Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.
Ülésnapok - 1931-299
66 Az országgyűlés képviselőházának i aligha látja hasznát az általa teljesített befizetéseknek. Megindult tehát egy agitáció nem az intézmény, mint ilyen ellen, mert, ismétlem, annak fenntartását mindenki óhajtja, hanem annak jelenlegi, a biztosító társaságokéhoz hasonló tőkefedezeti rendszere ellen és ennek ellenében ügyvédi körök széles rétegei követelték az úgynevezett felosztó-kirovó rendszert. Ez olyan jogi intézmény, amely kényszertársulason, kötelező tagságon alapszik, mint az ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet is, amely tehát nincs arra rászorulva, hogy előbb tőkéket gyűjtsön, hanem amelynek fedezetéül ott van az ügyvédi kar által évente kötelezőleg előírt szolgáltatások egész összege. Ennél nem kell megvárni azt, amíg keletkezik egy nagy tőke, amelynek konszolidálását a mai pénzviszonyok között megvárni lehetetlen. Csak zárjelben említem meg, hogy köziben megengedték,, hogy házakba is történjék az intézet vagyonának befektetése és ezeknél is mintegy 30% értékveszteség érte az intézetet. Tehát az az általános, — lehet mondani — SL r túlnyomó többség által hangoztatott kívánság, hogy térjünk el attól a merev tőkefedezeti rendszertől, amely a biztosító társaságoktól, tehát magánvállalatoktól van átvéve és térjünk át az úgynevezett felosztó-kirovó rendszerre, ahol nem a gyűjtött tőke, hanem az ügyvédi kar, az eleven ügyvédi kar által évente befizetett szolgáltatások képezik az alapot és a biztonságot növeli az, hogy előreláthatólag hosszú ideig az ügyvédi kar ezeket a szolgáltatásokat, amelyek évekre felosztva nem is olyan terhesek, teljesíteni is fogja. Ez ellen indult meg tehát elsősorban^ az a hadjárat, amely a gyám- és nyugdíjintézetet kritika tárgyává tette. A jelenlegi igen t. igazságügyminiszter úr hivatalbalépése után csakhamar felismerte azt — és ezt köszönettel emelem ki erről a helyről is, — hogy az ügyvédi karnak ezen az igen értékes intézményén okvetlenül segíteni kell. Az igen t. igazságügyminiszter úr nem volt abban a helyzetben és ma sincs abban a helyzetben, — ezt nyomatékkal aláhúzom, nehogy e tekintetben félreértések keletkezzenek — hogy az ország többi társadalmi rétegére ezen a címen terheket rójon, hanem ő a megoldást csakis magának az ügyvédi karnak a szolgáltatásain keresztül kereste és keresi. Tehát az első dolog volt annak a nyomasztó gondnak az eltávolítása, amely az 1*4 millió pengőre felhalmozódott hátralékban rejlik és ezért ebben az évben megalkotta a törvényhozás bölcsesége az 1934:11. tc.-nek 17. Vát, amelyben erre a hátralékra ki van mondva, hogy az; ügyvédi kar tagjai öt évi kamatmentes részleteikben törleszthetik az intézmény iránti tartozásaikat, és hogy ezeknek a kamatmentes részleteknek törlesztése esetén azok a súlyos szankciók, amelyek az 1928:XI. te. szerint már egy év múlva beállanak, nem állanak be, hanem, a részleteknek betartása esetén az illető ügyvéd hátraléka mellett is, ha az egyes részleteket pontosan teljesíti, megmaradhat az ügyvédi kar tagjának. Ez mindenesetre egy nagy lépés volt és örvendetes hatása is mutatkozott ennek, amennyiben az ügyvédi kar ezt a részletfizetési kedvezményt igénybevette s ennek alapján az ügyvédi kar számos értékes tagját meg lehetett menteni a kar részére és sok értékes ügyvéd bentmaradhatott az ügyvédi kar lajstromában9. ülése 19SU november lU-én, szerdán. A t- igazságügyminiszter úr azonban nem elégedett meg ezzel az egy lépéssel, hanem csakhamar az ügyvédi érdekképviseletekkel karöltve, megbeszélés tárgyává tette az 1928 :XL. tc.