Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-16

Az országgyűlés képviselőházának jegyzői állást, bár öreg, szolgálatban megöregedett közjegyzőhelyettesek vannak. Hallottunk a takarékosságról. Ezzel szemben fokozatos emelkedését látjuk a költségvetésben azoknak a tételeknek, amelyek a kormány diszkrecionális elszámolása alá tartoznak. A közelmúltnak ezekből a tételeiből én nem származtathatok bizalmat az igen t. miniszterelnök úr Programm ja és ígéretei iránt. Hallottunk ígéretet a szociális adózásról. E helyett az új, időlegesen behozott, átmenetinek mondott adók változatlanul megmaradtak. A helyzet ma is az, hogy az elmúlt évi költségvetés 749 millió közigazgatási bevételéből progresszívnek csak 49 millió adóbevétel mondható. A cukoradó fejenként 4'53 pengőt tesz ki, mert »szociális« adózás mellett 45 millió a cukoradóból befolyó jövedelme a kormánynak. A sóból minden egyénre fejadag szerint 2 pengő teher esik. És ahol láttunk intézkedéseket, ott mindenütt a legantiszociálisabb szellem nyilvánul meg és ad helyet a fiskális érdekeknek. Itt van az ügyvédi kamarai reformról szóló törvény, (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon,) amelyben a legkisebb megértést sem láttuk azokkal az ügyvédekkel szemben, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Bródy Ernő: Földönfutókká tették Őket! — Zaj és ellenmondások a jobboldalon.) akik olyan anyagi helyzetben vannak, hogy még kamarai tagdíjaikat sem tudták befizetni. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Mindenki elismeri a helyességét, aki komolyan foglalkozik vele! — Bródy Ernő: Nem ismerem el soha! — Zaj. — Egy hang jobbfelől: Numerus clausust az ügyvédekre!) Láttuk, hogy bejelentették 1931-ben az Eckhardt képviselő úr által is sürgetett hitelszervezeti fúziókat. Semmi sem történt. A vámpolitika terén — megnyugtathatom a képviselő urakat: a legnagyobb mértékben diffikultálom — semmi sem történt. Nézhetjük akkor megnyugvással a miniszterelnök úrnak ilyen címszók gyűjteményével kiadott munkaprogrammjátl Nem akarok visszaélni az elnök úr előzékeny figyelmével, letelvén időm, be kell fejeznem felszólalásomat. A kormány iránt abszolút bizalmatlansággal viseltetem, mert nem látom befelé azt a hitelt, amely nélkül ilyen nehéz időkben kormányozni nem lehet és nem látom kifelé — ennek kifejtését fenn kell tartanom magamnak a legközelebbi alkalomra — azt a presztízst, amellyel külpolitikánkat ilyen nehéz időben vezetni lehetséges. A költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon. A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik! Rakovszky Tibor jegyző: Bárczay Ferenc! Bárczay Ferenc: T. Ház! Elsősorban reflektálni akarok az előttem szóló Rassay t. képviselőtársamnak arra a megjegyzésére, hogy mi kint a, kerületben egészen másként beszélünk, mint a parlamentben. Megnyugtathatom és biztosíthatom a képviselő urat, hogy a parlamentben ugyanúgy fogok beszélni, mint kint a kerületben. T. Ház! Egy látszólag meggondolatlan és igen merész kijelentést fogok tenni, amikor hozzászólok az 1935/36. évi költségvetéshez. Abban a biztos reményben szólalok fel a költségvetéshez, hogy még a költségvetési év letelte előtt az a szükséglet fog mutatkozni, hogy e költségvetés keretei pótköltségvetéssel tágíttassanak ki állami szuverenitásunk biztonságának biztosítása érdekében. T. Ház! A nemzeti vagyon biztonságának, 16. ülése 19S5 május 21-én, kedden. 