Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-9

104 Az országgyűlés képviselőházának 9. ülése 1935 május 9-én, csütörtökön. naik a tanítóságot e tekintetben kisajátítania nem szabad. (Helyeslés a baloldalon. — Mózes Sándor: Ezt mondjuk mi is!) De mégis csak hallatlan és tűrhetetlen, hogy egyik képviselőtársunk a tanítósággal kapcsolatban, amikor azt kívánta, hogy ne politizáljanak, olyan súlyos megró vasban részesítette keírüleitének tanítóit, — általánosítva — hogy azok a választás alatt annyira lealjasodtak, hogy részegen, tökrészegen korteskedtek. (Czirják Antal: Ez erős kifejezés! Nem lezit moádtam! En konkrét példára hivatkoztam, hogy hová vezet az ilyen reindszer! — Zaj.) Elnök: Czirják Antal képviselő úr iegnajp .már igénybevette a Ház türelmét, most tehát méltóztassék meghallgatni képviselőtársát. ' Drózdy Győző: T. képviselőtársaim azt mondotta, hogy a választások alatt egyes tanítók annyir.a lealjasodtak, hogy részegen korteskedtek. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Czirják Antal: Ügy van, de nem kerületem tanítóira mondtam!) T. képviselőtársam, az angol parlamentben, hol a szólásszabadság teljes és tökéletes, előfordult, hogy egyszer egy képviselő azt mondta, hogy X. Y. angol királynő olyan részeg volt, inint a disznó. De az a képviselő megnevezte az illetőt, a képviselő úr azonban elfelejtette megnevezni azt a tanítót, akiről szó volt. Ön általánosítva gyanúsította meg kerületéneik tanítóit és miután megnevezésüktől tartózkodott, ezért én a magyar tanítóság nevében — 'mint volt tanító — elégtételt követelek. (Helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon.) Nálunk a tanítás, a nevelés tudománya az utóbbi évtizedben olyan óriási léptekkel haladt előre, hogy büszkén mondhatjuk: e tekintetben ott állunk a nyugati nemzetek sorában. Ez a magyar tanítóság érdeme, ez a tanítóság tehát semmiesetre sem érdemli meg azt a hangot, amelyet egyébként a társadalom bármely rétege méltán ' visszautasíthatna. (Czirják Antal: Ne sajátítsa ki a képviselő úr a tanítók érdekeit! Legalább úgy védem őket én is!) Kendkívül nehéz és szerencsésen megoldott pontjai ennek a javaslatnak azok a pontok, amelyek a felekezeti iskolákra vonatkoznak. A felekezeti iskolák igazgatása és felügyelete tekintetében a felekezetek érzékenységét, rendkívül ügyesen, tapintatosan kerüli ki a javaslat. A bizottságban hallottunk megnyilatkozásokat az iskolaszékek intézménye ellen is, mint amely csökevényeket el kellett törölnünk. Ezzel szemhen legyen szabad az. iskolaszékek és gondnokságok védelmére kelnem, mert ezek az egyedüli szervek, amelyek a népet összekötik az iskolával. A gondnokságok és iskolaszékek állandó kapcsolatot tartanak fenn a közoktatás és a nép között, úgy, hogy ezeknek a megszüntetéséről^ szó sem lehet. Igaz azonban, hogy az iskolaszékek és a gondnokságoknak működéséről már új rendeletet kellene kiadni, szabályozni kellene ezt a kérdést, mert ma igazán nagyon sok tekintetben módosításra szorul. A decentralizációt némelyik ember elítéli, a másik lelkesedik érte. E tekintetben én a középúton haladok. A túlságos decentralizációt nem tartom teljesen jónak és célravezetőnek. Es ebben a javaslatban is sok helyen hizony túlságosnak tartom azt a decentralizációt, amelyet a miniszter úr kíván és előír. A javaslat 6. §-a például azt mondja, hogy tanulmányi természetű ügyekben a főigazgatóság dönt másodfokon és végérvényesen