Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-23

Az országgyűlés képviselőházának 2 héz helyzetbe kerül. Ennek a poltikának következménye az, hogy ma a sertést nem ott hizlalják, ahol a tengeri terem és ahol a sertést tenyésztik. (Ügy van! jobb felől.) Ezen segíteni kell és nem hangoztatok túlzott követelést, ha kérem a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy méltóztassék az 1931. évben fennállott vasúti állatdíjszabást visszaállítani, amely a maival szemben 50% kedvezményt jelent. Ez nemcsak üzleti kérdés, hanem pénzügyi kérdés is, mert hiszen százan és ezren vannak olyanok, akik disznót hizlalnak és két disznó hizlalásából, ha az sikerül nekik, egy egész tél munkáját és elfoglaltságát megtalálják, holott ma mindez elesik és nagyipari centrumokban hizlalják a disznót. A tiszántúliak legfeljebb a sovány sertéseket tudják eladni, mert hiszen tarifáiig szempontból és egyéb szempontból sem tudnak konkurrálni a nagybankokkal, amelyek olcsó tőkével rendelkeznek, illetőleg azok telepeivel. Nem kell kontingentálni, rendszabályozni az ipari telepeket, hanem le kell szállítani a vasúti tarifát és akkor önmagától meg fog oldódni a kérdés. (Gr. Festetics Domonkos: A karteleket ki kell kapcsolni.) Ugyancsak ezzel kapcsolatban azt kérem, hogy méltóztassék éppen a Tiszántúl nehéz helyzete végett ott egy különleges exporttarifát megállapítani, úgyhogy bizonyos számú kilométeren túl lényegesen kedvezményesebb és olcsóbb tarifával mehessen ki az áru az export-országokba. (Eckhardt Tibor: Ez fontos kívánság különösen a búzánál!) Tudvalevő, hogy mi, sajnos, nem tudunk sem Csehország felé, sem Lengyelország felé exportálni, nem is gravitálnak bizonyos cikkek ebbe az irányba. Mi csakis Nyugatra tudunk szállítani és az egyenlő teherviselés alapján azt hiszem, jogos ez a kérésem. Ennek megoldása — lehet mondani — az egész Tiszántúlnak létkérdése. Vasúti tarifareformok útján lehet ezeket a kérdéseket megoldani. En mint első és nagyfontosságú kérdést ajánlom ezt a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmébe, aki járt a Tiszántúlon, ismeri ezeket a kérdéseket és elég modern gondolkozású ahhoz, hogy az egyenlő teherviselés elve alapján itt bizonyos kedvezményeket és változtatásokat csináljon. Ugyancsak a vasúti szállítással és a modernizálással kapcsolatban vagyok bátor egy gondolatot felvetni, — talán nem méltóztattak még ezzel foglalkozni — a légvonalkilométerek gondolatát. Ez is egy olyan elgondolás, amelylyel a vasutat racionalizálni és a vasúti forgalmat emelni lehet. Ha behoznánk a légvonalkilométer rendszerét, akkor az én elgondolásom szerint — mivel az ország nem rendelkezik megfelelő szállítási eszközökkel és megfelelő számú híddal — sok olyan vasúti fuvar lenne, amit most szekéren szállítanak. A posta már régen behozta a telefonbeszélgetésekkel kapcsolatban a lég vonalkilométer rendszerét. Ennek az analógiájára gondolok a vasútnál; légkilométerekkel a vasúti forgalmat növelni lehetne és bizonyos racionalizálásokat is keresztül lehetne vinni. Méltóztassanak megengedni, hogy még röviden az útkérdésről is szóljak. Bevallom őszintén, hogy ezt a kérdést is a Tiszántúl szempontjából nézem. Azt látom, hogy az ilyenirányú befektetéseknek és a modern útépítéseknek javarésze a Dunántúlra esik. Most is a grác—(balatoni utat és a Ibalatonkörnyéki utakat favorizálják (GyÖmörey Sándor: Hát a szegedi?) és a Tiszántúlra alig esik valami. '. ülése 1935 május 29-én, szerdán. 