Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-22
Az országgyűlés képviselőházának 2í fejtett. Hogy azonban az ő fejtegetéseivel ezen túlmenően érdemben nem foglalkozom, teszem ezt azért, mert valahogy átérzem azt, 'hogy a külpolitikai kérdéseknek a plénumban való tárgyalása eleve bizonyosfokú feszélyezettségét jelent annak számára, aki azzal a felelősséggel szólal fel, hogy az ügyekben, mint használó tényező érvényesüljön és ne ártson az ügyeknek. Meg vagyok győződve arról, hogy azok a szempontok, amelyeket Fábián igen t. képviselőtársam itt az orosz perspektívával kapcsolatban előadott, igen messzemenő megfontolást, igen messzemenő figyelembevételt igényelnek, sajnos azonban, nem ami feladatunk, hogy innen, erről az oldalról teljes határozottsággal, vitát nem tűrő meggyőződéssel foglaljunk ebben a kérdésben állást, akik, ha még olyan nagy figyelemmel kisérjük is a történéseket, mint ahogy ő ezt az orosz eseményekkel teszi, sohasem lehetünk olyan jól beavatottak, hogy a beavatottság jogán egy végleges álláspont kiformálására erezhessük magunkat jogosítottaknak. De miként Fábián igen t. barátom felszólalásával kapcsolatban erre az álláspontra helyezkedem, felszólalásom további menetében is állandóan előttem van az a tény, hogy bár nincs a politikai életnek még egy olyan területe, ahol az események t annyira kergetnék egymást, mint a külpolitikában, az események helyes súlyát mi innen nem mérlegelhetjük és az a mindannyiunkat átfogó szempont, hogy akár a jobboldalról, akár a baloldalról hangozzanak el külpolitikai kérdésekben felszólalások, egyformán az egyetemes magyar érdekeknek akarunk szolgálatot tenni, arra késztet engem, hogy valahogyan kikapcsolódjam a napi események bírálatából és ehelyett inkább azzal a kérdéssel foglalkozzam, hogy a magyar külpolitikának az utóbbi években kifejtett tevékenysége mennyire kapcsolódik bele a magyar gyakorlati életbe, mennyire teljesíti azt a feladatát, amelyet a magyar élet egy jól irányított, jól működő külpolitikától joggal elvárhat. Mert jó külpolitika alatt — különösen magyar szempontból érezzük ezt fokozottan — valójában azt a politikát kell értenünk, amely a külföldön szereplő és működő képviselői útján gondoskodik arról, hogy a nemzet erkölcsi és kulturális értékei a népek részéről elismertessenek egészen a tekintély színvonaláig és hogy a nemzetek társaságában méltó helyet elfoglaló nemzet számára a béke harmóniáján dolgozzanak, hogy a kialakuló békés atmoszférában minél tökéletesebben érvényesülhessen az egyes országok közötti gazdasági kapcsolat a külkereskedelem formájában, ami úgy számunkra, mint valamennyi európai ország számára a nemzeti jövedelem emelésének legfontosabb, legelengedhetetlenebb feltétele. Ha ennek a definíciónak a szemszögéből nézem a magyar külpolitika működését, akkor mint ellenzéki sem zárkózhatom el annak megállapításától, hogy kevés országa van Európának, amelynek számára olyan nehéz jó külpolitikát csinálni, mint Csonka-Magyarország számára. Hiszen erkölcsi és kulturális értékeink elismertetésének fontos feladata visszhangot csak azoknak a nemezteknek a sorában talált, amelyek egyébként is szimpátiával viseltetnek irántunk, de éppen azok a nemzetek, amelyek ennek a kérdésnek az eldöntésénél velünk versenyt futnak — hogy úgy mondjam — és döntő szerepet játszanak, a propaganda és ülése 1935 május 28-án, kedden. 89 a külügyi képviselet működése útján a mieinknél sokkal hatalmasabb eszközöket és sokkal eredményesebb lehetőségeket alkalmaznak, hogy külképviseleteinknek ezen a téren mutatkozó eredményeit ellensúlyozzák. Ami pedig a gazdasági kapcsolatok kialakítására vonatkozó törekvést illeti, állandóan éreznünk kell azt a szomorú tényt, hogy azok a nemaetek, amelyek igazuk felismerésével, szimpátiájuk megnyilvánulásával a gazdasági téren is hajlandók velünk együtt menni, földrajzi fekvésüknél és gazdasági struktúrájuknál fogva nem jelenthetik azt a kapcsolatot, amely gazdasági életünk szempontjából kívánatos volna; viszont azok az országok, amelyek földrajzi fekvésüknél és országunkat gazdaságilag kiegészítő gazdasági szerkezetüknél fogva szóró s abb gazdasági együtthaladásra volnának alkalmasak, éppen a politikai szembenállásnál fogva állanak útjában annak, hogy egy, egész Európa gazdasági regenerálódása szempontjából kívánatos szorosabb gazdasági kooperáció velük létrejöjjön. Ilyen perspektívák mellett sajnos, a helyzet legfelsőbb magaslatán álló külpolitika sem tudott volna az elmúlt időszakban számunkra nagy eredményeket hozni, mert hiszen a magyar részről jövő gazdasági kezdeményezések sajnos, az utódállamokban nem találtak arra a visszhangra, amelyre találniok kellett volna, viszont a bennünket környező államok nem tartották szükségesnek akár csak gazdasági vonatkozásban is olyan pro pozíciót tenni, amelyet Magyarország komoly konszideráció tárgyává tehetett volna egy szorosabb' gazdasági együttműködés szempontjából. Nem lehet vitatkozni annak a tételnek helytálló voltáról, hogy Magyarország földrajzi elhelyezkedésénél és termelő életének természeténél fogva hivatott volna arra, hogy egyfelől a Nyugat és Kelet között a közvetítő szerepét töltse Ibe a külkereskedelem szempontjából is, másrészt pedig Nyugat és Észak felé mezőgazdasági cikkeinek teremtsen piacot. Délre és Kelet felé pedig ipari cikkeinek biztosítson fogyasztóközönséget- Ennek ellenére bekövetkezett az a helyzet, hogy a politikai kérdések tisztázatlansága ennek a gazdasági törvénynek érvényesülését lehetetlenné tette nemcsak a mi kárunkra, hanem valamennyi szomszéd állam kárára is, mert a gazdasági következmény könyörtelenül érvényesült nemcsak nálunk, hanem szomszédainknál is, A kontinentális országok külkereskedelmük lebonyolításában elsősorban egymásra vannak utalva és ha az egymással szomszéd országok nem teljesítik a gazdasági törvény előírásait, ennek következményei alól nem függetleníthetik magukat. Nem lehet elhallgatni, hogy ennek a gazdasági irányzatnak érvényesülése mély nyomokat hagyott a magyar termelőéleten és a magyar külkereskedelem alakulása, sajnos, szoros párhuzamban halad azzal a dekadenciával, azzal a válságelmélyülési folyamattal, amely termelőágainkban, elsősorban mezőgazdaságunkban mutatkozik. Hiszen míg 1930-ban a magyar kivitelnek 1681%-a irányult Csehország felé, addig 1934-ben már csak 4 96%-ot tesz ki a magyar kivitel CsehszloA r ákiába. Ezt a tételt, amely elsősorban mezőgazdaságunk szempontjából igényel messzemenő figyelmet, semmi sem ellensúlyozza. Mert hiába hivatkozunk mi a politikában a baráti érzelmekre, hiába várunk a politikai barátkozásoktól messzemenő 13*
