Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-22

Az országgyűlés képviselőházának 2 niumokra való kiterjesztését. De szerény véleményem szerint nemcsak Angliával, hanem mindazokkal az államokkal szemben is, amelyekkel politikai szembenállással sem lehet a vizűm fenntartását indokolni, — tehát az öszszes neutrális államokkal: Norvégiával, Svédországgal, Dániával, Hollandiával, sőt tovább megyek, a velünk ma politikailag megbékült Belgiummal szemben is — legfőbb ideje volna a vizűm eltörlésének, mert ez a rendszer állandóan útját fogja állani annak, hogy a magyar gazdasági erők az idegenforgalomban teljesítőképességükhöz képest érvényesüljenek. Ezzel az üggyel kapcsolatban azonban legyen szabad a külügyminiszter úr figyelmét egyik másik, igen jelentős kérdésre is felhívnom. Már az előadó úr is szóvátette, hogy 600.000 magyar él Amerikában s az ezekkel való gazdasági és kulturális kapcsolat fenntartása — azt hiszem, ezt nem kell bővebben fejtegetnem — elsőrendű magyar érdek. Ezeknek a magyaroknak igen jelentős része, annak ellenére, hogy évek óta kint él az Egyesült Államokban, nem honosíttatta magát és nemcsak alkalomszerűen, hanem az amerikai gazdasági eseményekkel kapcsolatban véglegesen is szívesen visszatérne Magyarországra. Ezeknek a magyaroknak részéről állandó a panasz, hogy a részükre kiállítandó útlevél díja olyan magas, hogy azt megfizetni nem tudják s hogy ez egyenesen visszariasztja őket attól, hogy az óhazát felkeressék, ami — nagyon hangsúlyozom — ebben a pillanatban nemcsak érzelmi szempontból bír jelentőséggel, hanem aminek messzemenő gazdasági jelentősége is van, mert ezek a visszavándorló magyarok még a gazdasági leromlás ellenére is letelepülésükkel igen értékes új telepeseket jelentenének Magyarországon. Mégis azt látjuk, hogy a magyar útlevél kiállításáért annak a magyar alattvalónak megmaradt amerikai magyar honpolgárnak 51 dollár 75 centet kell fizetnie. 51 dollár 75 centet akkor, amikor az osztrák Burgenlandba került magyar csak 5 dollár 75 centet fizet, a cseh-szlovák impérium alá került csak 4 dollár 20 centet és még a jugoszláv impérium alá jutott is csak 19 dollár 15 centet. Olyan horribilis eltérés ez, amely egyenesen idegenkedést kelt a magyarság körében. Az előttem fekvő levél szerint egy ezzel a kérdéssel foglalkozó magyar bankár írja, hogy igen sok esetben előáll az a helyzet, hogy magyarok nem jönnek haza a magas útlevéldíjak miatt. Igen sok esetben — hiszen az ottani magyarok között megvan az a kohézió, hogy nagy családok együtt laknak — négy-öt útlevelet kellene váltaniok, ez a 200—250 dollár útlevéldíj azonban visszariasztja őket a hazajöveteltől. Ugyanakkor azonban Burgenlandba és Csehszlovákiába 5 dollár 75 centért, illtőleg 4 dollár 20 centért hazajöhet a kivándorolt magyar. De nem kevésbé kedvezőtlen a helyzet a már amerikai honpolgárságot szerzett magyarok szempontjából sem. Míg a honosított jugoszláv polgár csak 2 dollár 80 centet, a cseh pedig egyáltalában semmi vízumdíjat nem fizet és az osztrák is csak 2 dollárt, a honosított magyarnak 18 dollár 98 centet, tehát kereken 19 dollárt kell fizetnie a vizűmért. Ezt a helyzetet semmiképpen sem lehet képviselni, mert hiszen ezáltal azt az egészséges folyamatot, amelyet az Amerikában maguknak csekély vagy sokszor nagyobb tőkét szerzett ki'. ülése 1935 május 28-án, kedden. 91 vándorloittaknak visszatelepülése jelentene, számunkra nem érvényesíthetjük és egy semmiképpen sem indokolható tétellel útját álljuk. Mert a költségvetésnek az a ibevételi tétele, amely konzulátusi díjakból 1,800-000 pengőt preliininál, a legdrágább bevétel. Gondoljunk csak arra, hogy 1932/33-ban 2'5 milliót tudtunk még ténylegesen bevenni ezen a címen, ma pedig már elő sem tudunk irányozni 1*8 milliónál többet. A magyar külpolitikának ez a gazdasági érdekeket negligáló magatartása késztet engem annak az álláspontnak elfoglalására, hogy a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Gróf Sigray Antal! Elnök: Gróf Sigray Antal képviselő urat illeti a szó. Gr. Sigray Antal: T. Ház! Midőn ma reggel bejöttem, ezt azzal a szándékkal tettem, hogy töröltetem nevemet a felszólalók sorából, most azonban örülök, hogy ezt nem tettem és hogy néhány percig igénybe vehetem a Ház figyelmét. örülök, hogy végighallgathattam Magyar Pált., képviselőtársamnak és barátomnak fejtegetéseit, amelyek igazán sok és nagy figyelmet érdemelnek. Ezek közül — amint azt tapasztalatból tudom — nagyon megszívlelendő volna a vízumkényszer eltörlése, illetőleg az utazási és idegenforgalomnak a megkönnyítése, amely kérdésről én egy ankéten, amelyet Bud János tavaly hívott össze, ugyanebben a szellemben nyilatkoztam. Most látom, hogy felszólalásom akkor, mint sokszor másszor, eredménytelen volt. Ami miatt azonban fel kell most szólalnom, az az, hogy Buchinger Manó t. képviselőtársam minap elmondott beszédemmel foglalkozva, a Habsburg-kérdésről, illetőleg a restaurációról történelmi perspektívát adott elő és az angol királyi háznak, az uralkodóháznak a néphez és a parlamenthez való viszonyáról is beszélt. Az idő rövidsége nem engedi, hogy visszamenjek egészen Cromwellig és a commonwealth-ig, a parlament és az uralkodóház közötti harcokig és hogy ebből vezessem le az angol uralkodócsalád jelenlegi speciális helyzetét, valamint nem engedi azt sem, hogy a Habsburg-ház uralmának plusz- és minusztételeivel foglalkozzam, amit — mint vala-, mennyien hallottunk — Makray Lajos igen t. képviselőtársam a minap olyan gyönyörűen kifejtett, hogy azokat mindenki megértette. En most nem foglalkozom a múlttal, én csak ja jelennel és a jövővel foglalkozom. Ha elfelejti az én t. képviselőtársam, hogy a kiegyezés után volt Magyarországon az ipari fellendülésnek az a korszaka, amelyben az ipari munkásság ebben az országban — hogy úgy mondjam — egyáltalán megszületett és megerősödött, ha erről nem akarunk is beszélni, méltóztassék megengedni, hogy utaljak arra a programmra, amelyet én adtam és amelyről, annak ellenére, hogy ő világnézeti alapon természetesen köztársasági, igazán nem mondhatja t. képviselőtársam, hogy e, legitimisták programmja nem felelne meg a szociális kérdések és a modern kor követelményeinek. En innen követeltem és pedig mint minimális programmot, a szabadságjogok megadását és azonnali programm keresztül vitele gyanánt a munkás- és családvédelmet, valamint a munkáskérdés és a mun-