Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-19

Az országgyűlés képviselőházának 1 sajnos — azt is meg kell állapítanom, hogy e súlyos terhek szomorú következményei nem maradtak el. A legtöbb egyház teljesen eladósodott éppen az iskolafenntartás következtében. Nem tudják fizetni tisztviselőiket, nem tudják fizetni köztartozásaikat, mert minden a felhalmozódott sok adósságnak kamatára kell. Télen nincs fűtőanyag az iskolákban, e miatt be kell zárni az iskolákat, nem is szólva arról, hogy igen sok helyen azok a legelemibb kultúrköyetelményekjiek sem felelnek meg, mert sötétek, egészségtelenek és úgy a gyermekek, mint a tanítók egészségére ártalmasak. ÍFarkasfalvi Farkas Géza: Nem fizet mindenki iskolaadót! Ez a hiba!) Hangsúlyoztam már az 5 százalékos holland rendszerű kultúradó behozatalának szükségességét. A minisztérium ideiglenesen osztott ki segélyeket azon tanítók megsegítésére, akik a legnehezebb helyzetbe kerültek, de máris kaptunk felszólítást, hogy ezeket fizessük vissza, bár nem is kértünk segélyeket, csak kimutattuk, mert kérték tőlünk, a hátralékokat. Kérem az igen t. kormányt, hogy ezeket a rendkívüli segélyeket engedje el az egyházaknak, annál inkább, mert úgyis képtelenek lesznek azokat visszafizetni. Ugyanez áll az építkezési segélyekre, amelyeket az egyházak kaptak évekkel ezelőtt és eladósodott helyzetük miatt természetesen nem képesek visszafizetni. Ezeket ugyan nem nagyon követeli és hajtja be az állam, éppúgy, mint a tanítói nyugdíjintézeti hátralékokat sem. Éppen ezért közmegnyugvásul legjobb lenne ezeket leírni, mert az egyházak úgyis képtelenek lefizetni ezeket a tartozásokat. (Farkasfalvi-Farkas Géza: Kleb eisberg meg akarta csinálni ezt!) Általában az én kérésem a kormányhoz az, hogy az egyházakat azonosítsa minden tekintetben a védett gazdákkal. (Helyeslés.) A mi egyházunk kapott évekkel ezelőtt 25.500 pengő kedvezményes kölcsönt 8%-ra, amikor még 14— 15%-os kamatok voltak. Most a helyzet az, hogy a védett gazdák 6%-ot fizetnek és a 8% nálunk megmaradt. Amikor idevonatkozólag kérvényt intéztünk, hogy a mi kamatunk is csökkentessék, hiszen nem vagyunk képesek fizetni, azt a választ kaptuk, hogy nem vagyunk gazdák, pedig igenis, az egyházak is jórészben azonosak a gazdákkal, mert részben földjeik javadalmából fedezik kiadásaikat és a terményárak leromlása miatt ők is teljes anyagi romlásba kerültek. (Igaz! Ügy van!) Kérem tehát a t. kormányt, hasson oda, hogy az egyházak ugyatkolyan előnyökhöz és kedvezményekhez jussanak, — természetesen az eladósodott egyházak — mint az eladósodott gazdák. Ez különben érdeke az államnak is szociálpolitikai szempontból is, (Ügy van! Ügy van!) mert az egyházak igazi magasztos feladataikat csak akkor tudják teljesíteni, ha tehermentesítjük Őket, de így képtelenek a karitatív tevékenységet, a szeretet-tevékenységet munkálni, a szegények segélyezésére és felkarolására nagyobb gondot fordítani, mert ők maguk is teljesen szegények, el vannak adósodva és éppen legfontosabb kötelezettségeiknek nem képesek eleget tenni. A legfontosabb állami érdek tehát az, hogy az egyházak tehermentesíttessenek, és így fokozottabb mértékben tudják az arra rászorult szegények és nyomorultak sorsát és gondját a szeretet-tevékenység révén felkarolni és magasztos hivatásaikat teljesíteni. (Elénk helyeslés.) Az egyházak szomorú, eladósodott helyzete természetszerűleg magával rántja az egyházi 9. ülése 1935 május 2U-én, pénteken. 