127 Azt a tiszteletteljes kérést intézem a kereskedelemügyi miniszter úrhoz, hogy méltóztassék a költségvetésben — bár ez a költségvetés a múlttal szemben kétségkívül javulást mutat, mert hiszen másfélmillió pengővel ' fel van emelve — gondoskodni a Tiszántúl számára is megfelelő fedezetről, méltóztassék az én gondolatmenetemet elfogadni. Addig, amíg az állam nem teljesíti azt a feladatát, amiért a polgárok az adót fizetik, — vagyis, hogy az utakat fenntartsák — adig ne méltóztassanak semmiféle új építkezést, semmiféle modernizálást csinálni, hanem a kereskedelmi kormánynak elsőrangú kötelességének kell előbb megfelelnie, vagyis az utakat fenn kell tartania és megfelelő karba kell hoznia. Sajnos, a pénzügyminiszter úr is beismerte, hogy ebben a tekintetben nagy spórolás volt. Nagyon rossz spórolás volt azonban ez abban a tekintetben, hogy 3—4 esztendeig nem szállítottak ki kőanyagot és ennek folytán az utak leromlottak, sőt sok helyen tönkrementek és most sokkal több költségbe kerül ezeknek az utaknak fenntartása és karbantartása. Itt csupán annyit vagyok bátor megjegyezni, — amint már több beszédemben is mondottam — hogy tessék a kis kockakövet favorizálni, nemcsak azért, mert a kis kockakő az országban munkáskezek által előállítható és nemcsak azért, mert a kis kockakő jó, hanem azért is, mert a kis kockakő révén lehetséges a legtöbb kézimunkaerőt foglalkoztatni úgy a bányákban, mint az utak építésénél és így a munkanélküliségen is enyhíteni .tudunk. Elhiszem azt. hogy az autózás szempontjából a cementút kitűnő, én magam is örülölj, ha autómmal egy ilyen cementútra kerülök, azonban magasabb szempontokból kell nézni a dolgot, azt kell nézni, hogy az országban a fuvarozók zöme lófogatokkal, tehénfogatokkal és ökörfogatokkal rendelkezik, és hogy az ország éghajlatának is sokkal jobban megfelel a kis kockakő, mert hiszen a cementút egy eső után. egy olvadás, vagy hirtelen fagy után sokszor járhatatlan lesz. Nem tudom, hogy e tekintetben — bár igaz, hogy ezek a kis kockakőutak valamivel drágábbak — miért favorizáljuk mégis a mi szélsőséges klímájú országunkban a betónutak építését. Méltóztassanak megengedni, hogy még egy kérdésről szóljak, amelyről a választások alatt olyan sokat hallottunk, a kartelkérdésről. Először is kétségtelen, hogy a karteleket kategorizálni kell. Megítélésem szerint lehetségesek ideális kartelek, ilyet azonban a természetben még nem láttam. (Derültség.) Beszélni akarok ezért azokról a kartelekről, amelyek itt az országban vannak és amelyeknek egyedüli céljuk az. hogy bizonyos társulás révén az árakat diktálni tudják. (Esztergályos János: A gyufakartel!) A választásokon mindenki elmondotta a maga kartefldi kei óját, elmondotta minden oldalon mindenki, s mindenkinek helyeseltek és tapsoltak. De nem beszéltek olyan tárgyilagossággal, mint ahogy én ehhez a kérdéshez szólani kívánok. (Esztergályos János: Most indul neki a falu népének kizsarolására!) Megmondották az orvosszereket is: le kell szállítani a vámokat és akkor Eldorádó lesz az országban, amire zúgott a taüs, akár én mondottam ezt, akár más. Mindenesetre olyan hallgatóság előtt mondották, amely helyeselt és azt hitte, hogy tényleg azon múlik a dolog, hogy a vámokat nem akarjuk leszállítani. De ez csak egyik oka annak, hogy a kar19*