kék égboltozatra és olykoi mérges kígyók is megcsípik az embert, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Magyarországon nines mérgeskígyó, csak sikló van! — Derültség.) Engedelmet kérek, amikor az adóvégrehajtók jelentkeznek az olyan szegény ember portáján, aki nem a fizetési készség hiánya miatt nem teljesítette azt a kötelességét, amelyet az államkassza irányában le kellett volna rónia, vagy amikor sokszor rájönnek, hogy tévedésből vezettek végrehajtási és árverési eljárást, amikor — tudok példát erre — olyan gazdánál is bekopogtattak adóhátralék lerovása miatt és vezettek ellene végrehajtást, akinek apja és nagyapja se tartozott soha egyetlen adófillérrel sem, akkor ezt az eljárást a tévedésből adóvégrehajtást vezető közegek részéről nem hasonlíthatom máshoz, mint a mérgeskígyó csípéséhez. Igazságosan kell tehát elosztani az adóterheket. Minél kisebb ember valaki, annál kevesebb terhet viseljen és minél nagyobb vagyonnal rendelkezik valaki, annál nagyobb terhet viseljen. Nem vagyondézsmára gondolok, mert én senkitől sem irigylem a többet és a nagyon sokat, de a nagyobb vagyonnak nagyobb kötelességet kell teljesíteni és az úgy legyen adóval megróva, amint azt a dolgok természetes rendje megkívánja. Reformmunkáról beszél a t. pénzügyminiszter úr és a t. miniszterelnök úr. Hát kérdezem, még mindig csak az anyaggyüjteménynél tartanak? Hiszen a pénzügyminisztériumnak szakavatott, a legbonyolultabb kérdésekben is jártas és a gyakorlati élet iskoláját végigjárt tisztviselői vannak, olyanok, akik megszívlelik azokat az igazságokat is, amelyeket a való élet elébük tár. Egyénileg kellő szociális érzékkel bírnak, tapasztaltam ezt sok esetben. Átérzik azt, hogy az állampolgároknak, magyar testvéreinknek végső fokon ők nyúlnak bele a zsebébe. Magyar testvéreinknek anyagi exisztenciájába sokszor erős kézzel nyúlnak bele az államkassza érdekében és a törvények parancsolatából sokszor kíméletlen kézzel is. De lelkiismeret szerint mégis gyakorolniuk kell és ahol erre alkalom adatik, gyakorolják is a méltányosságot. Mi tehát a baj? Rossz a gazdájuk a t. pénzügyminisztériumi tisztviselői kar tagjainak. Nem a t. pénzügyminiszter úr a rossz gazda, hanem az a kíméletlen, az az évek szomorú és keserű tapasztalatai után és nyomán már tűrhetetlennek tartott és mindnyájunk által változtatásra szorulónak bélyegzett adórendszer, amelynek ők szolgálatában állanak. Ez a rossz gazda, t. Képviselőház! Ott vannak ők mint vezetők, szociális érzékkel megáldottan egy antiszociális adórendszer labirintusában és az eredmény, amikor intézkednek, nagyon sok esetben nem lesz más, mint az adózó polgárok jaj- és vészkiáltása. Ezért kívánom alkotmányos módon kifejezésre juttatva, de nemcsak kívánom, hanem erősebb szóval: követelem az új adókódex megállapítását, főleg a házadó tekintetében is, t. pénzügyminiszter úr. Vidéken egy-egy kis külvárosi hajlékon rengeteg a felszaporodott adóteher, különösen ha vagy a családfő, vagy valamelyik családtag kórházi ápolásra szorult és nem lehetett az 28. ülése 1935 június 7-én, pént f ken. 407 ingyenes betegek közé besorozni, amikoris az adósságot, a kórházi tartozást rátáblázták a házra, úgyhogy sokszor több a tartozás, mint amennyit a ház ér. Névleg azé a kis magyaré, kisgazdáé, kisiparosé vagy kismunkásé a magántulajdon, tényleg azonban köztulajdon lett már az a ház és az állam csendes társ lett annak a magántulajdonnak elkommunizálásában. T. Képviselőház! Méltóztatnak tudni, hogy ha a bérlő pontosan fizeti a bérösszeget, akkor nincsen baj, de Pesten is sok baj van a nemfizetéssel, vidéken pedig még kirívóbbak ezek a bajok. Pesten a nagy háziurak úgyaihogy meg tudják találni számításaikat, még ha egyegy bérlő elszalad is a kezeik közül és nem kapják meg a bérösszeget, de vidéken, ahol a bérösszeg formájában kapott pénznek körülbelül 60—64%-át kell adó formájában befizetni, ha nem folyik be a bérösszeg és idejében nem törlik azt az adót, amelyet annak reményében róttak ki, hogy a kellő bérösszeget illő időben meg fogja kapni a tulajdonos, akkor előáll az a helyzet, hogy a háztulajdonosnak fizetnie kell, minthogy pedig nincs miből, végrehajtási árverést vezetnek ellene, a bérlő pedig elment. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Ha kéri, törlik!) Ha egy kisember Örökölt, akkor oly nagy a közjegyzői díj, az illetékkirovás, hogy azt sokszor nem éri meg az ingatlan. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Nem kell elfogadni!) Tovább is van. Ha az örökös kölcsönt akarna felvenni, akár csak 100 pengőt vagy 200 pengőt, nem kap. A bankok ma i.s megmerevített helyzetben tengődnek vidéken. Azok a nagy csatornák, amelyek a pesti nagy pénzintézetekből a,z elmúlt esztendőkben odabocsátották a pénzt a vidéki kisbankokba, lassan befagytak, ma már nincsenek és ha fizetni kell, nincs miből és aki örökölt, annak voltaképpen semmije sincs a saját magántulajdonában. Es mi a mezőgazda helyzete, t. pénzügyminiszter úr? Mert van mező és van gazda, a mező felett van pacsirta, amely magasan szárnyal és az énekét zengi, de ennél nagyobb jövedelmet, t. Képviselőház és t. pénzügyminiszter úr, nem mondhat magáénak a,z a mezőgazda és voltaképpen még az a pacsirtaének sem az övé, hanem mindenkié, még az országúton robotoló és bandukoló vándoré is, akinek nincsen semmije. Sokszor nem gazdaga.bb az a gazda, akinek ott az országút mentén földje van, mint az a szerencsétlen vándor, aki végesvégtelenig robotol, bandukol és nem tudja hova ér. A tanyák hosszú során lehet végigmenni az Alföldön hetipiactól hetipiacig, tehát amikor szürke napok vannak, anélkül hogy csak pár pengő készpénzt is találjon az ember, mert nem talál. De a végrehajtót mindig megtalálja. Már nem is haragszanak a végrehajtóra; kellemetlen vendégnek nézik s legfeljebb azt mondják, hogy majd akkor szabadulunk meg tőle, ha a végrehajtó önmagát is végrehajtja, mert akkor azután nem lesz belőle semmi és senki, akkor őt is bekebelezik abba a sokszor telhetetlen államikasszába, aminek nézi az a kisgazda az adópénztárt akkor, amikor tudja, hogy fizetni akarna, megvan a fizetési készsége, de nem tud fizetni, mert nincs miből. T. Képviselőház! Ez az a sötét kép, amelyre kénytelen voltam rámutatni. Mégis nem tudok lemondani arról a reményről, hogy egykoron másképpen kell majd még ennek lennie. Verejtékhullatások között, amely verejtékcseppek