Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.
Ülésnapok - 1935-20
Az országgyűlés képviselőházának 20. egyoldalúan elhatározni és különösen nem lehet egyszerűen egy határozati javaslat előterjesztésével fixirozni, hanem az összes pénzügyi és gazdasági körülményeknek úgy belföldön, mint az irányadó külföldön való legéberebb figyelembevételére, alapos, gondos ismeretére van szükség. És kell hozzá még valami: a gyakorlati megérzés. A kormány ebben a vonatkozásban csak azért lehet felelős, hogy a kellő gondosságot el ne mulassza és kijelenthetem a kormány részéről, hogy ebben nincs és nem lesz hiány. (Helyeslés.) Engedjék meg, hogy ezután azoknak a súamelyek a bankokkal szemben hangzottak el, lyos kritikáknak némelyikével foglalkozzam, (Halljuk! Halljuk!) Olyan kijelentések voltak ezek között, amelyek csakis a viszonyok nem teljes ismeretéből fakadhattak. Azt mondották ugyanis, — és határozati-javaslat is van ilyen —• hogy az állam lépjen be a bankokba részvényesként . (Friedrich István: Isten őrizz!) és ezen az áron gyakoroljon fokozott ellenőrzést, ha már olyan nagy áldozatokat hozott, aminő áldozatokat külföldön nem hoznak, továbbá erőszakolja ki a fúziókat, mert hiszen ezen a téren semmisem történt. Előrebocsátom, (Halljuk! Halljuk!) hogy teljesen egyetértek azzal az óhajjal, hogy legyen ellenőrzés, legyen költség, — rezsikimélés, és legyenek fúziók. De ha tárgyilagos akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy nem Magyarország hozott nagy áldozatokat a bankok fenntartására, (Friedrich István: Minden kincstári váltót ők számítolnak le! — Elnök csenget.) hanem a külföldi államok. Rátérek erre a közbeszólásra is. Nem akarom számadatokkal tölteni az időt, de mégis rámutatok arra, hogy az osztrák bankok szanálásához az állam és a jegybank 1100 millió schillingnél nagyobb összeggel járult hozzá. A cseh-szlovák bankok szanálása alkalmával, — hogy röviden szóljak — 2075 millió cseh koronát fordítottak erre a célra, amiből 800 millió esik arra, amiről az állam lemondott, mint bankbetétről, kezességet vállalt 525 millió cseh korona erejéig és átengedte az 1924 óta fennálló szanálási alapot 750 millió cseh korona névértékű kötvény erejéig. A német birodalom részvényátvétel útján 362 millió márkát, egyéb úton 462 millió márkát adott és ezt megelőzően kötelezettséget vállalt az állam a Danát-bank obiigóiért. (Mozgás a baloldalon.) Az Egyesült Államokban — rendkívül tanulságosak ezek az adatok — a Refico az 1934. év végéig a bankok részére 2666 millió dollárt folyósított, ebből 919-7 milliót részvények átvételével, a többit kölcsönadással. Svájcban az állam a Schweizerische Volksbank alaptőkéjéből 100 millió svájci frank névértékű részvényt vett át és a Schweizerische Discontbank részére 116 millió svájci frankot folyósíított az Eidgenössische Darlehenskasse útján. Franciaországban az állam a Banque Nationale de Credit szanálásával kapcsolatban 2 milliárd frankot folyósított. Tárgyilagosan ezek után nem lehet azt mondani, hogy nálunk történtek nagy áldozatok és külföldön nem. Fordítva áll a helyzet. Ne méltóztassék azt se figyelmen kívül hagyni, hogy nálunk az állam tekintélyes összeggel tartozik a bankoknak. (Friedrich István: Ez a lényeg. — Farkasfalvi Farkas Géza: Minden bajnak az az eredendő oka!) Nem az eredendő oka, mert az ellenőrzés tekintetében is más a helyzet, mint általában hiszik, (Rupert Rezső; ülése 1935 május 25-én, szombaton. 