Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.
Ülésnapok - 1931-309
Az országgyűlés képviselőházának $09. mert a többi földrészek mégis csak erőteljesebben tudnak belekapcsolódni és ami, Európa, vagyunk azok, akik tulajdonképpen visszamaradtunk. Csinálunk nemzetközi egyezményeket, de adjunk ezeknek tartalmat is; keressük a megoldást, hogy telítsük ezeket tartalommal és a gazdasági élet nyerje vissza a maga erejét az egész vonalon. Tovább megyek. A napokban a francia miniszterelnök érdékes beszédet mondott. Azt mondotta bizonyos -rezignáció val: nem tudja magáévá tenni azt az álláspontot, 'hogy 80 milliárd frank kibocsátott bankjegyből 40 milliárdot tezauráltak, — és felkérte a francia gazdasági életet, hogy adja vissza a forgalomnak ezt az összeget. Ha még hozzáteszem azt az egy adatot, hogy ugyanakikor elsőrendű pénzügyi tekintélyek 150 milliárdra becsülik azt a tőkét, amely tulajdonképpen nem funkcionál, amely nem mozog, amely meddőn hever és nem veszi ki részét a, gazdasági élet működéséből, akkor itt van előttünk a mai kép. Tessék ezt átVetíteni a többi országra, egész Európára, vagy ha tetessük, az egész világra, s akkor meg lehet érteni, hogy itt a munkanélküliek hadserege nő, hogy visszaesik a vásárlóképesség és a fogyasztás, hogy a termelés megtorpan, s hogy — mondjuk meg nyíltan — a nyomorelosztás politikáját követi a világ, az egész vonalon vagyon- és tőkefelélés mutatkozik és senki sem keresi az utat, hogy ismét adja vissza organikusan a gazdasági életnek a kivont tőkét. (Ügy van! Ügy van! Taps jobbfelől.) T. Ház! Ha ebből le akarom szűrni a tanulságokat, eszembe jut, hogy amikor Spengler filozófiája — Untergang des Abendlandes — átütő erővel köztudattá vált, hányan milyen szkeptikusan vették és lehetetlennek találták 'azt, hogy a Nyugat kultúrája megtámad tassék. Ha végignézek ezen a 20 esztendőn, amely eltelt, mégis csak azt kell megállapítanom, hogy akármint van is, de válságban van ez a kultúra és civilizáció is. Hogy ez a válság tovább tartson, az nem érdeke a világnak, de nem érdeke Európának sem. Ha más szellem hatol be, nemcsak akkor érvényesíti a maga hatását a nyugati kultúrával szemben, amikor teljesen meg akarja bontani a gazdatársadalmi rendet, s meg akarja semmisíteni évszázadoknak és évezredeknek felhalmozott anyagi és szellemi erejét, hanem iákkor is* amikor örökös bizonytalansággal, örökös nyugtalansággal nem engedi érvényesülni ezeket az erőket az egész vonalon. Ez mind csak odavezet, hogy végeredményben megtámadják az életforrásokat és nem tudunk haladni lázon az úton, amely úton kell keresni a kibontakozás módjait. Sokszor elgondolkozom ezek felett a kérdések felett és valahogy benyomása az embernek, hogy ha nem változik és ha nem tér kellő időben észre, akkor itt nem fog más történni, mint hogy megy ez a földrész — mert ez ia földrész megy! — megy Európa a kollektív Öngyilkosság felé. Furcsa fogalomnak látszik, de mégis igazság ez. Mert egyet ne felejtsen el Európa: megváltoztak a történelmi idők. Európának mai helyzete, mai adottsága nem az, ami volt csak 100—150 évvel ezelőtt is. Téphették, marcangolhatták egymást az európai nemzetek, tehettek, amit akartak, mégis Európa volt a vezető földrésze a világnak és senki nem tehetett ellenére semmit, Európa ment a maga útján. De ma már a többi földrész is előbbre került, s nem sajnálják >ha itt baj történik, nem ülése 19$k. december 11-én, kedden. 367 sajnálják, ha süllyed és elzüllik. Ez pedig nem lehet Európa hivatása; meg kell állítani ezen az úton. Mert legyünk tisztában azzal, hogy ha bármilyen katasztrófa jön erre a földrészre, nincs itt többé továbbfejlődés, ellenben lehet valami, amit azonban senki sem kíván. Nem szabad ugyanis ezt a földrészt, Európát harcoló koldusok arénájává tenni. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Szellemes megállapítás az, hogy végeredményben cercle infernal-ba, pokoli helyzetbe került a világ. Ki kell kerülni ebből, ha meg akarjuk menteni azokat az értékeket, amelyeket oly sok verejtékkel és oly nagy fáradsággal hozott össze a világ. Amikor az organizálás gondolata szövi át az egész világot, amikor ez a vezető gondolat az egész vonalon, akkor meg lehet érteni azt is, hogy még a békét is meg akarják organizálni. Nincs észrevétel ez ellen a kifejezés ellen, ha a béke organizálása azokat a feltételeket és ismérveket foglalja magában, amelyek nélkül el sem lehet képzelni ; az egyik oldalon az igazság, a másik oldalon az érdekeknek méltányos öszszeegyeztetése, mert ebből származik a lelkj megnyugvás és lelki egyensúly. Ha ezen az alapon szervezik meg a békét, akkor nyugodt lehet Európa a maga sorsa felől; különben az organizáció dezorganizációvá és összeomlássá válik. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) A történelem sok példát mutat, hogy amikor a legkiélezettebbek a helyzetek, akkor ta,lálják meg a megoldást. Meg vagyok róla győződve, hogy ha át fogja hatni Európa népeit az a tudat, hogy az igazságtalanságok felismerésével és kiküszöbölésével, az igazság helyreállításával, közös jóakarattal és szilárd elhatározással, ha kell, áldozatkészséggel, de összefogva megorganizálják ezt a békét, akkor ennek a földrésznek újra vissza van adva a maga történelmi szerepe, a maga gazdasági, történelmi és kulturális hivatása. Amikor ilyen nemzetközi egyezményeket látok, azt hiszem, nem lehet nagyobb cél ma Európa előtt, mint az, hogy állítsa vissza ezt a szolidaritást, őszintén és nyiltan, egymást megértve és megbecsülve; állítsa vissza azt a,z érdek- és munkaközösséget, amely jellemezte ezt az Európát és akkor biztosítva van a jövője. Ez az új Európa felveheti újra a küzdelmet és kivívhatja a maga helyét a világgazdaságban. Ez fogja megadni azután a tar<talmát ezeknek a nemzetközi egyezményeknek, mert akkor nemcsak papíron fognak mozogni, hanem telítődnek élettel, maguk lesznek a dinamikai erők, amelyek a gazdasági erőket, amelyek ma lappanganak, amelyek ma nem tudnak megmozdulni, újra mozgásba hozzák. Mert mi történik a világgazdaságban? Személyforgalomról legjobb nem beszélni^ ennek legnagyobb része csak szomorú látványt tud nyújtani. De ha megmaradok a gazdasági élet területén, amíg pár évvel ezelőtt büszkén hirdették az államok, hogy ez a népvándorlás, amelyet idegenforgalomnak neveznek, micsoda óriási vagyont jelentett, akkor ma azt látjuk, hogy éppen azokban az állmokban és országokban, amelyekben ez volt a legnagyobb gazdasági tényező, romlott meg a legjobban. Franciaországban ezelőtt még pár évvel a bevétel ebből 12 milliárd frank volt, ma már csak kétmilliárd. Most már tényleg 53*