Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.
Ülésnapok - 1931-299
64= Az országgyűlés képviselőházának , ülésünkön halasztást kapott. Az előadó urat illeti a szó. Niamessny Mihály előadó: T. Képviselőház! Hivatásbeli ügyvéd mindig bizonyos elfogódottsággal szólal fel ebben a t. Házban olyan kérdésben, amely az ő saját élethivatásának érdekeit érinti. Elfogódottsággal azért, mert az ügyvédi hivatás nem tartozik az ország nagy termelő rétegei közé és sokszor vagyunk kitéve annak a szemrehányásnak, hogy egészen partikuláris, pareiális és nem közérdekeket képviselünk. Ez a törvényjavaslat is olyan, amely első látszatra talán speciális ügyvédi érdekeket kielégítő javaslatnak tűnik fel, de ha mélyebben tekintünk bele a dolgokba, akkor lehetetlen fel nem ismerni az ezen törvény megalkotásához fűződő közérdeket éppen úgy, mint ahogy a törvényhozás bölcsesege akkor, amikor az ezt a törvényjavaslatot megelőző idevágó törvényeket meghozta, mindig egy bizonyos közérdeket látott azok megalkotásában. Nem lehetnek közömbösek az ország szociális békéjére, nem lehetnek közömbösek a társadalmi egyensúlyra az úgynevezett értelmi osztályok jóléti intézményei, jóléte, elhelyezkedésének lehetősége, boldogulásának előfeltételei sem s látjuk már országszerte, hogy nemcsak az ügyvédi kar, hanem az összes értelmi foglalkozások szervezkednek abból a célból, hogy a maguk jóléti intézményeit megalkossák, értve ezalatt a későbbi korban bekövetkező munkaképtelenség és a betegség esetére való gondoskodást s özvegyeik és árváik ellátását. Az ügyvédi kar már régen túl van az azelőtt vallott felfogáson, hogy minden szabadfoglalkozást űző egyén maga teremti meg a maga Öregségének biztonságához szükséges, előfeltételeket, maga tartozik gondoskodni a maga hátramaradottairól. A régi latin közmondásnak, hogy: »Dat Galenus opes, Justinianus honores, pauper Aristoteles pedes ire cogitur« az utolsó mondata a pauper Aristotelesről, sajnos, átterjedt a többi értelmi foglalkozásra is és éppúgy, ahogyan Galenus, f az orvos, nem gyűjthet ma többé kincseket, úgy a Justinianusnak kijáró tisztelet is nagyon megcsappant azzal, hogy az anyagi gondok az ügyvédi pályán működő egyént bizony nagyon gyakran elnyomják, nem hogy képes lenne öreg korára félretenni valamit, vagy magát munkaképtelenség esetére, özvegyét, árváját pedig az ő elhunyta esetére biztosítani. Ez előtt a jelenség előtt, amelyet mindenütt a világon megismernek, mint a középosztály krízisét, nem hunyhatott szemet a magyar törvényhozás sem és éppen azért már 1908-ban honorálta az ügyvédi kar kebeléből kiinduló mozgalmakat, amelyek arra irányultak, hogy mégis az ügyvédi foglalkozás is teremtsen magának valami ellátási alapot a munkaképtelenek segítésére, valamint az özvegyek és árvák részére is biztosítson valami iszerény ellátást. 1908-ban két egymás után következő ügyvéd-igazságügyminiszternek, Polonyi Gézának és Günther Antalnak kezdeményezésére alkották meg az 1908 :XL. tc.