Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-16

Az országgyűlés képviselőházának megtalálni azt a reformgondolatot, amelyet előttem szólott t. képviselőtársam a reformnemzedék valóságos dinamikájának nyilvánított. Ebben a rendszerben, amelyet az imént voltam bátor ismertetni, a régi rendszernek a megnyilvánulását látom, holott az adózási rendszernél kétségtelenül valami újítást vártunk volna, mert hiszen évek és évtizedek óta állandóan azt kívánjuk és követeljük, hogy a régi adózási rendszeren valamilyen változtatást kell keresztülvinni; sőt ha jól tudom, a nemzeti munkatervben is benne foglaltatik, hogy a fennálló adózási rendszernek igazságos, méltányos átalakítása, átdolgozása fog bekövetkezni, amely a tényleges jövedelmeknek figyelembevételével fogja az adózókat az adóval megterhelni. Itt, ebben a mostani költségvetésbe^ nyomát sem látjuk ennek. Igaz, hogy erre azt lehetne mondani, hogy ez a költségvetés rövidesen és sürgősen előterjesztetvén, nem volt idő arra, hogy előzőleg adórendszerünkön valami módosítás vitessék keresztül. De erre vonatkozólag csak azt jegyzem meg tisztelettel, hogy ez a kormányzat körülbelül két és félesztendeje van a helyén, tehát az adórendszer átalakítására való előmunkálatokat legalább két és félesztendő alatt megcsinálhatta volna, legalábbis annyira, hogy valamilyen módon és formában ebben a költségvetésben is érezhető volna annak eredménye, oly módon, hogy a kirótt adók valamivel méltányosabban és az igazságnak megfelelőbben érjék az adózó polgárokat. Nem lehet tudni azt, — vitatkozni lehet róla — hogy melyik az a réteg a társadalomban^amelyet ez az adóztatási rendszer a legjobban és a legerőteljesebben sújt. Ebben a nemes versenyben minden társadalmi réteg azt hiszi, hogy ő a győzedelmes. Mi azt hisszük, hogy a gazdatársadalom az, amely legtöbbet szenved és amely legjobban összeroskad ennek az adózási rendszernek súlya alatt, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) az a gazdatársadalom, az az agrártársadalom, amelyet nemcsak a kereseti lehetőségek nyomnak, amelyet nemcsak a világkonjunktúra szomorú helyzete, nemcsak a rettenetes árzuhanások tesznek tönkre, hanem amely ki van téve egyik napról a másikra az időjárás rettenetes változásainak. Hiszen éppen a hetekben voltunk szerencsétlenek látni, hogy egy-két napig tartó rossz időjárás, azt lehet mondani, egész területeket, különösen szőlőterületeket teljesen tönkretett. Ha ez a költségvetés esetleg reális is volt akkor, amikor azt a miniszter úr felállította, nem kellett hozzá más, mint kétnapi fagy és az egész reális költségvetés irreálissá változott, mert azokat a bevételeket, amelyeket a miniszter úr rendes, normális viszonyok és időjárás mellett egészen jóhiszeműen befolyandóknak gondolt, ez a két nap a szó teljes értelmében elsodorta. Ettől eltekintve, éppen a gazdatársadalom az, amely kereseti lehetőségében és pénzbevételi lehetőségében is a legsúlyosabb körülmények közé került. Míg ezelőtt Öt esztendővel a statisztika kimutatása szerint a gazdáknak a termésből körülbelül 1800 millió pengő bevételük volt, addig tavaly már mindössze csak 650 millió pengő volt a gazdák bevétele összes terményeikért. Ez tehát egyharmadrésze annak az összegnek, amelyet még ezelőtt öt esztendővel a gazdák terményeikért kaptak. Ezenkívül nyomja a gazdatársadalmat a belső eladósodás. M

