Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-8

94 Az országgyűlés képviselőházának 8. ülése 1935 május 8-án, szerdán. nyitás! — Rupert Rezső: Mi lesz a tanulással, mi lesz a matériával?) Majd arról is beszélek, Rupert t. képviselőtársam akkor, amikor a tanulmányi felügyelők hivatására fogok áttérni. A főigaizigatóságok -elbiben a régi értelemben most meg fognak szűnni és amikor ezek megszűnnek, még pedig hosszú, majdnem másfélszázados működés után, lehetetlen, hogy teljes elismeréssel meg ne emlékezzünk azokról a nagynevű főigazgatókról, akik ezt az intézményt a köztiszteletnek olyan piadesztáljára emelték, mint amilyenen az most ténylegesen áll. Ott vannak a Lutter Nándorok, Géresy Kálmánok, az Erődi-Harrach Bélák, a Mázy Engelbertek, a Mátray Rudolfok és a többiek, (Ügy van! Ügy van! a, Ház minden oldalán.) akik a maguk személyes kvalitásaival, mint elsőrendű pedagógusok olyan tekintélyt tudtak kölcsönözni ennek Hasnak, mintha nem is egyetlenegy iskola fajnak, csak a középiskolának, hanem valóban az iskolafajok egész hálózatának — mint ahogyan ez a törvényjavaslat kontemplálja — lettek volna a tartományfőnökei. Azt hiszem, hogy most, amikor a régi főigazgatóság megszűnik, ezzel az elismeréssel, az e\r ismerésnek ezzel a kinyilatkoztatásával tartoztunk ezen nagy pedagógusok emlékének. (Élénk helyeslés. — Rupert Rezső: A pedagógia miatt lettek nagyok, nem a bürokrácia miatt, ez a javaslat pedig csak bürokratává teszi a főigazgatót! Luttoro'k sohasem lesznek közöttük!) Ezek a főigazgatók, akik most mint ilyenek megszűnnek működni ezen a néven, általában mindig középiskolai képesítéssel bíró tan férfiak voltak és minthogy most hivataluk megszűnik, természetesen ez a középiskolai tanárság státuszára nézve egy bizonyos pozícióveszteséget jelent. Hat ilyen V. rangosztálybeli főigazgató volt és most ettől a benetől a középiskolai tanári státusz meg fog fosztani, vagy legalább is formailag fennáll ennek a lehetősébe. Éppen azért a legteljesebb bizalommal tolmácsolom a középiskolai tanárság kérését a kultuszminiszter úrhoz, hogy majd annakidején, a szervezet perfektuálása idején méltóztassék ezért a pozícióveszteségérfc a középiskolai tanárságot megfelelően rekompenzálni olyan formában, hogy számuknak, pedagógiai képesítésüknek megfelelő mértékben és arányban pártieipáljanak majd a főigazgatói állás betöltésénél. Annyival is inkább, mert ez a főigazgató bármennyire a tanügyi közigazgatás élére állított főtisztviselő, lényegében mégis pedagógiai funkciót fog betölteni, mert a közigazgatás alaki része, a rendeletek, a törvények betartatása, azután az igazgatásnak dologi, gazdasági része, sőt, azt is mondhatnám, hogy a személyi dolgok adminisztrációs része bárki által', mondjuk egy ilyen közigazgatási és pedagógiai vizsgát tett jogászember által is tényleg kifogástalanul betölthető, de ha nem akarjuk azt, hogy a tankerületi főigazgató csak egy telegráfDÓzna legyen, amelyre a különféle vezetékek, a különféle iskolafajok igazgatóságának drótvezetékei egyszerűen fel vannak szegezve, hanem, ha azt akarjuk, hogy ez a főigazgatóság valóban lüktető szíve legyen a gondjaira bízott terület közoktatási organizmusának, akkor ennek a szívfunkciónak ellátásához feltétlenül szakműveltség, feltétlenül pedagógiai rutin, feltétlenül nevelésügyi látókör, ehhez gyakorlati tapasztalatokban megedződött éleslátás, sőt többet mondok, bizonyos általános kultúrpolitikai horizont szükséges, ezt a hivatást pedig csakis