-et, amelynek alapelveit a továbbiak megértése végett leszek bátor röviden vázolni. Az 1908:XL. te. felállítja a nyugdíjintézményt az ügyvédi kar kötelező tagsága alapján, vagyis törvényes szabály, hogy minden ügyvéd, mihelyt a kamarában bejegyzést nyer, akkor egyszersmind ennek a nyugdíjintéz9. ülése 193A november lU~én, szerdán. menynek is a tagjává válik és tagsági bejegyzésétől kezdve kötelessége nemcsak a kamarai tagdíjakat, hanem egyszersmind a nyugdíjintézmény fenntartásához szükséges úgynevezett intézeti járulékokat is megfizetni. Voltak nézetek, amelyek afelé hajoltak, hogy talán a szabad társulás, önkéntes belépés alapján lehetne ezt a kérdést megoldani, ezt az elgondolást azonban a törvényhozás már 1908ban mellőzte, mert abból a meggyőződésből indult ki, hogy az úgynevezett önkéntes társuláson, önkéntes belépésen alapuló intézmény nem tudná felmutatni azokat az eredményeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy komoly ellátást lehessen nyújtani az arra rászorultaknak. Így tehát 1908-ban már a kötelező intézeti tagság alapján alkottatott meg az 1908. évi XL. te. Az 1908 : XL. te. amellett abból indult ki, hogy bizonyos tőkét kell megteremteni, éppen úgy, mint ahogyan a biztosítóintézetek bizonyos tőkét teremtenek a tagok befizetései alapján, amely tőkének a kamataiból elégíttetnek ki azután az intézet iránt táplált igények. Ez az úgynevezett tőkefedezeti rendszer, amelyre gondolt a törvény, midőn előírta azt, hogy azok részesülnek az intézet ellátásában, akik a matematikai elvek alapján felállított tabellák szerint jogot szereznek bizonyos támogatásra. A kötelező tagság és bizonyos tőkefedezet volt tehát az alapja ennek a nyugdíjintézménynek . Az 1908 : XL. te.-ben megalkotott jogszabály egyszersmind megállapította a jogosultságokat is, amelyek egyelőre arra szorítkoztak, hogy a munkaképtelen ügyvédek munkaképtelenségük esetére, továbbá az ügyvédi özvegyek és árvák kaphassanak támogatást ettől az intézménytől. Ez az intézmény akkor tényleg életbelépve, csakhamar szép fejlődésnek indult. Az ügyvédi kar befizetései, különösen az^ első esztendőben, rendesen folytak be és letelvén az első öt év, az első úgynevezett karenciális idő, amely tőkegyűjtésre volt szánva, mintegy 5 millió aranykoronán felül álló tőke gyűlt össze a% Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetnél és alapja lehetett egyszersmind az ellátmányok fizetésének is. Még ennek a sikernek a jegyében alkotta meg azután a törvényhozás Balogh Jenő akkori igazságügy miniszter kezdeményezésére a Nyugdíjintézet első novelláját az 1914. év végén, tehát már a háborúban ugyan, de még mindig az előző idők hatása alatt, amelyben az Ügyvédi Gyám- és Nyugdíj intézet feladatait kiterjesztette az úgynevezett aggkori biztosításra, vagyis az ügyvédek 65. életévétől kívánt nekik nyugdíjat szerezni. Míg az eddigi nyugdíjintézmény úgyszólván tisztára az ügyvédi kar saját hozzájárulásán alapult, ebben a törvényben az állam már honorálni kívánta az ügyvédi karnak a ; köz érdekében, különösen a törvénykezés terén tett úgynevezett ingyenes szolgálatait, az ingyen jogvédelmeket, a gondnokságokat, a hivatalból való védelmeket és azt a számos feladatot, amelyeket az ügyvéd ellenérték nélkül tartozik a törvénykezés terén teljesíteni, ezért tehát évi 500.000 aranykoronában állapította meg azt a segélyösszeget, amelyet az Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet úgynevezett aggkori biztosításának céljaira élvez. Ezzel a törvényalkotással az intézmény tulajdonképpen elérte a maga fejlődésének tetőpontját, mert minden szociális feladat, mint az aggkori biztosítás, a munkaképtelenség esetére való biztosítás, az özvegyek és árvák ellátása, mind immár benne volt a nyugdíjintézmény feladatainak körében.