421 tisztviselőket is. Itt vannak például a felekezeti tanítók. Igen sokan beszéltünk már itt a Házban a gazdák nyomorúságos helyzetéről, az iparosok nyomorult helyzetéről, a munkanélküliekről, de a tanítókról még csak Patacsi t. képviselőtársam emlékezett meg tegnap. Mi azt mondjuk, hogy a jövő megvívásához öntudatos, felelősségüknek teljes tudatában levő magyarokra, egész emberekre van szükség. Ha mi nem úgy neveljük a jövő generációt, a gyermekeket, hogy ezeknek a kívánalmaknak, ezeknek a nagy feladatoknak, amelyek rájuk várnak, egy második honfoglalás nagy feladatainak eleget tehessenek, akkor már elvesztettük a csatát, mert elvész a nép, amely tudomány nélkül való. 1 Azt is jol tudjuk, (hogy a jövő generáció felnevelésének eszközlése elsősorban a tanítók kezében van. Most lássuk a felekezeti tanítók ügyét. Itt van a kezemben a napok'ban tartott országos tanítógyűlés egyik felszólalójánaík, úgy tudom, hogy éppen a református tanítók egyesületi elnökének a beszéde, amelyben a következőket állapítja meg a gyűlésen (olvassa): »A magyar állam március hónapra 17'23 pengőhen állapította -meg hivatalosan a vagyonváltságdíj-búza árát. A magyar tanítótól 21 pengőt von le minden métermázsa után, amelyet, mint javadalmat a fenntartó testülettől, egyházától kap- De ez az állapot osak 1935 március hónapra van így, pedig a magyar tanító már szeptemberiben eladta terményeit, tehát akkor adta el, amikor ,a búza hivatalos ára 14 pengőnek felelt meg, pedig a hivatalos ár 12 pengő volt. Ezelőtt még rosszab'b volt a helyzet. Régen közel 28 pengőben volt az értékegység egy métermázsa búza után megállapítva ... stb.«, úgyhogy egy-egy szegény tanító 400 pengőtől 1000 pengőig fizet rá évente erre az értékegység megállapításra. Tisztelettel kérdem, hol itt az igazság és mi ebben a méltányosság? Miért nem lebet a felekezeti tanítót is úgy díjazni, mint az állami tartót? (Ügy van! Ügy van!) Hogyan legyen kedve annak a vidéki, felekezeti tanítónak, aki gyermekét se tudja neveltetni, sőt a szükséges ruhát sem tudja számára beszerezni, szívvel, lélekkel és kedvvel tanítani akkor, mikor ilyen elbánásban részesül és emiatt nyomorogni kénytelen! (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Még kiáltóbb és szomorúbb a helyzete a kántortanítónak, akinek külön szolgálata fejében pár száz pengőt adnak és ezt is betudják a tanítói fizetésébe, aki tehát ezért a szolgálatáért tulajdokóppen semmit sem kap. De sérelem esik a felekezeti tanítókon a fizetési osztályokba való előléptetés tekintetében is. Tény ugyanis, hogy 1931 január óta körülbelül 320 nem állami tanítót nyugdíjaztak a VII. fizetési osztályból, de felekezeti tanító 1931 januárjától azért egyetlenegy sem lépett elő a VII. fizetési osztályba nyugdíjazása alikalmával sem. •}'•• Itt megint tisztelettel azt kérdezem, miért vannak a felekezeti tanítók így hátra szorítvaHa 320 állami tanító 'beléphetett a VII. fizetési osztályba, miért nem engedik a felekezeti tanítók közül is az érdemesebbeket előlépni ebbe a fizetési osztályba? Ez a megkülönböztetés igazán nagyon szomorú jelenség és ez a felekezeti tanítók munkakedvét nem fokozza, hanem csak csökkenti és őket méltán elkeseríti. Ugyanez a helyzet a hadipótdíjak és az igazgatói díjak 'tekintetében is. Egy igazgató, aki egy 15—20 tanerős iskolának a teendőit látja