Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-4

18 Az országgyűlés képviselőházának U. ennél a választásnál. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ezt bizonyítani tudom. Méltóztassanak megengedni, hogy még a következőket elmondjam. A képviselőválasztá­sok alatt a közigazgatásra vonatkozó, ez a körülbelül 25%-ot kitevő panasz, amely befu­tott, minden egyes esetben vizsgálat tárgya volt és én ígéretemhez híven, amit legnagyobb­részben meg tudtam tartani, minden egyes esetben utána jártam a dolgoknak, annyira sze­mélyes intézkedésekkel, hogy majdnem a ha­tárán jártam annak, hogy törvénysértést kö­vessek el, mert vannak fellebbezési fórumok, amelyeket be kell tartani; én azoknak keresz­tülugrásával egészen odáig mentem, hogy ese­tenként innen a központból küldtem le az ügy megvizsgálására faktorokat. Megállapítottam azt is — és statisztika alapján hajlandó is vagyok ezt bizonyítani, — hogy voltak igenis kerületek, mégpedig nagy többségben, ahol egyetlen egy panasz, felszó­lamlás és kifogás nem volt (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen), de igenis voltak panaszok, felszólamlások és kifogások min­denütt ott, ahol a közigazgatás a demagógia révén a legnehezebb helyzetbe került. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon és középen. — Zaj half elől.) Nem akarom megnevezni azt az ellenzéki pártot, amely politikailag éles ellentétben áll a kormánnyal és amelynek minden egyes pa­naszát megvizsgáltam, minden egyes panaszát orvosoltam és nem volt semmiféle kifogás, leg­alább a mai napig nem tudok róla. S miért? Azért, mert ezek a panaszok mindig konkrét, komoly panaszok voltak, amelyeket rögtön bizonyítottak és ennek alapján lehetett intéz­kedni. (Éljenzés jobbfelől.) Ha ellenben én pa­naszokat kaptam, hogy a törvény által előírt bizalmi ember elnevezés alatt futott kerületen­ként 600 kortes is, akkor én nem tudtam intéz­kedni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Igenis, történhetnek hibák, mintahogy törté­nik minden más emberi intézménynél és ezeket a hibákat igyekeztünk megszüntetni. A leg­több esetben megszüntettük, ahol pedig súlyos hibák fordultak elő, ott meg is fogjuk ezt to­rolni. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a kö­zépen.) Ne méltóztassanak azonban úgy beállítani a most lefolyt választást, mint lélektiprást és főleg ne tessék azt mondani, hogy ma is szen­vednek az ellenzék, illetőleg a kisgazdapárt választói a terror alatt, mert én bizonyítani tudom és bizonyítani fogom, hogy százával bocsátottak el részeseket, munkásokat kisgaz­dák (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon és a középen.) és én bizonyítani tudom, hogy közmunkákat kellett a kerületekben kiadni, mert különben éhezett volna az a választó, aki véletlenül a kormánypártra mert szavazni. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon és a középen. — Propper Sándor: Farkas panaszko­dik a bárányra! — Felkiáltások a jobboldalon: Bizonyítani tudjuk!) Én nem akarom a helyzetet elmérgesíteni. (Eckhardt Tibor: Pedig megtette!) A kormány már ez előtt a felszólalás előtt régen kiadta mindazokat a szükséges utasításokat, amelyek alkalmasak arra, hogy a képviselőválasztások alatt egyébként is mindig előálló magasan zajló hangulatot lecsillapítsák, hogy ne tör­ténjenek üldöztetések, ne történjenek igazság­talanságok. Ezeknek a rendelkezéseknek ér­vényt is fogunk szerezni, de a világ és a nyil­ülése 1935 május 2-án, csütörtökön. váuosság előtt pártszempontból úgy beállítani az országot (Eckhardt Tibor: Tiltakozom ez ellen! Nem az országot! Nincs joga ferdíteni! Nem az országról van szó!), mintha ennek az országnak az a háromnegyedrésze, amely e mö­gött a 170 főből álló többség mögött áll, csupa brigantikból állana, nem lehet. (Hosszantartó helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — Eckhardt Tibor: Személyes kérdés­ben kérek szót!) Elnök: A miniszterelnök úr kért szót; őt illeti a szó. vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: T. Ház! (Halljuk! Halljak! — Taps.) Rendkívül csodálkozom azon, hogy a független kisgazda­párt deklarációt terjesztett elő és panaszt emelt a választások tisztasága ellen. Köztudomású dolog, hogy ha van párt, amellyel a kormány szimpátiát érzett, éppen a független kisgazda­párt az. (Némethy Vilmos: Éreztük !) Magam emlékezem arra, hogy a független kisgazdapárt vezére a választások alatt többször említette, hogy teljesen meg van elégedve azokkal a mód­szerekkel, amelyekkel mi a választást lefolytat­juk. (Eckhardt Tibor: Meddig?) Én vidéken utaztam a választások napján és nagy csodál­kozással láttam, hogy a független kisgazda­pártban elégedetlenség kezd úrrá lenni, amit csak azzal tudok magyarázni, hogy több man­dátumra számítottak, mint amennyit kaptak. (Ügy van ! Ügy van ! a jobbolodalon és a közé­pen.) Tény az, hogy a választások tisztaságát illetően ígéretet tettem. A magam részéről azt száz százalékig betartottam. (Horváth Zoltán: Csak a közigazgatás nem !) Annakidején, ami­kor itt a Házban bemutatkozni volt szerencsém, kijelentettem, hogy a nyilt választási rendszert nem tartom alkalmasnak arra, hogy azzal köz­megnyugvásra legyen végrehajtható a válasz­tás. (Ügy van ! Ügy van ! a baloldalon.) Ezt ma is állom. Azért, hogy a helyzet úgy ala­kult, hogy nyilt szavazás mellett kellett vá­lasztanunk, (Farkasfalvi Farkas Géza: Miért kellett?) a felelősségben parti cipálok Eckhardt igen t. képviselőtársammal. (Ügy van! Ügy van ! a jobboldalon és a középen.) Olyan érte­lemben, hogy ő maga is helyeselte a választást ezen módszer szerint, amint azt t. barátom, a belügyminiszter úr is mondotta. (Eckhardt Ti­bor: A módszert nem, ez tévedés !) A választási visszaélésekre vonatkozólag röviden az a véleményem, hogy ha van válasz­tási visszaélés és ez bizonyítható, megvannak a fórumok, amelyek minden pártpolitikától men­tesen ítélkeznek ezekben a kérdésekben. Ezeket kívántam elmondani. (Hosszantartó éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Eckhardt Tibor képviselő úr milyen címen kíván szólani? (Eckhardt Tibor: Szemé­lyes megtámadtatás címén ! — Friedrich Ist­ván: Adjuk meg neki ! — Derültség.) Eckhardt Tibor urat illeti a szó. Eckhardt Tibor: Igen t. Ház ! A belügymi­niszter úr őexcellenciája olyan súlyos váddal illetett engem, amelyet egy percig sem hagyha­tok szó nélkül. Azt mondotta, hogy én az országot olyan színben állítom be, amely beállítás az ország jó hírnevét külföldön veszélyezteti. (Ügy van ! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Az or­szág lakossága 99%>-ában elítéli azt az eljárást, amely a választások folyamán tapasztalható volt. (Zajos ellenmondások a jobboldalon és a középen.) Ez az ország egy ezeréves alkotmányhoz

Next

/
Thumbnails
Contents