is. Már most az országban van nyolc főigazgatói kerület. Ha tanulmányi kérdések kerülnek ezek elé a főigazgatók elé, az egyik így, a másik úgy, a harmadik amúgy dönthet és megeshetik, hogy nyolcféleképpen döntenek egy-egy tanulmányi kérdésben. Ezt az aggályomat elmondottam a bizottságban és a miniszter úr megnyugtatott afelől, hogy itt, a plénumban kijelentést tesz arra vonatkozóan, hogy ez a tanulmányi természetű ügy voltaképpen csak iskola-adminisztrációs ügyekről szól és a pedagógiához semmi közük. Nagyon kérem a miniszter urat, hogy ezt itt is jelentse ki és a végrehajtási utasításban minél nyomatékosabban juttassa kifejezésre. Az iskolák túltömöttségének megszüntetéséről is haladéktalanul gondoskodni kell. Nem helyeslem azokat a felszólalásokat, — tegnap is mondotta egyik baloldali képviselőtársam — hogy meg kell szüntetni a sok leánygimnáziumot. En a nők számára az oktatás terén ugyanolyan jogokat követelek, mint a férfiak számára. Minden nő előtt, aki tanulni akar, meg kell nyitni az iskolák kapuit és gondoskodni kell, hogy a nők számára is legyen elég középfokú iskola! Tűrhetetlen például, amit itt Budapesten látunk, hogy a kitűnő Ándrássyúti Mária Terézia leánygimnáziumban az első osztályba olyan nagyszámú a jelentkező, hogy az iskola képtelen harmad-, sőt negyedrészüket befogadni. Pedig ott van a szomszédságában egy izraelita szociális intézménynek öt esztendő óta üres palotája, amelyet szívesen rendelkezésére bocsátanának az államnak iskola céljaira, úgy, hogy semmi akadálya sem lenne annak, hogy ez a gimnázium esetleg párhuzamos osztályokat nyisson ebben az üres épületben. így a környék leányai megtalálhatnák azt az iskolát, ahova járni akarnak. (Egy hang jobbfelől: Menjenek vissza a családba és neveljenek gyermekeket! Sokkal jobb volna!) A kultusztárca keretében és a kultűrjavaslatok körében nem szabad megfeledkeznünk a külföldi magyarságról sem. A nemzetnek határa nem ott van, ahol Trianonban megszabták; egy országnak sem ott van a határa, ahol a térkép mutatja, a nemzet fiai szerte-széjje] élhetnek a világban. A magyar nemzet fiai nemcsak azok, akiket a trianoni határok zárnak magukba, hanem testvérünk az a többmillióra tehető külföldön élő magyarság is, akikre olyan ritkán gondolunk. Lehetetlenségnek tartom azt a politikát, mely ezzel a külföldi magyarsággal nem törődik. A külföldi magyarság már számtalanszor bebizonyította, hogy az óhazához hűséges és bajában támogatója, védelmezője. A belügyminiszter úr legutóbbi köszönő nyilatkozata azért, hogy az amerikai mascyarsas: felemelte tiltakozó szavát a Jugoszláviából kiüldözött magyarok érdekében, olyan jól esett az amerikai magyarságnak, hogy ía lapok hónapokig cikkeztek róla. Ez azt bizonyítja, hogy az amerikai magyarságot és a külföldi magyarság millióit kezelni kell, bánni kell velük. Lehetetlen, hogy a második generáció, ha már elveszti is nyelvét, szívét is elveszítse, amely őseinek hazája felé dobog. Lehetetlen, hogy a második generáció szívével ne törődjék ez az ország. 3929-ben tartottak itt Magyarországon a külföldi magyarok világkongresszust. Ennek a világkongresszusnak az volt legfőbb célja, hogy az óhazához kapcsolja a külföldön élő magyarság millióit. 1929 óta azonban ezen a téren majdnem semmi sem történt, pedig a külföldi (magyarság ezrei, különösen ahol tömegesen élnek, vár va-várják azt, hogy az, óhazától kapjanak tankönyveket, még pedig nem éppen