Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-16

Az országgyűlés képviselőházának 1 leg más pályákon való elhelyezésére és új munkaalkalmat nyújtó területek biztosítására, természetesen, mindig a közérdekkel legteljesebb harmóniában, aminő pl. a közigazgatási bíráskodás reformja, a külföldön tartózkodó háztulajdonosok házainak kezelése, jogvédő irodák megreformálása és így tovább. T. Ház! Az ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet fedezetének rendszerén is változtatni kell, mert lehetetlenség az. hogy egy ügyvéd azért, mert a jövő generációról gondoskodni kellőképpen nem tud, a jelenben még a

, kenyérkereseti lehetőségét is elveszítse és a kar tagjainak sorából töröltessék, mert ezeket a biztosítási díjakat megfizetni önhibáján kívül munkanélkülisége folytán képtelen. (Taps bal felől.) Talán még közteherviselési kedvezményekben is lehetne a magyar ügyvédséget részesíteni, de ezzel szemben sajnálattal hallottam a legutóbbi kamarai értekezleten, hogy ennek inkább az ellenkezője történik; t. i. az eddigi átalány-adóztatás helyett százával és százával mondták fel az ügyvédek adóit és arra kötelezik őket, hogy könyveikkel bizonyítsák bevételeiket avagy jövedelmeiket, hogy így legyenek megadóztathatok. Kérem a pénzügyminiszter urat, legyen segítségére ebben a kérdésben a magyar ügyvédi karnak és legyen szíves fenntartani az eddigi adóztatási rendszert, nehogy ez a tönk szélére jutott kar ilyen újabb megterhelésekkel még