a már a falvakon jóformán nagyítóüveggel kell keresni azt az embert, aki még nincs teljesen a hitelezők kezében. A gazdaadósságok problémája ma már nemcsak a gazdatársadalomnak, hanem az egész nemzetid, ülése 1935 május 21-én, kedden. 291 nek égető problémája. Helyesen mutattak rá felszólalt képviselőtársaim arra, hogy a gazdaadósságoknak minél előbb való végleges és gyökeres megoldása elsőrendű feladatát kell, hogy képezze a kormányzatnak. Ennek a megoldásnak nem szabad provizoriusnak lenni, ennek a megoldásnak nem szabad kimerülnie abban, hogy bizonyos moratóriumot teszünk lehetővé, hogy toldozzuik-foldozzuk ezt a kérdést hanem véglegesen és gyökeresen kell megoldani a kérdést, annál is inkább, mert ezek a folytonos toldozások-foldozások végeredményben rengeteg áldozatába kerülnek a kincstárnak, anélkül, hogy a végleges eredményt velük biztosítani tudnánk. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Semmiképpen sem tartom helyesnek a gazdaadósságok rendezésének azt a formáját, hogy az egyes gazdaadósok személyenként legyenek elbírálva, mert ezzel könnyen előadódhatnék az a helyzet, hogy a gazdaadósoknál nem csupán az adósság természete, hanem esetleg a politikai pártállások is kognició tárgyává tétetnének. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) A gazdaadósok helyzetének megoldása egyedül csak rigy volna lehetséges, hogyha az adósságok megfelelő hosszúlejáratú és alacsonykamatozású tartozásokká változhatnának át. Ez annál is inkább kötelessége a kormányzatnak, mert hiszen éppen a kormányzat részéről — nem e kormányzat részéről, amely most a helyén ül, hanem az elődeitől — indult ki főképpen az a hatalmas nagy csábítás a gazdák felé, amely őket végeredményben az eladósodásba belevitte. Politikai rendszer volt az, hogy a politikai népszerűség fenntartása végett a régi rendszer exponáltjai, képviselői a falvakat állandóan azzal igyekeztek jobb hangulatra és maguk iránt való kellemes hajlandóságra bírni, hogy állandóan a hamarosan megvalósítandó kellemes gazdasági ígéretekkel tömték őket. Úgyhogy a gazda meg volt nyugodva abban a tekintetben, hogy a gazdasági helyzet csak javulni fog. Egész léleknyugalommal vette fel az adósságokat és a végén csak akkor eszmélt magára, amikor ezekből az adósságokból önerejéből kimászni, kivergődni már semmi körülmények között nem tudott. Minthogy tehát a gazdák eladósodása nem pusztán oda vezethető vissza, hogy sajátmaguk könnyelműen gazdálkodtak volna, hanem jórészben éppen az államhatalom helytelen politikájának eredményeként tekinthető, az államhatalom tartozik tehát segíteni ezen a helyzeten és minden erejével, minden lehetőségével tartozik ennek a tönkrement nemzetfenntartó társadalmi rétegnek segítségére sietni. Szükségesnek tartom, hogy azokat az adóhátralékokat, amelyek már úgyis többé-kevésbbé behajthatatlanok, hiszen pusztán csak a könyvekben szerepelnek, töröljük. Töröljük először is azért, mert ezeknek a kezelése és nyilvántartása rengeteg felesleges munkát jelent és az embereknek idejét, munkáját veszi hiábavalóan igénybe, másodszor pedig azért, mert azzal az igen kellemetlen hátránnyal is jár a mai állapot, hogy ezek az úgynevezett behajthatatlan adók állandóan fenyegető Demokleskardjaként függenek az eladósodott, illetve adóhátralékban lévő emberek feje felett. Ma ugyanis lehetséges, hogy egy ember tönkremegy, csődbe kerül, de azért az mégis igyekszik valamiképpen talpra állítani magát, igyekszik a gazdasági életbe valamiképpen bekapcsolódni. Ez talán lehetséges is lenne, talán jönne valaki a segítségére, talán kapna hitelbe árut, amivel megint megmozdíthatná sa-