Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-12

134 Az országgyűlés képviselőházának ladásnak, amelyet az utó'bbi másfél évtizedben a nagyipar mutat. Utóvégre kötött országhatárokkal kell számolnunk. Minden ország elzárkózik a másik ország ipari és mezőgazdasági cikkeinek bevitelétől és ezzel úgyszólván reánk kényszertíették, hogy fokozottabban foglalkozzunk iparunk fejlesztésével. Mindennek ellenére azt mondom, 'hogyha már óriási áldozatot hozott az ország az iparosodás fejlesztésére, az ebből eredő előnyöket az egész iparnak, sőt továbbmegyek: az egész ország lakosságának kellett volna élveznie, nem pedig egy szűk társaságnak, azoknak, akik a nagyipar keretén helül élvezték a sok nemzeti ajándékot. (Mozgás a középen.) Azt hiszem, szükségtelen itt bizonyítanom, hogy a nagyiparnak a mai kereskedelemügyi minisztériumban sokkal nagyobb a befolyása, mint akár a kisiparnak, akár a kereskedelemnek, vagy a közlekedésnek. A nagyipar uralja a mai kereskedelemügyi minisztériumot. (Kun Béla: Agrárország helyett kartelország vagyunk!) Ennek a jövőben meg kell szűnnie. Lehetetlenség, hogy néhány évvel ezelőtt megszavaztunk egy iparfejlesztési törvényt és ez a törvény nem az egész ország iparának fejlődését, hanem — megint hangsúlyozom, —egy kis, szűk, társaságnak, a gyáriparnak fejlődését mozdította elő- (Rupert Rezső: Ezért csinálják az iparügyi minisztériumot, hogy még jobban így legyen.) Ugyanígy állunk kartell-törvénnyel is. A nyersanyagbeszerzés körül a nagyiparnak óriási előnyel voltak. Nem egyszer fejtettem ki már itt a házban, hogy az adókedvezmények éppen azoknak adatnak meg, akik talán jobban elbírnák az adóterheket. Itt vannají a nyomorult kisiparosok, akik roskadoznak a terhek alatt (Ügy van/ Ügy van! a baloldalon.) viszont — sajnos — voltak és vannak nagyvállalatok, amelyek milliós és milliós haszonnal zárják évi mérlegeiket és amellett kapnak igazán óriási nagy nemzeti ajándékokat a vámtételekben (Egy hang a baloldalon: Ez igazi) és akkor még az adókedvezményekben is az utóbbiak részesülnek olyan mértékben, hogy az adójuk 84%-át elengedik. (Egy hang a baloldalon: Ebben egyetértünk! — Rupert Rezső: Tessék nyugodnak lenni, az iparügyi minisztérium nem a kisipar kedvéért készül. — Kun Béla: A nagyvállalat a devizákkal szabadon rendelkezik!) T. közbeszóló képviselőtársam, azt hiszem, hogy a kormány számára mégis a parlamentnek kell irányt szabnia. (Rupert Rezső: Rendelettel csinálják a dolgokat!) Ha a parlament többsége azt mondja, hogy meg kell szűnnie ennek az egyoldalúságnak és a jövőben nagyobb súlyt kell fektetni a kisipar érdekeire, akikor az új minisztériumnak ebben a szellemben kell dolgoznia. (Rupert Rezső: Tessék ezt törvénybe iktatni, mert mi nem leszünk ott, ahol a rendelet készül!) Azt sem kell hangsúlyoznom, hogy a vámpolitikából eredő előnyök is a nagyipart segítik. (Rupert Rezső közbeszól.) Elnök : Kérem Rupert képviselő urat, ne méltóztassék közbeszólni. (Rupert Rezső közbeszól. — Urban Gáspár báró: Méltóztassék felállni, meghallgatjuk! — Zaj a jobboldalon.) Müller Antal: Mélyen t. Ház! Amikor évekkel ezelőtt, talán 1928/29-ben a kormány megszabta a vámpolitikát és előírta a vámtételeket, akkor még kereskedelmi szerződésekkel nem rendelkezvén, ezt abban a reményben tette, hogy majd a tárgyalásokon lesz miből engedni. 