Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-16

Az országgyűlés képviselőházának legutóbb, amikor vonatra szállottam Nagykanizsán, hogy annak ellenére, hogy velem volt feleségem szólt a kalauznak, adjon lehetőséget a felszállásra — a vámvizsgálat sokáig húzódott — és figyelmeztette, hogy súlyos hadirokkantról van szó, ez a kalauz azt felelte: »Nem törődöm vele, tőlem százszor is lehet hadirokkant« Ez a mentalitás nagyon szomorú következményekkel járhat, mert az a nemzet, amely nem becsüli meg legtöbbet áldozott fiait, nem remélhet feltámadást. A különböző gazdavédelmi törvényjavaslatokban is nagy figyelemmel kell majd lenni a hadigondozottak jogos kívánságaira. Amint Takács igen t. képviselőtársam és bajtársam előbb már említette is, a földhözjuttatott hadigondozottak nagyon magas árban kapták földjeiket, úgyhogy képtelenek ma a részletfizetéseket teljesíteni. Ezeknek a részleteknek a leszállítása tehát az igazságosság szempontjából is indokolt és kívánatos. A most nemsokára a Ház elé kerülő telepítési törvényjavaslatban is gondolni kell a vidéki földmunkás hadirokkantakra, akiknek járadéka megfelelő pénzügyi alapot nyújthat a megoldáshoz. Külön meg kell emlékeznem a hadiözvegyekről, akiknek száma ma még mintegy 40.000 ebben az országban, és akik, sajnos, havi 5 pengős járadékból tengetik életüket. Ha nem is lehetséges ezeknek a járadékoknak sürgős felemelése, bár kívánatos volna, de ezeknek a hadiözvegyeknek a megsegítése ugyancsak indokolt, mert méltóztassék arra gondolni, hány hősi ünnepet ülünk, hányszor rójjuk le a kegyelet adóját a hősi szobrok előtt és tessék ugyanakkor arra gondolni, hogy még 40.000 hadiözvegy van, akinek férje hősi halált halt és ez a 40.000 hadiözvegy, sajnos, egyáltalán nem részesül abban a támogatásban, amelyet megérdemelne. Azt kérem a kormánytól, hogy a hadiözvegyeken elsősorban igyekezzék segíteni és pedig úgy, hogy legalább azokat a közlekedési- és egyéb kedvezményeket, amelyeket a hadirokkantak számára már biztosított, ezeknek a hadiözvegyeknek is minél előbb adja meg és a munkábahelyezéseknél legyen különös figyelemmel a hadiözvegyekre. Úgy tudom, hogy most a belügyminisztérium általában az egészségügyi védőnői szolgálatot kívánja kiépíteni. Ebből a célból védőnői tanfolyamokat fognak felállítani. Ez olyan foglalkozás, amely elsősorban megfelelő volna a hadiözvegyeknek, én tehát nagyon kérem, hogy ezeknél a tanfolyamoknál és a leendő egészségügyi alkalmaztatásoknál is legyen a kormány különös figyelemmel a hadiözvegyekre. A kézi közmunka-váltság alól a hadigondozottak általában mentesítve vannak, sajnos, azonban ez sincs végrehajtva. Ezt is a kormány jóindulatú figyelmébe kívánom tehát ajánlani, valamint a különböző jogosítványoknak a revízióját; mert ezideig még csak a trafikok revíziója történt meg s hátra volna még az italmérési engedélyeknek, a mozgóengedélyeknek, a sors jegyárusítási engedélyeknek a revíziója. En azt hiszem, hogy ezeknek mai birtokosai között is sokan akadnak olyanok, akiknek a megélhetése más úton-módon is biztosítva van, és ha ezektől elveszik ezeket a koncessziókat és hadigondozottaknak juttatják, ezzel is sok hadigondozotton lehet segíteni. Az intézeti nevelések tekintetében is, így a hadiárva intézeti nevelés és a katonai alreáliskolákba való felvétel tekintetében is volna még hátra bizonyos kívánni való. Ügy tudom, hogy ezidőszerint már csak 700 hadiárva van elhelyezve a hadiárva intézetekben. Kívánatos Ki. illése 1935 május 21-én, kedden. 287 volna, h

