Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-23
Az országgyűlés képviselőházának 23. mat adjak arra, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozzék (olvassa): »Utasítja a Ház ai kereskedelemügyi, illetve iparügyi minisztert, hogy haladéktalanul terjesszen törvényjavaslatot a Ház elé a munkaidő', a munkaviszony szabályozása, a minimális' munkabér megállapítása és a vasárnapi munkaszünet rendezése tárgyában.« Mélyen t. Ház! Bevezető szavaimban mondottam, hogy felszólalásomnak tulajdonképpeni lényeges része az állami üzemek költségvetésével kapcsolatban az állami vais-, acél- és gépgyárak költség vetésnek ügye. Aki az állami vas-, acél- és gépgyáriak költségvetésére csak felületesen is néhány pillantást vet, az megállapíthat jiai, hogy kétségbeejtő a helyzet ennél a nagy állami üzemnél, még pedig azért, mert ez az állami üzem olyan terheléssel viszi önmagát, amely terhelés szinte lehetetlenné teszi számára, hogy hivatásának meg tudjon felelni. Lehetetlen, hogy egy üzem 19 millió pengő bevétel mellett 65 millió pengő nyugdíjterhet viseljen és 5 millió pengőt fordítson adósságai tőkéjének törlesztésére, illetve kamatainak fizetésére. Ez a 11 millió pengő olyan óriási öszszeg a^ 19 millió pengő bevétel mellett, hogy ha az állam nem nyúl a hóna alá és nem rendezi ennek az üzemnek viszonyait, képtelenség ezt az üzemet rentábilisan vezetni. Természetes, hogy ennek következményéképpen ennél az üzemnél 11 millió pengős hiány mutatkozik, és ezt a 11 millió pengőt a költségvetésben kell a kormánynak fedeznieHogyan adódott ez a súlyos teher ennél a gyárüzemnél? Ügy, hogy ez a két hatalmas üzem, a diósgyőri vasgyár és. az állami gépgyár, nemcsak a saját nyugdíjasai terhét, hanem az ország megcsonkítása révén elvesztett egyéb üzemei nyugdíjasainak .a terhét is kénytelen viselni; így növekedett ez a teher évi 6 millió pengőre. Nagy hibát követtek el az állami gyárak előző vezetői, akik a nyugdíjterhekkel mindig a folyó kiadásokat terhelték meg. Nagy hibát követtek el, hogy ennél a hatalmas vállalatnál nem teremtettek nyugdíjalapot, úgy, mint más hasonló üzemnél szokásos. Nyugdíjintézetet kellett volna felállítani és akkor ez a nyugdíjintézet ma már talán abban a helyzetben lehetne, hogy maga teljesíthetné kötelezettségeit a nyugdíjasaival szemben. Ami azonban elmúlt, azt jóvátenni nem lehet, ám feltétlenül módot kell találni arra, hogy ez az állami üzem ettől a terhétől megszabadulhasson. Mi lehetne ennek a módja? Egyetlen módja szerintem az volna, ha az államhatalom büdzséjében nemcsak fedezetet nyújtana ezekre a terhekre, hanem egyszersmindenkorra megszabadítaná ettől ta nyugdíjtehertől az állami gépgyárat. Nagyon sajnálom, hogy a miniszter úr elmegy, — megjegyzem, nem akartam határozati javaslatokkal operálni — (Fábián J>ela: Redivius! Visszajön!) s hogy így nincs alkalmam a miniszter úr figyelmét erre a kérdésre ráterelni, de hiszen majd módját találja annak, hogy megtudta, amit elmondottam. Kívánságom az volna, hogy az állami vas-, acél- és gépgyárak nyugdíjterheitől mentesítsük ezt az üzemet, ezt vegye át az állam, vegye át akárhogyan, találjon módot és fedezetet arra, hogy ez a később állandóan csökkenő teher ne a gyárüzemet terhelje, s ettől kezdve viszont létesítsen a gyár saját tisztviselői és alkalmazottai részére nyugdíjalapot. A munkások éppen úgy, mint a tisztviselők, szívesen vállalják a nyugdíjjárulék terheit abban a reményben és biztos tudatülése 1935 május 29-én, szerdán. 