12. ülése 1935 május 15-én, szerdán. Sajnos, azóta nem hogy engedtek volna ezekből a vámtételekből, hanem még az utóbbi évekből is számtalan olyan vámtételt tudnék felsorolni, amely 70—80%-kai emelkedett. Ez természetesen megint a földolgozó kisiparnak és a íogyasztóközönségnek rovására ment, ennek kellett a következményeket elszenvedni. Itt vannak az export-visszatérítések. Hála Istennek, hogy exportálhatunk. Adná az Isten, hogy minél több exportunk lenne. Sajnos, itt is úgy állunk, hogy egyoldalú az exportunk. A múlt évi költségvetés tárgyalásánál rámutattam arra, milyen fontos volna, ha a kisipart is betudnánk kapcsolni az exportlehetőségbe, ha annak is adnánk teret arra, hogy bizonyos típus-iparcikkekre berendezkedvén, szövetkezetté vagy egyéb társasággá alakulva tudnák ezeket a termeivényeiket külföldre küldeni. Sajnos, kivitelünknél eddig mindig csak a nagyipar jött számba és kevéssé a kisipar. Ha mindez így volna, kérdem, miért ne lehetne az országnak negyedmilliót számláló kisiparosságát is ugyanezekben a kedvezményekben részesíteni? Miért kapja vagy kapta ezeket a múltban kizárólag csak a nagyipar? Tárgyilagos akarok lenni és arra is kitérek, hogy mit kapott a nagyipar az utó'bbi években. Méltóztatnak tudni, hogy a kisipari hitel terén még a Bethlen-kormány alatt Bud János akkori pénzügyminiszter keresztülvitte, hogy a bankok 30 millió pengő kisipari hitelt nyújtsanak az ország kisiparosságának. Sajnos, a 'bankok ezt sohase váltották be

; annak ellenére, hogy száz százalékos záloglevélbiztosítékot adott az állam a bankoknak. Az a négy-öt bank, amely ezzel foglalkozott, a bankzárlat 'beálltakor minden kisipari hitel folyósítását megtagadta, amit itt számtalanszor szóvá is tettem. Mindezek ellenére úgy áll a helyzet, hogy körülbelül 17 miiló pengő kisipari kölcsön van az ország kisiparosságánál. Ez is segítség, de a segítség nagyobb lett volna, ha ezt kissé könnyebben hozzáférhetővé tették volna. De mi történt? Elsősorban csak 'bankszerű fedezetet fogadtak el, másodsorban pedig nagyon jelentékeny kamatot számítottak mindig: először 9'5 százalékos kamatot, azután 8 százalékos kamatot, ma pedig 6*5 százalékos kamatot számítanak. De a 6*5 százalékos kamat mellett még mindig van egy kis sallang, úgyhogy a kisiparosokra nézve ennek a hitelnek igénybevétele bizony meglehetősen súlyos terhet jelent, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) nem is szólva arról, hogy meglehetősen rövid lejárattal adták ezt a hitelt a hankok és csak a múlt évben sikerült a pénzügyminiszternek kissé meghosszabbítani ezt a hitelt. (Horváth Zoltán: Miért hiszi, hogy most máskép lesz?) T. Ház! Még egy dolgot^ említek meg, ami ugyancsak a kisiparosság érdekében történt. Ezt már a mai kormányzat adta; ez pedig a kőszállítási szabályzat. Szerintem a kisiparosokon nem lehet egyenkint segíteni, hanem csakis intézményesen, törvényes intézkedésekkel. A közszállítási szabályrendelet szerintem intézményesen biztosítja az állami, yárosi es megyei közmunkák 'bizonyos százalékát a kisiparosság számára. A közmunkák 'bizonyos százalékát tehát a kisiparosságnak kellene adni, de nem adják minden téren. A katonaságnál, a vámőrségnél például a ruházati szállításoknál 70%-át kell a kisiparosságnak adni. (Horváth Zoltán: Aki Oti. hátralékban van, az nem kap!) Erre is rátérek, t. képviselőtársam. Van olyan közszállítás, ahol 50%-ot kell a kisiparos-