275 a nyugodt és produktív munkának alapfeltétele az állam biztonsága. Ha magunkévá tesszük Mussolininek azt a kijelentését, hogy egy állam biztonságának nemcsak a fegyverkezés a garanciája, hanem az emberanyag jólétének olyan megteremtése, hogy a fizikai munka mellett annyi energiát lehet tartalékolni, hogy az a haza védelmére felhasználtassék, akkor nekünk, amikor a biztonságról beszélünk, amikor a biztonság kérdésével foglalkozunk, nem csak a fegyverkezéssel kell foglalkoznunk, hanem foglalkoznunk kell annak az emberanyagnak a jólétével is, amely hivatva van a nemzet és az állam megvédésére. Hogy ezt a kérdést a többi országok milyen fontosnak tartják, azt tények bizonyítják. Ha meg méltóztatnak figyelni azt az áldozatot, amelyet Olaszország hoz a fegyverkezés és emberanyaga jólétének megteremtése tekintetében akkor azt méltóztatnak látni, hogy a mi költségvetési hiányunk elenyésző csekélység ahhoz az áldozathoz képest, amit Olaszország hoz ennek a célnak az érdekében. Olaszország adósságai annak ellenére, hogy költségvetésében 4 milliárd lira hiány van, annak ellenére, hogy külkereskedelmi mérlege is passzív, az 1925. évtől kezdve a mai napig adóssága 45 milliárd líráról 182 milliárd lírára emelkedtek. Nem csak produktív munkára, nem csak fegyverkezésre használták fel ezeket az összegeket, de ezeréves városokat is emeltek ki azért, hogy a lakosságot foglalkoztassák. Ha meg méltóztatnak figyelni Angliát, Amerikát, Japánt, a kisebb államok közül Csehszlovákiát, Norvégiát, azt méltóztatnak látni, hogy ezek az államok a devalváció által elért haszon legnagyobb részét fegyverkezésre fordították. Németország 2800 millió márka arany tartalékát fegyverkezésre forditotta és ma 8000 millió márka jegy forgalom mellett egész aranyfedezete 82 millió. A kis Ausztria, amely ugyan még nem kapta meg a fegyverkezési egyenjogúságot, a megengedett hadsereglétszámon felül százezer embert tart fegyverben. És hogy fegyverben tarthassa, igénybe vett nemzeti bankjától 540 milliót. Nálunk az a szokás, hogy úgy állitjuk be magunkat, mint egy nyomorult szegény koldus népet. Ezt én határozottan tagadásba veszem. Mi szegényesen élünk, sőt a mezőgazdaság nyomorúságosan él, de szegények nem vagyunk. Nekünk meg van az alapunk arra nézve, hogy épp úgy megkezdhessük a jólét felé regenerációnkat, ahogyan megkezdték azt a többi államok. Ez egy tudatos szuggesztió és annál inkább veszedelmes, mert a tudatos szüggesztióval szemben a legokosabb ember sem immúnis. Ez az egy idegen infekció, amelyet sokkal veszedelmesebbnek tartok, mint az úgynevezett német infekciót, mert ennek az infekciónak következménye az önérzet, hit, remény nélküli, harcra alkalmatlan rabszolgatípusú embernek a kifejlődése, aminek következménye a rabszolga állam, mint amilyen volt a weimari Németország. Nem akarok összehasonlításokat tenm a szomszéd államokkal, de ha mi ma Európa biztonsági rekonstrukciójáról beszélünk, akkor megállapíthatjuk, hogy Magyarország .egy olyan geopolitikai helyzetben van és múltjánál fogva, amelyben mindenkor védte a függetlenségét, olyan pozíciót foglal el, amely nélkül Európa biztonsági rekonstrrukciója meg nem oldható. Nem nekünk kellene kérni az egyenjogúság megadását, hanem a nagyhatalmaknak kellene tőlünk követelni, hogy egyenjogúságunkat állítsuk helyre. A történelemnek