143 ban, hogy e terhek ellenértékét meg fonják kapni, nem kegyképpen, nem nyugbérképpen, hanem törvényesen biztosított járandóságképpen, nyugdíjképpen. Éppen ezért első kívánságom alapján, amelyet az állami vas- és gépgyárakkal kapcsolatban előterjesztek, azt kérném a miniszter úrtól, tegye megfontolás tárgyává ezirányú előterjesztésemet. Hibáztatom, hogy ez a gyárüzem kicsit nagyfejű; lehetne a vízfejhez is hasonlítani, mert túl van adminisztrálva. (Űyy van! balfelől.) S iiagy biíbája ennek a gyárnak, ihogy — noha kimondották, hogy kereskedelmi vállalat — a valóságban ez éppen olyan hivatal, mint a kereskedelmi minisztérium, vagy egyéb más hivatala az államnak. Pedig a gyárüzemnek nem szabad hivatallá minősülnie, és nem elég csak kimondani, hogy ez kereskedelmi vállalat, hanem de facto a kereskedelmi szellemet is be kell vinni abba a vállalatba és lehetővé kell tenni, hogy ott a hivatalnokok ne hivatalnokokká, hanem üzemtisztviselőkké váljanak. Az üzemeknek a költségvetés kimutatása szerint 433 tisztviselőjük van. Sajnálom, nem tudom összehasonlítani, hogy ez a tisztviselői létszám hogyan aránylik a munkáslétszámhoz, mert a költségvetés a munkáslétszámot rendszerint elhallgatja, mintegy titokba burkolja, hogy erről ne igen vehessünk tudomást, pedig fontos volna tudni már csak azért is, mert akkor tudnánk igazán megállapítani, hogy hány munkás esik egy tisztviselőre, illetve hogy ez a 433 tisztviselő hogyan oszlik meg. De még egy nagy hibát látok ott ennél a gyárüzemtnél; nem tudom ugyanis, hogy a munkáslétszámban hány tisztviselő van mint munkás nyilvántartva. A költségvetés az indokolásba^ megemlíti, hogy a közelmúltban néhány tisztviselőt, akik eddig is a gyárnak alkalmazottai voltak, átminősítettek tisztviselővé, de ez nem jelent tehertöb bietet azért, mert ezek eddig munkásstátusban voltak mint órabéresek. Erről tudtam jól, hogy ilyen van, de azt tartom, a költségvetés nyíltsága szempontjából kellene végre tudni, hogy ebben az üzemköltségben, amelyben el van számolva a munkabér, ezenkívül még hány tisztviselőnek a nyugdíja van elszámolva. Sajnálattal állapítom meg azt, amivel oly gyakran találkozunk, hogy a létszámszaporításnái főképpen a magas fizetési osztályok létszámát szaporítják. Már pedig a mai »helyet az ifjúságnak« jelszónál nem a magasabb fizetési osztályokban kellene a létszámot szaporítani, (Helyeslés a középen.) hanem lehetőséget kellene adni ifjú, iskolát végzett, diplomás embereknek arra, hogy mint gyakornokok kaphassanak állást, hogy idővel azután hasznos tagjai tudjanak lenni társadalmi életünknek. Itt nem nyilvánul meg ez a szellem, mert hiszen az indokolás meg is említi, hogy húsz tisztviselővel szaporították a létszámot és ebből tíz a magas fizetési osztályba és másik tíz az alacsony fizetési osztályba került. Mélyen t. Ház! Ezek az okok, amelyeket voltam bátor említeni, tehát egyrészt az erős bürokrácia, amely ebben a gyárban érvényesül, másrészt pedig ezek a nagy terhek, amelyeket ezek a gyárak visznek, továbbá az igazi kereskedelmi szellem hiánya nem is teszik lehetővé, hogy a gyár befelé megfelelő szociálpolitikái folytasson, nem teszi ennek a gyárnak lehetővé, hogy mint állami üzem szociálpolitikai téren, a munkásokkal való bánásmód és elbánás terén jó példával tudjon elöljárni. Elismerem, hogy a kormányok e téren annyit megtettek mindig, hogy a nagy munkanélküliségnek a gyárüzem21*