Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-12

130 Az országgyűlés képviselőházának ter úrnak az az álláspontja, bogy a kereskedelemügyi minisztérium szétágazó ügyeivel egy ember a legnagyobb szorgalom és a legkiválóbb képességek mellett sem képes foglalkozni, erre nekem az a tiszteletteljes megjegyzésem, hogy minél kiválóbb képessége van egy miniszternek, minél nagyobb a munkabírása és e két kiváló kvalifikáció nyomán minél nagyobbszabású terveket akar a gazdasági élet számára megvalósítani, annál kevésbé kívánatos, hogy a kivitelezés »munkáját maga végezze. A helyes miniszteri munkaökonómia szerény nézetem szerint a munkatársak helyes megválasztásában, a stabil, állandó adminisztratív erőknek helyes beállításában és a nekik adott instrukciókban áll. Óvakodnék és óva inteném az egész gazdasági életet attól, hogy olyan viszonyokra vágyjék, amikor változásoknak kitett politikai tényezők legyenek a gazdasági koncepciók végrehajtói. Hogy ez így van, hogy ez mennyire helytálló tétel, e tekintetben egy önöknek nagyon mérvadó ország hasonló berendezkedésére utalok. Azt hiszem, nagyobb politikai stabilitásra, mint amilyenre Olaszország berendezkedett, önök sem tartanak igényt. Es mégis azt látjuk, hogy éppen a szakminiszterek soraiban Mussolini miniszterelnök mintegy három évenként cserét visz keresztül a végett, hogy felfrissítse azt az imeiáló (képességet, amelyet egy a helyzet magaslatán álló miniszter jelent. Ez a miniszterváltozás azonban az elfogadott gazdasági tervek keresztülvitele szempontjából nem jelent akadályt, nem jelent szakítást, a munka folyik tovább, és a politikai stabilitástól a gazdasági programm megvalósítása egyáltalán nincs függővé téve. En tehát a gazdasági élet szempontjából egyáltalán nem tartom lényegesnek, hogy ugyanaz a miniszter valósítsa meg az elhatározott terveket, de — bocsásson meg az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr — nem tartom jó munkabeosztású miniszternek azt, aki bármely területen, egy hozzá bármilyen közelálló szakkérdésiben annyira elmélyed, hogy minisztériumának egész ügykörére felügyelni nem tud. Ezek között az általános szempontok között nézzük meg talán azt, hogy mennyire plauzibilisebben, mennyire valószínűbben támasztják alá a minisztérium felállítását azok az indokolások, amelyeket a miniszter úr az. előterjesztéséiben megemlít. Méltóztassék megengedni, hogy mindenekelőtt az alapindokolással foglalkozzam, amely azt mondja (olvassa): »A kereskedelemügyi tárca keretén belül az ipari igazgatásnak az ipar fejlődésével rohamosan növekvő feladatait kielégítően ellátni ma már nem lehet s az ipari termelés ügyeinek ellátását függetleníteni kell az értékesítés ügyeitől.« Bocsánatot kérek, nem kell különösen elmélyednünk a gazdasági viszonyokban, nem kell úgynevezett szakembernek lennünk, ma már a laikus is nagyon jól tudja, eléggé beidegződött az egész világ olvasóközönségének vérébe, hogy a rajtunk súlyosodé gazdasági válság^ voltaképpen elsősorban értékesítési válság, OS &?L vJh adminisztráció, amely azt képzeli, hogy az értékesítés ügyét a termelés ügyétől függetleníteni lehet, amely azt képzeli, hogy a termelőéletnek ezt a két fontos problémáját, akár adminisztratív vonatkozásban is, szét lehet választani, mint ahogy nálunk kontemplálják, az nem a válság 12. Ülése 1935 május 15-én, szerdán. enyhítésén dolgozik, hanem a válság kimélyítését fogja előidézni. Es számolni kell az ilyen koncepció mellett azzal a lehetőséggel is, hogy akkor, amikor az általános gazdasági viszonyok már a javulás képét mutatják, mi sem időtempóban, sem pedig megfelelő arányban nem tudjuk a javulásból kivenni részünket. A mezőgazdaságban, mint az egész világon, űgy nálunk is, talán fokozottabban, mint az iparban, az értékesítés kérdése áll elől, és a .mezőgazdasági válság éppen azért súlyosabb, éppen azért elmélyültebb, mert az értékesítés lehetőségeihez, feltételeihez természeténél fogva nem tud annyira alkalmazkodni, mint az ipar. A mezőgazdasági termelésben nem a termelő az első tényező, amelytől a termeivény mennyisége, sőt minősége is függ: itt a természetnek is döntő súlya van. Az ipari termelésnek elleniben természete, hogy ebből a szempontból sokkal elasztikusabb, ezért tud jobban megküzdeni a válsággal, és ezért van az, hogy az ipari válság nemcsak nálunk, de az egész világon is, nem olyan mélyen szántó, mint a mezőgazdaságban . Ezek alapján tehát az olyan intézkedést, amely az értékesítés problémáit, bármilyen koncepció keretében, önálló szervre bízza, és külön szerv foglalkozik a termelés kérdéseivel, a gyakorlati élettel olyan szemben állónak tartom» hogy ez már egymaga is ok arra, hogy ennek az új szervnek a létesítését a legnagyobb aggálylyal láissam. De továbbmegyek az indokolásban. Az igen t. miniszter úr azzal is indokolja a javaslatot, hogy (olvassa): »A szervezési problémák, amelyek külföldön a racionalizálással, a termelés megszervezésével nyertek megoldást, nálunk is időszerűvé váltak.« Bocsánatot kérek: annak, aki az ipari mozgalmakat Európaszerte figyelemmel kísérte és kíséri, tudnia kell, hogy nincs még egy ország, ahol az iparnak olyan nagy problémákkal kellett volna megküzdenie, mint a zsenge, az összeomláskor még mai pozíciójától messze lévő magyar gyáriparnak. (Rajniss Ferenc: Sehol sem kapott ingyen annyit, mint nálunk! —- Müller Antal: Ügy van! Bendkívul nagy nemzeti ajándékot kapott mindig! — Mikolay József: A munkabérekből vették el a munkásoktól a jövedelmüket!) T. képviselőtársaim, ugyanarra az eredményre fogok jutni, ha megengedik, hogy gondolatmenetemet befejezzem. Ha nem hagyják magukat temperamentumuktól elragadtatni, akkor azt fogják látni, hogy ebből a szempontból nincs közöttünk véleménykülönbség. En csak arra akartam és akarok változatlanul rámutatni, hogy a magyar iparnak éppen az a része, amely a mezőgazdasági termelés szempontjából döntő fontossággal bír, amelyet az itt járt népszövetségi szakértők mint hodenständig magyar iparágakat fejlesztendőknek ítéltek, tehát a magyar malomipar; a magyar söripar, a magyar mezőgazdasági gépgyártás a megváltozott viszonyok folytan elsősorban mezőgazdaságunk kárára olyan átalakuláson ment kényszerűen keresztül, hogy a teljes összeomlástól csak egy idejekorán foganatosított szervezkedéssel volt megmenthető. (Rainiss Ferenc: Nem lehet általánosítani!) Ha méltóztatott volna megengedni, az előbb iiS ide konkludáltam volna, hiszen így is kezei tem. Az időelőtti közbeszólások csak a temat zavarják, engem nem. (Patacsi Dénes: A kisipar szenved legtöbbet!) Erre is rátérek, t. képviselőtársam, csak türelmet kérek. (Zal) En