-íben és az azóta keletkezett novellákban lefektetett joganyagnak alapos revízióját, szisztémába valói foglalását és ezeknek a megbeszéléseknek eredménye a jelen törvényjavaslat, amely kódexszerüleg foglalja magában az eddig már a viszonyok folytán több törvényben és az azóta kibocsátott törvényerejű rendeletekben lefektetett joganyagot. Ebben a törvényjavaslatban az igazságügyminiszter úr ragaszkodott ahhoz a jogalaphoz, amelyből 1908-ban kiindultak és amelyet 1934-ig a törvényhozás meg is tartott, vagyis megtartotta a kötelező tagságot. Ellenben egy igen lényeges változtatást tett, amennyiben elejtette azt a kötelezettséget, hogy az Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet csakis az úgynevezett tőkefedezeti rendszer alapján, vagyis a biztosítási társaságok által követett rendszer alapján, tabelláknak a kiszámításával teljesíthessen a támogatottaknak, hanem magára az ügyvédi karra bízta, hogy ő állapítsa meg azt \ a szisztémát, amelyet f az érdemileg sajátmaga által fenntartott gyámés nyugdíjintézetnek szolgáltatásai terén követni óhajt. így tehát megnyitotta az utat arra, hogy áttérjenek akár az úgynevezett felosztó-kirovó rendszerre. Az Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet fogja megállapítani azt, hogy melyik rendszert fogadja el és ezzel egyszersmind módja van annak, hogy a jelenleginél tetemesen nagyoibb juttatásokat eszközöljön az arra rászorultaknak. A másifls lényeges újítás ebben a törvényjavaslatban az, hogy megkönnyíteni igyekszik az intézeti tagok pénzügyi terheit. Ettől az évtől kezdve már — 1934 január 1-étől kezdve — amellett, hogy az 1934:11. te. részletfizetési kedvezményei fennmaradnak, 80 pengő az első évi intézeti tagdíj az eddigi 131 pengővel szemben és ez a tagdíj fokozatosan emelkedik 1939-ig, amikor már a törvény, illetőleg az intézet által kiszabott nagyobb kirovásokat kell fizetni. Ez idő alatt, ameddig a hátralékok rendezhetők, egyszersmind parallel hozzuk ebben a törvényjavaslatban azt az intézkedést, hogy az intézeti tagok járulékai lényegesen leszállíttattak, vagyis a folyó járulékok, és a régi hátralék együttvéve sem jelent elviselhetetlen terhet az intézeti tag részére. Ezzel szemben azonban az igazságügyi kormány elgondolása az volt, hogy biztosítani kell ezen tagdíjak befolyásának komolyságát is, mert az intézetnek nemcsak jogai, nemcsak követelései, de kötelezettségei is vannak a munkaképtelenné vált ügyvéd, vagy az annakidején a járulékokat befizetett ügyvéd özvegye es árvái iránt. Az intézet természetesen most sem tudna ennek megfelelni, ha az intézeti járulekok behajtását nem a legkomolyabban szorgalmazná. De itt is könnyítést hozott a jelen javaslat, amennyiben míg az 1928:XI. te. egy év után már kimondja a törlési kötelezettséget — eltekintve a kivételes elengedéstől — addig a jelen törvényjavaslat ezt két évre emeli fel, vagyis két évi nem fizetés után következik csak be az eddigi egy évvel szemben az, hogy az intézeti tagot az ügyvédi kamara lajstromából törlik. Ez az intézkedés is kritikákat váltott ki és bizonyos aggodalmakkal találkozott (Esztergályos János: Jogos aggodalmakkal!), amelyek-