a a hadirokkantak, különösen a többgyermekes, érdemes hadirokkantak gyermekei is felvétetnének ilyen hadi'árva-intézetekbe. A katonai alreáliskolákba való felvételnél a hadigondozottak gyermekeinek törvényes előnyük van s én csak azt óhajtanám, hogy ez a törvényes előny —- ha lehet — a gyakorlatban még fokoztassék. Végezetül ezzel a kérdéssel kapcsolatban még rá kívánok mutatni arra is, hogy a járadékoknak a rendezése elengedhetetlen kelléke annak, hogy a hadigondozás ügye teljesen nyugvópontra jusson. Mi belátjuk azt, hogy ezt ma nem lehet keresztülvinni. Amint már Kenyeres képviselőtársam említette, még mindig több. mint 17 millió pengőt jelent a magyar állam, a csonka ország számára a hadigondozottak járulékainak és egyéb segélyeinek a kifizetése. Hiszem azonban, hogy most már a sajnálatosan egyre fokozódó kihalás következtében is rövidesen meg lesz majd a lehetősége annak, hogy a kihalás folytán felszabaduló feleslegekből a hadiözvegyeknek, hadiárváknak és a kisebb járadékosztályú hadirokkantaknak a járulékai emberséges mértékre felemeltessenek, hogy arányban legyenek azzal a százszázalékosok járadékával, amely kétségtelenül kielégítő. Ha azzal arányba hozatnának az alacsonyabb járadékok, akkor azok is kétségtelenül kielégítők lehetnének. T. Ház! Itt van azután a vitézek és a frontharcosok óriási tömege. Ezekre a bajtársaimra vonatkozóan vannak különböző törvényes és rendeleti intézkedések, amelyek különféle előnyöket biztosítanak nekik háborús érdemeik és veszteségeik kiegyensúlyozásaképpen az iskoláztatásnál, az alkalmaztatásoknál, a közszállításoknál és a közteherviselésnél. Sajnos azonban, ezek oly csekély előnyök, hogy eltörpülnek az elszenvedett veszteségek mellett. Kívánatosnak tartanám, ha a kormány foglalkoznék ezzel a kérdéssel, ezeket az előnyöket egy frontharcostörvénybe foglalná össze és ebben a frontharcostörvényben — amennyire azt az ország érdekei megengedik — ezeket az előnyöket még ki is szélesítené. A hadikölcsön-károsultakkal is foglalkozni kívánok, hqgy azután így rátérjek és érintsem mindazokat a témákat, amelyek a világháborúval szorosan összefüggnek. A hadikölcsön-károsultak megítélését, karitatív segélyezését nem tartom kielégítő elintézésnek. Kétségtelen tény, hogy nagy összeg az a 3 millió pengő, amelyet a magyar állam ma erre a célra fordít, de én általában a rendszert nem tartom jónak. A hadikölcsönök visszafizetésén kell valamiképpen gondolkoznunk, ha azt akarjuk, hogy a jövőben is lehessen belföldi kölcsönhöz jutni, ha azt akarjuk, hogy azok, akik anyagiakban esetleg exisztenciájukat áldozták fel a haza oltárán, valamelyes igazságos rekompenzációhoz jussanak. A magam részéről arra gondolnék, — mert hiszen teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ez a megcsonkított ország a hadikölcsönök teljes és tökéletes valorizációjára képtelen — hogy egy új összeírást kellene végezni és azután pontosan megállapítva a hadikölcsöntulajdonosok statisztikáját, mintegy 10 százalékos átértékelést kellene elvégezni hoszszabb időre, talán 50 évre beosztva olyanformán, hogy évről-évre kisorsolnák azokat a hadikölcsönkötvényeket, amelyeket az arra az évre beállított összegből a magyar állam visszafizet. Azt hiszem, hogy ebben az esetben ezeknek a hadikölcsönkötvényeknek egy normális tőzsdei árfolyama is kialakulna és ez a nehéz, megol45*