Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-20

4?6 Az országgyűlés képviselőházának ÊO, mert csak ez az egyedüli út arra, hogy megfelelő eredményt mutassanak fel. Ez az irány érvényesül a kormánynak abban a törvényében, amelyet mint törvényjavaslatot volt szerencsénk itt nemrégen meglátni és megszavazni; Hóman Bálint kultuszminiszter úrnak a közoktatásügyi igazgatás átszervezéséről szóló törvényjavaslatában. A harmadik szempont az, hogy minél élesebb elsőfokú hatáskör adassék, aminek szükségszerű következménye lenne, hogy a felügyeleti munka nagymértékben csökkenne. Állami igazgatásunknak csak ilyen átszervezésétől lehet remélni, hogy a 766 millió pengős költségvetési összeg ellenértéke megfelelő lesz. Meg vagyok róla győződve, hogy nem egyedül a takarékosság szempontja döntő ebben a kérdésben, hanem az is, hogy az állami igazgatás sokkal szakszerűbb és hozzáértőbb legyen, hogy a reális életet tényleg szolgálni is tudja. Nem hálás dolog, nagyon jól tudom, embereket és intézményeket támadni. Ez nem is célom, de legyen szabad a közelmúltnak egynéhány impresszióját mégis idehoznom. Mint statisztikus nagyon jól tudom, hogy egy esetből nem lehet általánosítani, de azt is tudom, hogy már egy eset is reprezentáns. Nemrégen a földmívelésügyi minisztériumban egy ankéten az összes érdekelt meghívottak megjelentünk, kivéve a minisztérium három érdekelt és meghívott osztályát, amelyek sem nem képviseltették magukat, sem nem jelentek meg. Hangsúlyozom, hogy a költségvetés főösszegét nem kifogásolom, de az ellenértékét általában keveslem, inert meg vagyok róla győződve, tapasztalásból tudom, hogy a munka nagyon egyenlőtlenül oszlik meg és az állami igazgatásnak egyes szervei, különösen az utolsó végek, a községek vezetői rendkívüli módon túlterheltek, s ugyanakkor vannak az igazgatásnak olyan szervei, ahol az erők kihasználatlanok. Amint említettem, a költségvetés tárgyalásánál rendkívül fontos szempont az, hogy a költségvetés főösszege miként oszlik meg az egyes tárcákon belül. Itt — amint nagyon helyesen hangsúlyozta a pénzügyminiszter úr expozéjában — nem lehet egyszerű összehasonlításokkal eredményt elérni, mert hiszen a külföldi példák felemlítése semmi eredményre nem vezethet, minthogy az államok gazdasági, társadalmi és közületi berendezkedései rendkívüli mértékben eltérőek. Éppen ezért azt hiszem, a helyes út az. ha megvizsgáljuk, hogy az egyes tárcák milyen módon részesednek a költségvetés főösszegében és megnézzük azt, hogy az egyes tárcákra milyen feladat vár a nemzet életében annak helyes irányításában. Messze vezetne ezeket a vizsgálatokat ismertetni, csak azt említem fel, hogy a költségvetés főösszegében a külügyminisztérium 1%-kal, a belügyminisztérium 17%-kai, a honvédelmi minisztérium 12%-kal, a pénzügyminisztérium 12%-kai, a kultuszminisztérium 12%-kal, a kereskedelmi minisztérium 5.8, közel 6%-kai és végül a földmívelésügyi minisztérium alig 4%-kal részesedik. Egészen termesze tes, hogy mindenki szubjektív beállítottságának megfelelően egyik vagy másik tételt találja soknak vagy kevésnek, de azt hiszem, az a helyes, ha ezt a részesedést az egyes tárcákra váró feladatok szempontjából tekintjük át. Elsősorban a vallás- és közoktatásügyi minisztérium 12%-os részesedését veszem, amely első látásra soknak látszik is, de már nagy ülése 1935 május %5-én, szombaton. csökkenést mutat az 1928/29. évi 16%-os részesedéssel szemben. De ez sem döntő, mert a kultusztárca előirányzatát nem ez dönti el, hanem az indokolja, hogy míg a szomszéd államokban, Csehszlovákiában 14.900, Romániában 14.100, Jugoszláviában pedig 10.050 népiskola működik és rendre 990, 1280 és 1380 lakosra jut egy iskola, addig Magyarország ezeket az eredményeket éppen csak hogy eléri 6893 népiskolájával, ahol 1280 lakosra jut egy iskola. Az egyetemeket illetőleg nem kétséges, hogy a jelenlegi gazdasági élet rossz konjunktúrája idején bizonyos túldimenzionáltság tünetei mutatkoznak, de fülünkbe csengenek Hóman kultuszminiszter úrnak a Pázmány Péter tudományegyetemről szóló törvényjavaslata tárgyalása alkalmával mondott szavai, amikor kijelentette, hogy a nemzet fenntartója a kultúra és annak táplálója az egyetem s akkor kétséget kizárólag ez a kérdés is egészen más elbírálás alá esik. De azt hiszem, a kultusztárcával kapcsolatban az egyetemeket illetőleg van még egy nagyon fontos szempont és pedig az, hogy eddig nem történt semmiféle intézkedés arranézve, hogy a magyar kultúrát a nagy nyugati nemzetek fiainak rendszeresen átadduk. (Megdöbbentő' tény, hogy Csehszlovákia biztosította, hogy az angol egyetemeken szláv tanszék működjék. Ezen a tanszéken kitűnő és kiváló professzorok hirdetik a szláv törekvések igazságát, (Az elnöki széket Komis Gyula foglalja el.) s ugyanakkor nálunk pénzügyi okok miatt még semmi sem történt, pedig meg vagyok győződve arról, hogy a félárbocra eresztett zászlók mellett való ünneplés helyett ez volna a helyes út. Nagyon jól tudom tapasztalatból, hogy az angol és a nyugati államok közvéleményének befolyásolása csak ezen az úton lehetséges, azok az előadások pedig, amelyek ott néhanapján részünkről elhangzanak, nagyon is kétes értékűek. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy ennek a tételnek a kultusztárca költségvetésében szerepelnie kellene. Ha ez bármilyen körülmény, vagy ok miatt nem szerepelhet, akkor feltétlenül a magyar társadalomnak kell haladéktalanul gondoskodnia arról, hogy a magyar tudomány és kultúra az angol egyetemek öreg falat közé bevonulhasson. Most nem arra a társadalmi rétegre gondolok, amely a magyar igazságért saját; vérével küzd, hanem arra a társadalmi rétegre, amelynek az isteni Gondviselés megfelelő anyagi erőket is juttatott. Igen t. Ház! A többi tárcáknak a költségvetésben való részesedésénél még a földmívelésügyi és kereskedelemügyi tárca részesedését lehet vizsgálni, minthogy a többi, a hadügyi, igazságügyi és egyéb tárcák vizsgálata eredményre nem vezet, hiszen azok nagyon is különböző célokat szolgálnak. A kereskedelemügyi és földmívelésügyi tárcáknak a költségvetésben való részesedése azonban kétségtelenül összehasonlítható azért is, mert ennek a két tárcának feladata az, hogy a magyar gazdasági élet két; nagy ágát, a mezőgazdaságot és az ipart irányítsa és támogassa. Ha ebben az irányban vizsgálatokat végzünk, azt tapasztaljuk, hogy az 1901-től a háborúig eltelt másfél évtized alatt, a mezőgazdaság irányítását végző földmívelésügyi tárca dotációja 1901-ben közel kétszer akkora arányban (6%-kai) részesedett a költségvetés végösszegéből, mint a kereske-