1 nagyobb nyomornak nézzen elébe. Foglalkozni kívánok még a közjótékonyság kérdésével is. Azt hiszem, hogy amint nekünk hadirokkantaknak, özvegyeknek és árváknak nagyon helyesen betiltották a gyűjtést, mondván, hogy nem méltó a hősök hátramaradottjaihoz és a csonka hősökhöz, ugyanúgy más adománygyűjtéseket is revideálni lehetne és a társadalomnak nagyon sok ilyen felesleges molesztálását meg lehetne szüntetni. Általában a közjótékonyság terén nagyon kívánatos volna egy erős rendezés. A koldulás majdnem tűrhetetlen s ez a koldulás és adománygyűjtés rendszerint nem a szemérmes és igazán rászoruló koldusokat juttatja kenyérhez, hanem inkább az élelmeseket, akik ezt esetleg konjunkturálisán is nagyszerűen kihasználják. Én azt szeretném, ha ezen a téren általában olyan rendezés történnék, mint amilyen a székesfővárosnál is kialakulóban van, hogy tudniillik egyrészt megfelelően ellenőriztessék a koldulás, másrészt azonban azokat, akik tényleg rászorulnak a támogatásra, mert önhibájukon kívül munka nélkül vannak, szükségmunkák ellenében juttassák anyagi támogatáshoz. (Helyeslés jobb felől.) Ez sokkal erkölcsöse bb és emberibb formája a segítsenek, mint könyöradományok nyújtása {ügy van! Ügy van! jobbfelől.) és azt hiszem, hogy ha ezt a rendszert megfelelően kiépítenék, ez nem volna a munkásságnak sem ellenére, mert hiszen természetesen arra is vigyázni kellene, hogy azok a szükségmunkáshadseregek, amelyek így kialakulnának, ne legyenek azután felhasználhatók arra, hogy azokon keresztül letörjék a szakmunkásság munkabéreit. T. Képviselőház! Ezeket a különböző szempontokat kívántam a kormány jóindulatú figyelmébe ajánlani. Befejezésül legyen szabad ismételten azt is hangoztatnom, hogy arra a zászlóra, amelyet mi követünk, a szeretet, az összefogás, valamint az alkotó munka van reáírva. Most, hogy a választásokon már túlvagyunk, azt hiszem, félre lehet tenni minden szétválasztó momentumot a jobboldal és a baloldal között s egyesült erővel lehet és kell keresni a kibontakozást, ameynek végső célja, *. ülése 1935 május él-én, kedden. 289 hogy mielőbb igazságot szolgáltassanak csonka hazánknak, hogy erkölcsiekben és gazdaságiakban megerősödve megérhessük a várva-várt magyar feltámadást. Én hiszek ebben a feltámadásban, Istenbe vetett hittel, egy jobb jövőbe vetett reménységgel, mélységes hazaszeretettel, a kormány iránti teljes bizalommal a költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps jobbfelől, középen és a baloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Dulin Jenő képviselő urat illeti a szó. Dulin Jenő: T. Képviselőház! Előttem szólott igen t. képviselőtársam azzal méltóztatott beszédét végezni, hogy tegyük félre a választás kellemetlen emlékeit.és egyesült erővel próbáljuk kikeresni azt a magyar igazságot, amelyért dobog mindnyájunk szíve, azt hiszem, kivétel nélkül, a Ház bármelyik oldalán üljünk is. Azt is említette igen t. képviselőtársam, hogy megállapíthatjuk minden kétséget kizárólag« hogy ez az ország, amelyért mi harcolni, amelyért mi küzdeni akarunk, elsősorban agrártermészetű. Ez az oka annak is, hogy én magam iß elsősorban a legkínzóbb ós legsürgősebb agrárproblémák minél gyökeresebb megoldását tartom a gazdasági politika tengelyének. Éppen ez az, ami miatt nem tudok végeredményben ugyanarra a konklúzióra jutni, mint előttem szólott igen t. képviselőtársam, mert ennek a költségvetésnek rideg számoszlopai között nem tudom megtalálni azokat a tételeket, amelyek igazolnák azt, hogy a kormánynak is ugyancsak a legsürgősebb célja az, hogy ezeket az agrárproblémákat megoldja. Pártvezérem, Eckhardt Tibor meggyőző világításban mutatott rá arra, hogy ennek a költségvetésnek egy pár igen súlyos szervi hibája van, amelyeken dialektikai művészettel segíteni nem lehet. Ennek a költségvetésnek legfőbb, mondhatnám örökölt betegsége, amelyet a korábbi évtizedek költségvetéseitől — sorozatosan — átörökölt, az, hogy úgy tűnik fel, mintha az adóztatás ebben a költségvetésben is öncélként jelentkeznék, mintha az adóztatás pusztán arra szolgálna, hogy egy művészi alkotás legyen, amelynek minél tökéletesebb végrehajtásában az egyes pénzügyigazgatók kigyönyörködjék magukat. Szerintem, t. Ház, az adóztatás nem lehet pénzügyi öncél, az adóztatásnak eszköznek kell lennie, mégpedig éppen annak az igazságnak a kikeresésében, amelyre előttem szólott igen t. képviselőtársam is célozni méltóztatott. Az adóztatásnak a nemzeti jövedelmet szem előtt tartva elsősorban arra kell törekednie, hogy ennek segítségével a javak az állampolgárok közt megfelelő módon eloszthatók legyenek. Kétségtelen, hogy a közterheknek nem szabad az egekig nőniök, nem szabad úgy feltornyosodniok, hogy végeredményben a nemzeti jövedelem legnagyobb részét elpusztítják. Ma, sajnos, az a helyzet, hogy nemzeti jövedelmünk csak körülbelül 2300 millió pengőre tehető, öt esztendő alatt tehát az öt év előtti nemzeti jövedelemnek pontosan felére csúszott vissza. A közterhek viszont, amelyek öt esztendővel ezelőtt 1100 millió pengő körül voltak, most, azt hiszem, 1020 millió pengő körül járnak, nem ezzel arányosan szűkültek meg, hanem míg ezelőtti öt esztendővel a közterhek a nemzeti jövedelemnek körülbelül 27 vagy 26%-át mutatták, addig most a nemzeti jövedelemnek körülbelül 45%-át érik el. Ez a 45 százalék azonban nem teljesen mutatja azt a terhet, amely az adózó polgárságra hárul, mert a kifejezetten közterheken kívül még más terhek is nyomják az adózó polgáro-