505 A bankok nem teljesíthetik kötelezettségüket, mert az állam elviszi tőlük a pénzt! Azért beteg a forgalom. — Elnök csenget.) Egyszerre két homlokegyenest ellenkező dolgot cselekedni nem lehet. Egyfelől azt méltóztatik állítani, hogy az állam már túlsók pénzt adott a bankoknak, szerezzen tehát ezen a pénzen bankrészvényeket és ezzel jogokat. A másik oldalon azt méltóztatik mondani, hogy a bankok nem tudnak megmozdulni, mert az állam nem fizeti ki tartozásait. Hát valamelyik irányban méltóztassék majd megegyezni, hogy tudhassuk: mi az álláspontjuk? (Elénk derültség és taps a jobboldalon és a középen.) Ki kell emelnem, hogy nálunk hamarabb volt meg a bankellenőrzés, mint bárhol, mert az 1915-ben létesített Pénzintézeti Központ intézményét másolják le mindenütt az egész világon. Hogy ez az intézmény bevált a fúziók tekintetében is, arra vonatkozólag már expozémban idéztem, de, ha szabad, megismétlem azt az adatot, hogy 10 eV alatt a P. K., tagjainak, a pénzintézeteknek száma 680-ról 421-re ment le, tehát 254-el, vagyis egy harmadával csökkent. Ebből a csökkenésből — mint megállapítottam — 144 fúziókra esik. Tehát sem azt nem lehet mondani, hogy nincs ellenőrzés, sem azt, hogy nincs fúzió. A'zt lehet mondani, hogy legyen fokozott kontroll és fokozott fúzió, ezt magam is aláírom és — azt hiszem — ebben. egyetértünk. (Ügy! van! Ügy van! Helyeslés.) De az ellenőrzés a nagybankokra is kiterjesztetett, mert 1982-iben egy~^kormányrendelet előírta az összes bankoknak, hogy havonta kimutatásokat terjesszenek be a Nemzeti Bankhoz és ezek a kimutatások teljes képet adnak az illető bank egész státusáról, sőt a Nemzeti Bank könyvvizsgálatot is jogosítva van tartani. A Nemzeti Bank adja a reeszkomptot^ — ami nem állami pénz — ez elemi kötelessége minden jegybanknak az egész világon. (Magyar Pál: Ez áz üzlete!) Ha ezt meg méltóztatik szüntetni és részvénypakettre átcserélni, akkor az egész jegybankrendszer megszűnik. Egészen eltekintve ettől, — nem akarok ugyan elemi kérdésekről drsszertálni — ,a jegybank tudvalevőleg nem bocsáthat ki részvények alapján bankjegyeket. A kontroll tehát megvan és a .iegybank a reeszkomptok révén is teljesen ellenőrizni tudja ezeket az intézeteket. Azt hiszem el is hangzott itt olyan felfogás, hogy az a helyes mód, ha a jegybankokon keresztül történik ennek az ellenőrzésnek a, gyakorlása. Nincs ennélfogva szükség rá. hogy az ellenőrzést részvényvásárlások útján tegyük lehetővé az állam részére. De ha szükség volna is rá. akkor ez volna a legrosszabb eszköz. Mert azt mondja, Eckhard t. barátom, hogy az állam. mint részvényes, jobb helyzetben volna,, mivel a részvényes kockázatát limitálna a törvény. Megfeledkezik azonban arról, hogy a részvényes csak azt kapja, ami megmarad, ha az ószszes hitel esők ki vannak már elégítve. (Friedrich István: Egyenesen semmit sem kapra, mort a részvényes a legjámborabb állat a világon! — Derültség.) Ha a bankokkal szemben ezeket az összegeket, amelyeket nagyon túloz Eckhardt, részvényszerzésre fordítanók, akkor tulajdonképpen állami kockázatot vállalnánk. De általában úgy áll a dolog, hogy mindenütt visszautasításra talált ez a gondolat, amely tulajdonképpen a bankok nacionalizálásával egvértelmű. Elvem az, hogy nem az államnak kell bankárnak len75*