olyan férfiú képes betölteni, aki maga is az iskola talajából nőtt ki. Amikor tehát a főigazgatói állásnak erre a pedagógiai természetére rámutatok, legyen szabad a skálán tovább haladnom és rátérnem az új igazgatási apparátus másik szerve, a tanulmányi és körzeti felügyelő funkciójának ismertetésére. A főigazgatónak elsődleges segítőtársa lesz majd a tanulmányi felügyelő és népiskolai vonatkozásban a népiskolai körzeti felügyelő. Én elsősorban a tanulmányi felügyelő problémájával foglalkozom. A főigazgató igazgat, a főigazgató képviseli az egész koncepcióban az egyszerűsítésnek, az egységnek, az összpontosításnak, szóval a racionalizálásnak gondolatát. A tanulmányi felügyelő, a körzeti felügyelő pedig képviseli a szakszerűséget, képviseli azt az intenciót, hogy a középfokú és amellett a szakiskolai, sőt a népiskolai oktatás intenzitása, alapossága és országos színvonala is biztosítva legyen. Nagyon bölcs rendelkezésnek tartom én is — előttem szólott képviselőtársaim ugyancsak dicsérettel emelték ki, közöttük — azt hiszem — Eckhardt Tibor, az ellenzék vezérszónoka szintén — azt a helyes elgondolást, hogy ezek a pedagógia szakfelügyelők, ezek a tanulmányi felügyelők elsősorban katedrái tanárokból, katedrái tanítókból, vagyis a gyakorlati oktatás embereinek sorából fognak majd kiemeltetni és a maguk munkakörébe beállíttatni. Ez valóban helyes intézkedés azért, mert így a tanulmányi felügyelő, különösen, ha ő maga is hetenként néhány óraszámban ellátja a maga tanítói vagy tanári feladatát, azt az eleven kontaktust, azt a szükséges eleven kapcsolatot, azt a szükséges eleven vérkeringésbei í összefüggést fogja képviselni, amely nélkül minden ilyen tanügyi méltóság, tanügyi hivatalnok egyszerűen ,elszakad az iskola lelkétől, elszakad az oktató személyzettől, elszakad a gyermektől. Pedig ez — amint nagyon jól tudjuk — az iskola egyszerű elbürokratizálódásához, ellélektelenedéséhez vezetne. Csak két szempontot vagyok bátor a miniszter úr szíves ficy elmébe aiánlani a tanulmánvi felügyel okkel kaocsolatban. amelyeket majd a gyakorlati kivitelben lehetőleg érvényesíteni méltóztassék. Az egyik az, hogy ezek a tanulmányi felügyelők ne érezzék magukat hivatalfőnököktiek, ne érezzék magukat csupán ellenőröknek, — hogy úgy mondjam — detektíveknek, akik ott áilanak, ott függenek, mint egy Damoklesz kardja annak az ellenőrző tanárnak a feje felett. Én a tanárnak és a tanulmányi felügyelőnek a viszonyát sokkal intimebbnek, sokkal melegebbnek fogom fel, az én érzésem szerint ennek a tanulmányi felügyelőnek végeredményben a tanár és a tanító munkatársának kell lennie. A felügyelőnek ugyanis a maga hivatali helyzetéből kifolyólag módja van arra. hogy sok tanárnak, sok tanítónak a metodikai eljárását, tanításbeli rendszerét, módszerét figyelje meg és olyan gazdag didaktikai tapasztalati anyagra tegyen szert, amelyet azután kollegiális jóakarattal, tanácsadás, útbaigazítás formájában kell majd közölnie tanártársaival, hogy így az ő tapasztalatait, mint leszűrt pedagógiai kincseket, a gondozására bízott tanári karnak valóban szellemi közkincsévé tegye. Ez az egyik. A másik pedig az, amd ebből végerediményben logikusan folvik, hogy tudniillik ez a tanulmányi "felügyelői megbízatás ne tartson túl rövid ideig, mert annak a felügyelőnek egy-két év alatt nincs módja e gazdag tapasztalati anyag összehordására. Évek kellenek ahhoz, hogy megfigyeléseit, munkaeredményeit összegezze, hogy a gondjaira bízott tanárok, sok-