Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-22

96 Az országgyűlés képviselőházának í megoldása körül folyó diplomáciai munkában, abban segédkezet akarunk nyújtani, adunk ideát, eszmét, egyrészt a dunai népek, másrészt egész Európa érdekében. Í£z természetesen a diplomáciai tárgyalások anyaga, nem is kívánhatom azt, hogy ezeket felfedjék és nem is akarok ebiben kételkedni. Kételkedésem, jobban mondva aggodalmam csak ott kezdődnék, ha azt kellene hinnem egy magyar kormányról, hogy olyan utakon, olyan módokon keresi ezt a kibontakozást, amelyek az én felfogásom szerint célhoz nem vezetnek és amelyek a magyar érdeket, a magyar gondolatot a probléma megoldásánál nem fogják azzal a súllyal érvényesíteni, amellyel én szeretném. T. Ház! Az bizonyos, Ihogy a dunai probléma megoldása nem egyéb a nagyhatalmak szemében, mint a szétszórt osztrák-magyar monarchiának helyébe valami új, szilárdabb alakulat megteremtése és> pedig abból a célból; amiért a nagyhatalmak már a Habsburgmonarchia fennállását is szívesen látták, — söt az volt az uralkodó felfogás, amint éppen egy előttem felszólalt szónok mondotta, hogy ha a monarchia nem lett volna meg, hát meg kellett volna teremteni — hogy t. i. a monarchia a Duna-völgyében való germán vagy szláv beözönlésnek gátjául szolgáljon. Ez lett volna és ez is volt sok századon keresztül még a magyar imperiumnak és a nagy magyar politikának feladata is, amikor nagyhatalom voltunk, és ez a politika szállt át örökségként a monarchiára, amely azonban ezt a politikát nem teljesítette mindig, ugyanazzal az animusszal és elgondolással, amint azt a magyar impérium alatt a magyar királyok elgondolták. Tény azonban az, hogy ennek a szétvert — és pedig amint most bevallják, indokolatlanul szétvert — monarchiának helyébe egy erősebb szervezetet akarnak alkotni. Már most kérdezem, hogy ebben az elgondolásban, Európának ebben a hangulatában mi a mi helyzetünk? A mi helyzetünk és egyben a mi irányvonalunk ebben a helyzetben az, amit a miniszterelnök úr újból megismételt, — nem ma, de a múltkor gr. Sigray Antal t. képviselőtársam beszédének egy részét helyeselve — hogy t. i. a mi legfőbb programmunk ebben a kérdésiben a római egyezményben lefektetett elv, amely egyezmény nyitva hagyta az utat és elzárkózás helyett inkább ki akarta tárni a kapukat is, hogy a Duna-völgy éhez tartozó államok, ha jóhiszeműen akarják a békességet és a népek állandó boldogulását, akkor ehhez az egyezményhez osatlakoizihassanak. Ez tehát a fundamentum, amelyen a mi külpolitikánk helyesen áll és amelyből kiindulva, tovább akar menni. Az, bogy a római egyezményt követte az olaszfrancia egyezmény, ennek az első, hogy úgy mondjam, lökést adó oka talán mégis az ausztriai események voltak; amikor ott Dollfuss tragikus halála után még jobban felnyílt a szakadék, akkor azt láttuk, hogy Ausztria függetlenségének megvédése most már egy szélesebb problémává lesz, amelynek keretében nemcsak Ausztria függetlenségét akarják megszervezni és biztosítani, hanem általában meg akarják szervezni nagyobb keretben a Duna-völgyét is, ami kétségtelenül a legjobb biztosíték lesz Ausztria függetlensége számára is. Hogy ezt a be nem avatkozási elv eléggé biztosítja-e, vagy pedig forszírozni fogják-e a kölcsönös segélynyújtást, arra nem térek ki, mert tudom, hogy a kormány álláspontja ie tekintetben is olyan, 2. ülése 1935 május 28-án, kedden. hogy azt, úgy gondolom mindenki megnyugvással fogadhatja. De ha itt is van előttünk, ilyen formában és ránk kedvezően — mert a mi jelentőségünket nagyon mutatja — ez a probléma, még sem lehet tagadni, hogy vannak kedvezőtlen jelenségek is. Kétségkívül kedvezőtlen jelenségnek számít ennek a problémának megoldásánál az, hogy létrejött a francia-orosz szövetség és utána nyomban létrejött a cseh-orosz egyezmény. Hiszen mindig hallottuk azt, hogy Benes, illetőleg a kisantant addig nem is akar leülni a dunai kérdés megoldásának asztalához, amíg az orosz-francia, illetőleg a csehorosz egyezményt meg nem kötik. Ezeknek az egyezményeknek megkötésével a kérdésnek az a része, amely Magyarországra nézve a pánszlávizmus veszedelmét jelentette, kétségkívül lényegesen meghatványozódott, a körülbelül két évtizede ájulásban lévő pánszláv politika ismét feléledt és Oroszország — mint éppen az előbb mondotta Fábián Béla képviselő úr — Európába szinte betelepedett. A pángermán veszedelem, amely ellen való védekezés a nagyhatalmaknak — Angliának, Franciaországnak, sőt mint látjuk, Olaszországnak is — bizonyos tekintetben a célja. Ezt a veszedelmet Makray Lajos képviselőtársam nagyon érdekes, értékes és igen ^ nagy szónoki művészettel előadott beszédében kifejtette. A német birodalmi eszme fenyegetett már Szent István korában, amikor meg a Habsburgok nem voltaik uralmon, fenyegetett akkor, amikor a Habsburgok azt hihették még. hogy megszerezhetik a hegemóniát a német országokban és ők terjeszthetik tovább keletre a németséget. A két malomkő között való helyzetünk tehát még súlyosabb, mint volt. De én látok itt még másvalamit is, mondjuk ennek a két malomkő között való létnek egy másik oldalát. Teljes mértékben ellene vagyok azonban annak, hogy mi németellenes politikát csináljunk, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Helyes!) A németségnek és a magyarságnak sorsa Közép-Európában — legyünk akár ellenségek, akár barátok — mégis csak sok tekintetben össze van forrva. En csak azt nem szeretném, ha a német politikával való barátságunk odáig menne, hogy esetleg Olaszországgal való viszonyunkat gyengítené. De nem ez az, amit mondani akarok. Ezt csak azért bocsátottam előre, hogy rámutassak arra: mikor én német veszedelemről beszélek, nem kívánok németellenes politikát folytatni. Mi az a két malomkő, amely között mi vagyunk? Az egyik malomkő az, (hogy mégis csak létrejölhet Dunavölgyébe is becsaphat eg;

r nagy német áramlat és az új alapokon megszervezett német birodalom, amelyben ideig-óráig talán még a fegyverbarátság alatt a magyarság sorsa nem lesz prekárius és nem lesz kétségbeejtő, végelemzésben a magyar nemzet céljait meghiúsíthatja és létét veszélynek teheti ki. Ez az egyik malomkő, de éppen olyan malomkő volna, ha mi ebben a félelemben túlmennénk a határon és olyan politikát támogatnánk, vagy segítenénk, amely Németország bekerítését jelentené. Nekünk meg kell találnunk azt a középutat, amelyen megtartva azokat az alapokat, amelyeket a római egyezmény lerakott és amelyeket egyáltalában az olaszbarátság jelent, mi nem kerülünk véde-