Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.
Ülésnapok - 1931-298
40 Az országgyűlés képviselőházának , vényjavaslat — talán indokolatlanul — egyes vidékeken keltett és azért voltam bátor ezeket felhozni, hogy módot adjak arra, hogy a földmívelésügyi miniszter úr ezekre vonatkozólag nyilatkozhassék és megnyugtassa azokat az aggodalmaskodókat, akiknek tulajdonképpen e törvényjavaslat miatt aggod almaskodniok 11 em kell. A magam részéről a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Dénesfay-Dinich Ödön jegyző: Farkas István! Farkas István: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Az előttem szóló képviselő úr kifogásolta Györki képviselőtársamnak a ^szociálpolitikai követelésekről elmondott beszédét. Megszoktuk ebben a Házban azt, hogy ha a mezőgazdasági népességről van szó, akkor csak arról lehessen beszélni, hogy mennyi bolettát, milyen különböző kedvezményeket adjunk a nagybirtoknak, mert ezt természetes dolognak tartják. Természetes dolognak tartják az urak azt, hogy a 100.000 holdasok évtizedeken át támogatást kapnak és az egész állami apparátus azon dolgozik, hogy a lehetőség szerint annak a nagygazdának tennelvényei értékesítését elősegítse. Ha ezt nem tudja a kormány megtenni, az az ő tehetetlensége, de a helyzet az, hogy a nagybirtok óriási kedvezményeket kap és olyan privilegizált helyzete van itt Magyarországon, amilyen privilegizált helyzete Európában egyetlenegy nagybirtokos osztálynak sincs. (Györki Imre: Ez igaz!) Már most, amikor mi és önök gazdasági válságról,, lezüllésről beszélünk és beszélünk arról, hogy a magyarságot segíteni kellene és felvetjük a problémákat, amelyek a mai viszonyok között felmerülnek, amikor nincsen kivándorlás, az ipar nem szív fel mezőgazdasági népességet, ellenkezőleg a városban is leépült az ipar, leépült a hivatalnokréteg, a fiatalság pedig nem tud elhelyezkedni és felemlítjük a legnagyobb problémát, a föld kérdését, akkor ezért az urak (haragszanak és nem veszik ezt szívesen. Pedig mindenkinek be kell látnia ebben az országban, hogy itt másképpen rend nem lesz és a magyar népet, a magyar mezőgazdasági népességet a pusztulástól megmenteni másképpen nem lehet, mint becsületes földreformmal. De nem lehet az intelligenciát sem elhelyezni, azt sem tudják elhelyezni. Hol fogják elhelyezni 1 ? Iparunk leépült, mechanizálódott a mezőgazdaság, kiszorulnak a munkások a gyárakból és kiszorulnak az intellektuális rétegek a hivatalokból, mert géppel végzik a munkát. Amikor tehát beszélünk míunkaalkalomról, akkor kérdezem, mi ez a föld, kié ez a földi Ez egyéni tulajdon? Azoké tehát, akik hazaárulásért kaptak 10.000, meg 100.000 hodakat? Mert kaptak hazaárulók a császároktól, királyoktól ajándékokat és nem munkával szereztek azok az urak azokat a 10.000 holdakat. Es hány külföldi úr van itt* akinek nagybirtokai vannak a Dunántúlon és aki soha egy krajcárt itt a jövedelméből nem költ el. Itt van ellenben a magyar nép, amely itt él, szenved, pusztul, lezüllik. A városi népesség is lezüllik. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a törvényjavaslatra áttérni! Farkas István: Az előttem szólott képviselő úr is erről beszélt, kénytelen vagyok tehát erre reflektálni. Egyébként is a mező8. ülése 193U november 13-án, kedden. gazdasági népességről van szó, arról a rétegről tehát, amely jogviszony dolgában úgy van. mint ahogyan Györki képviselőtársam kifej tette, hogy ma is körülbelül jobbágysoTsban van. Erre azt mondják, hogy jobb sora van a cselédnek, még pedig az úgynevezett gazdasági cselédnek, mint sok más rétegnek. (Propper Sándor: De azért nem sietnek velük cserélni!) Ebben a jó sorsban miért nem sietnek velük cserélni, miért nem lesznek cselédek azok, akik irigylik ezt a jó sort? Legyünk tisztában azzal, hogy ennek az úgynevezett állandó cselédségnek most sokkal rosszabb a dolga, mint volt évekkel ezelőtt. Ezt tényleg a gazdasági viszonyok hozzák magukkal, mert hiszen amint az iparban és a kereskedelemben leszorították az alkalmazottak munkabéreit, ugyanígy leszorították a fizetéseket és a jövedelmeket a cselédségnél is. Előfordul, hogy egy juhász, egy béres, egy parádéskocsis 10 pengő bért kap egy esztendőre. Vannak ilyen párádéskocsisok. Vannak, akik nem kapnak többet 30—40 pengőnél, van, aki csak 10 pengőt kap. Eis nincs rendszer ebben, nincs lehetőség arra,hogy ezek a cselédek valahova forduljanak, valahol orvoslást keressenek, valahol védekezni tudjanak. Az urak elismerik, hogy azért csinálják ezt, mert a cselédség költözködési idejét, felmondási idejét és elszállításának idejét egységes elvek szerint akarják lehetővé tenni. Maga ez a gondolat jó volna, helyes volna, de alapjában véve nem jelent semmit sem. Mert ma mi a helyzet a mezőgazdaságokban? A mezőgazdaságokban az a helyzet, hogy a cselédséget sokkal többet dolgoztatják, mint azelőtt. Kora hajnaltól késő estig az a cselédség sokkal többet dolgozik, mint évekkel ezelőtt. Azelőtt felvettek napszámosokat, ma az uraságok nem vesznek fel napszámosokat, hanem azt a munkát is elvégeztetik a cselédekkel. Nagyon kevés helyen vesznek fel napszámosokat. Például egy egységespárti képviselő úr mondotta nekem azt, hogy az ő kerületében egy nagybirtokos három évvel ezelőtt — nem tudom — 300.000 pengőt adott ki napszámosokra, az idén vagy a múlt évben pedig nem adott ki többet, mint 30.000 pengőt. Ilyen differenciák vannak, mert a cselédséggel végeztetik el azt a munkát, amelyet azelőtt napszámosokkal végeztettek el és a cselédek családtagjait, gyermekeit is felhasználják olyan munkákra, amelyeket azelőtt napszámosokkal, felvett munkásokkal végeztettek el. Mi lesz akkor itt? Kivándorlás nincs, nem is lehet; az iparban nem tudnak elhelyezkedni, sőt az ipari népesség egy része szintén kénytelen az országban erre-arra munka után nézni. Mi lesz? Nem törődnek ezzel a nagy problémával? Ez a legnagyobb kérdés! Ennél nagyobb kérdés nines. Allami és nemzeti szempontból, mindenféle szempontból ez a legnagyobb probléma: meg tudnak-e élni az emberek, tudunk-e olyan kormányzati intézkedéseket tenni, amelyek alkalmasak arra, hogy munkalehetőségeket, megélhetési lehetőségeket teremtsenek. Es ne felejtsék el az urak,, például — hogy a vasárnapi munkaszünetről beszéljek, — hogy vannak cselédek, akik soha nem jutnak szabad munkanaphoz, mert hiszen a nagyobbméretű munkakészség, amelyet tőlük megkívánnak s a nagyobbmennyiségü munka, amelyet velük elvégeztetnek, kétségtelenül lehetetlenné teszi azt, hogy
